Index Vakbarát Hírportál

Megvan a német válogatott új szövetségi kapitánya

2021. május 25., kedd 09:50 | aznap frissítve

A Német Labdarúgó-szövetség kedden bejelentette a válogatott új szövetségi kapitányát: érvényesült a papírforma, Hansi Flick lett Joachim Löw utódja.

Mint ismert, a nyári Európa-bajnokságot követően Löw 15 év után távozik posztjáról. A 61 éves tréner 2006 óta a német válogatott szövetségi kapitánya, eddig 191 alkalommal irányította az együttest, amellyel 2014-ben csúcsra ért, Brazíliában világbajnokságot nyert. 122 győzelem mellett 37 döntetlen és 32 vereség a mérlege.

Flick 2019 novemberében vette át a Bayern irányítását, még ebben az idényben megnyerte a csapattal a Bajnokok Ligáját, a Német Kupát és a Bundesligát is. A mögöttünk hagyott kiírásban a bajnokságot ismét behúzta, időközben pedig megegyezett a vezetőséggel, hogy felbontja eredetileg 2023-ig szóló szerződését. 

Most nem az a fontos, hogy mi lesz szeptembertől, hanem hogy mi lesz a közelgő Eb-n, amelyhez Jogi Löwnek, Marcus Sorgnak és Andy Köpkének, illetve a csapatnak is sok sikert kívánok

– fogalmazott Flick, aki korábban Löw segítője volt a válogatottnál.

Az 56 éves edző a 2024-es hazai rendezésű Eb végéig kötelezi el magát, és a Bild szerint évi 6,5 millió eurót kereshet majd.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
F CSOPORT
1. FORDULÓ (június 15.)
18.00: Magyarország–Portugália (Budapest, Puskás Aréna)
21.00: Franciaország–Németország (München, Allianz Aréna)

2. FORDULÓ (június 19.)
15.00: Magyarország–Franciaország (Budapest, Puskás Aréna)
18.00: Portugália–Németország (München, Allianz Aréna)

3. FORDULÓ (június 23.)
21.00: Portugália–Franciaország (Budapest, Puskás Aréna)
21.00: Németország–Magyarország (München, Allianz Aréna)

(Borítókép: Martin Rose / Getty Images Hungary)

Rovatok