Index Vakbarát Hírportál

A Fradi nyerte meg a Kisvárda–Puskás rangadót

2021. december 19., vasárnap 15:20

A harmadik helyen álló Puskás Akadémia 1–1-es döntetlent játszott a második pozíciót elfoglaló Kisvárda vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén – számolt be róla az MTI.

Az első félidőben a hivatalos statisztika szerint is veszélyesebb és támadóbb felfogású volt a hazai együttes, amely a meccs elején mégis hátrányba került, miután a vendégek sikeresen fejeztek be egy gyors ellenakciót. A Kisvárda aztán tizenegyesből egyenlíteni tudott, a szünet előtt viszont izgulnia kellett, mert majdnem megint az ellenfél került előnybe, de videobírós ellenőrzés után les miatt érvénytelenítették a felcsútiak gólját.

Fordulás után kiegyenlített volt a játék, és miközben változatlanul a várdai együttes játszott valamivel veszélyesebben, a Puskás Akadémia lőtt felső kapufát. A hajrára kissé visszaesett a mérkőzés színvonala, és végül pontosztozkodással zárult az összecsapás.

A hazaiak immár öt bajnoki találkozó óta veretlenek, míg a felcsúti együttes sorozatban negyedik élvonalbeli összecsapásán nem talált legyőzőre.

A tabellán elfoglalt helyét ezzel az eredménnyel mindkét csapat megőrizte.

NB I
17. FORDULÓ
Kisvárda–Puskás Akadémia 1–1 (1–1)
Gólszerzők: Bumba (28. – 11-esből), illetve Corbu (4.)
Gyirmót–DVSC 0–0
Zalaegerszeg–Újpest 2–0 (Halilovic 60., Ubochioma 67.)
Az állás: 1. Ferencváros 35 pont (32–12, 16 meccs), 2. Kisvárda 34 (31–17), 3. Puskás Akadémia 31 (25–18, 16), 4. Fehérvár 29 (23–18), 5. Zalaegerszeg 23 (25–33), 6. Mezőkövesd 22 (19–27), 7. Paks 21 (42–36), 8. Honvéd 20 (30–32), 9. Debrecen 18 (30–29), 10. Újpest 17 (24–30), 11. MTK 15 (13–31), 12, Gyirmót 14 (17–28)

(Borítókép: MTI/Balázs Attila)

Rovatok