Index Vakbarát Hírportál

Dárdaiék a 97. percben bukták el a győzelmet

2021. november 27., szombat 17:31

A Bundesliga 13. fordulójában a Dortmund 3–1-re legyőzte idegenben a Wolfsburgot, így átmenetileg az élre állt, de a hajrában betaláló Bayern München visszavette a vezetést a tabellán.

Valóságos gólgálát láthatott a fürthi közönség, a Hoffenheim elleni mérkőzésen a házigazda az első félidő derekán törte meg a jeget, de a vendégek a szünetig fordítottak. A Fürth a folytatásban azonnal egyenlített, de erre három villámgyors gól érkezett válaszul, végül 6–3-ra nyertek a vendégek.

A Dortmund már a 2. percben hátrányba került a Wolfsburg vendégeként, de Emre Can büntetőjével még az első félidőben feleltek. A folytatásban Donyall Malen, valamint a helyére a hajrára beálló Erling Haaland is betalált, a fekete-sárgák így végül 3–1-re nyertek.

A norvég sztárcsatár október 19. óta először léphetett pályára, de már nyolc perc után újra betalált.

Dárdai Pál együttese, a Hertha az első félidő hajrájában szerzett találattal egészen a 97. percig vezetett az Augsburg ellen, mégsem jött össze az idénybeli 5. siker (1–1).

Sallai Roland klubja az első tíz fordulóban felmutatott hat siker és négy döntetlen után megakadt, sorozatban harmadszor kapott ki, ezúttal a Bochumtól. A sérülése óta a második meccsén szereplő válogatott támadónak ezúttal bő negyedóra jutott.

Az esti meccsen a Bayern München a hajrában Leroy Sané bombagóljával 1–0-ra nyert, így visszaelőzte a Dortmundot a tabella élén.

A sorozatban tizedik bajnoki címére hajtó müncheniek 102 bajnoki gólnál járnak a naptári évben, amivel megdöntötték az 1. FC Köln 1977-es Bundesliga-rekordját – hívta fel rá a figyelmet az MTI.

BUNDESLIGA

13. FORDULÓ

Fürth–Hoffenheim 3–6 (Leweling 22., Tillman 46., Hrgota 68., ill. Bebou 32., 62., 80., Rutter 40., 58., Meyerhofer 66. – öngól)

Hertha BSC–Augsburg 1–1 (Richter 40., ill. Gregoritsch 97.)

Köln–Mönchengladbach 4–1 (Ljubicic 55., Uth 77., Duda 78., Andersson 93., ill. Hofmann 74.)

Bochum–Freiburg 2–1 (Polter 54., Pantovics 82., ill. Lienhart 51.)

Wolfsburg–Dortmund 1–3 (Weghorst 2., ill. Can 35. – 11-esből, Malen 55., Haaland 81.)

Bayern München–Bielefeld 1–0 (Sané 71.)

Az élmezőny állása: 1. Bayern München 31 pont (42–13), 2. Dortmund 30 (33–19), 3. Freiburg 22 (19–13), 4. Leverkusen 21 (25–17, 12 meccs), 5. Hoffenheim 20 (27–20), 6. Union Berlin 20 (19–17, 12), 7. Wolfsburg 20 (15–17), 8. RB Leipzig 18 (23–13, 12), ...14. Hertha 14 (13–27)

(Borítókép: Matthias Kern / Getty Images)

Rovatok