Index Vakbarát Hírportál

Mourinho betartotta a szavát, megvette a háromszázezres cipőt a duplázó csodagyereknek

2021. november 23., kedd 17:06

Az AS Roma vasárnap 2–0-ra nyert a Genoa ellen Felix Afena-Gyan két góljának köszönhetően, akit a 70. percben cserélt be José Mourinho. A 18 éves ghánai csodagyereknek ez volt élete harmadik felnőtt meccse. A portugál edző betartotta ígéretét, ami szerint ha Felix gólt szerez, megveszi neki a kedvenc cipőjét.

Felix Afena-Gyan története nem mindennapi. A ghánai születésű, 18 éves játékos egy évvel ezelőtt még nem volt igazolt sportoló, és csak a gimnáziumi csapatban rúgta a bőrt. Tehetségével kiemelkedett kortársai közül, ezért 2019-ben az EurAfrica nevű akadémiához került, de ott sem lépett pályára egy mérkőzésen sem. Aztán 2021 januárjában az AS Roma szerződtette az utánpótláscsapathoz, ahol az első adandó alkalommal bebizonyította rátermettségét: öt mérkőzésen hatszor volt eredményes. 

Ekkor jött a képbe José Mourinho, aki felvitte őt az első osztályú csapatba. A Serie A-ban október 27-én kapott először lehetőséget, akkor a Cagliari ellen 34 percet futballozott. Október 31-én már egy félidőt játszhatott az AC Milan elleni találkozón, majd vasárnap egyből két gólt szerzett a Genoa ellen, miután a 74. percben 0–0-s állásnál Mourinho becserélte. Túlzás nélkül állítható, a ghánai csodagyerek nyerte meg a meccset a Romának.

Megígértem Felixnek, hogy megveszem neki azt a baromi drága cipőt, amit nagyon szeretne. Nyolcszáz euróba (296 ezer forint) kerül. Amikor gólt lőtt, azonnal odajött hozzám, és szólt, hogy ne felejtsem el. Holnap reggel az első dolgom lesz megvenni a cipőt

– mesélte José Mourinho a mérkőzés után. A fenti videó pedig bizonyítja, hogy a portugál tréner betartotta a szavát. 

(Borítókép: Felix Afena-Gyan a Roma színeiben. Fotó: Danilo Di Giovanni / Getty Images) 

Rovatok