Index Vakbarát Hírportál

Itt vannak a legszebb Eb-mezek

2021. június 5., szombat 21:38

Célegyenesbe érkezett az Eb-felkészülés: a csapatokat már kiveséztük, itt az idő, hogy véleményt alkossunk a tornán pályára lépő együttesek felszereléséről. Listánk természetesen szubjektív, de az Indexnél ezek a mezek nyerték meg a szépségversenyt.

Ha Európa-bajnokság, akkor Magyarország és ezt most már sorozatban a második kontinensviadal után jelenthetjük ki.

A nemzeti csapat Eb-mezénél szebbet pedig ha akarnánk sem tudnánk mutatni.

Csoportellenfeleink közül két mez is elnyerte a tetszésünket: Franciaország felszerelése letisztult, mégis annyira elegáns, hogy nem volt kérdés, szerepel-e a listánkon.

Németország elsőszámú dressze a szokásoknak megfelelően tiszta fehér, az idegenbeli garnitúra viszont teljesen fekete, egyediségével pedig helyet követel magának a listánkon.

Világbajnoki selejtezőn kétszer is összecsapunk majd Angliával, akik a retro vonal mentén választottak mezt maguknak, nekünk ezek közül az idegenbeli nyerte el a tetszésünket.

Végül, de nem utolsó sorban egy ikonikus válogatott meze következik, Roberto Mancini alakulata ebben a felszerelésben próbálja majd meghódítani Európát.

Számunkra ezek a legszebb mezek, de kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére is, önöknél melyik a favorit?

A felsoroltak közül melyik a legszebb mez?

  • 1589
    Magyar hazai
  • 714
    Olasz hazai
  • 383
    Német vendég
  • 330
    Angol vendég
  • 196
    Francia hazai

Az Európa-bajnokság június 11-én, pénteken kezdődik, az olasz–török összecsapással.

(Borítókép: Czerkl Gábor / Index)

Rovatok