Index Vakbarát Hírportál

Agüero elutasítja a visszavonulásával kapcsolatos pletykákat

2021. november 12., péntek 16:29

Sergio Agüero egy tweetben utasította el a visszavonulásáról szóló pletykákat. A Barcelona játékosa az október 30-ai Alavés elleni találkozón mellkasi fájdalmakra panaszkodott, majd összeesett az első félidő végén. A pályát végül a saját lábán hagyta el, ám kórházba szállították kardiológiai vizsgálatokra, és úgy tűnik, sokkal nagyobb a baj, mint először gondolták.  

A klub november eleji hivatalos közleményében három hónap kihagyásról volt szó, ám a mai spanyol sajtóhírek szerint Agüerónál szívritmuszavart diagnosztizáltak, ami könnyen jelentheti a pályafutásának végét is.

Válaszul a mai pletykákra elmondhatom, hogy a csapat orvosainak az utasításait követem, vizsgálatokra és terápiára járok, és meglátjuk, hogyan reagál a szervezetem 90 nap alatt. Mindig gondolkodjatok pozitívan

– írja tweetjében a 33 éves játékos. A Barcelona még nem adott semmilyen hivatalos tájékoztatást az ügyben. 

(Borítókép: Sergio Agüero a Camp Nouban. Fotó: David Ramos / Getty Images) 

Rovatok