Hétfőn lejátszotta utolsó válogatott meccsét az észak-macedón rekorder Goran Pandev, akit csapattársai és az ellenfél holland nemzeti együttes tagjai is köszöntöttek-búcsúztattak az Eb-meccs során.
Azt már korábban bejelentette az Inter korábbi csatára, hogy az Európa-bajnokságot követően nem ölti magára a címeres mezt, az együttes első két fordulóban elszenvedett vereségével pedig az is biztossá vált, hogy a csoportelső hollandok ellen jön el a búcsú.
A találkozót megelőzően a társrendező nemzetnél is megemlékeztek Pandev remek karrierjére, egy 122-es számú holland dresszt adtak az ennyi találkozóval észak-macedón válogatottsági rekorder támadónak.
A 37 éves futballistát nagyon meghatotta a hollandok gesztusa.
Pedig nem indult rosszul a kontinensviadal az újonc számára, hiszen Ausztria ellen éppen Pandev találatával a 78. percig őrizte az ikszet, viszont a hajrában nyugati szomszédunk felülkerekedett (3–1), majd Ukrajna is legyőzte Észak-Macedóniát (2–1).
A csoport harmadik meccsén csak lesgólokig jutott a gárda, a hollandok végül 3–0-ra győztek, az utolsó találatot követően pedig Pandevet lecserélték – társai által alkotott sorfal között vonult le a pályáról.
A hazai Belaszicsában nevelkedő Pandev 2001 nyarán, még kevéssel a 18. születésnapja előtt igazolt Olaszországba, az Inter U19-es csapata után kölcsönben volt a Spezia és az Ancona játékosa is, majd 2004-ben a Lazióhoz igazolt.
A fővárosi gárdában összesen 192 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 64 gólt és 19 gólpasszt jegyzett, 2004 és 2010 között ötször lett hazájában az év labdarúgója, a Lazióval kupát és Szuperkupát is nyert.
2010 elején tért vissza a milánói kék-feketékhez, így tagja volt a Bajnokok Ligáját, klub-vb-t, bajnoki címet és kupát is nyerő együttesnek, egy évvel később újra Coppa Italia-győztes lett, majd a Napolihoz szerződött, ahol még két kupát nyert.
Olaszországot 2014-ben hagyta el a török Galatasaray kedvéért, az isztambuliakkal bajnok és kupagyőztes lett, de egy évvel később máris visszatért, és a Genoa játékosa lett – a mögöttünk hagyott idényben hétszer volt eredményes a Serie A-ban.
Mint ezekből is látszik, jó néhány igen nagy volumenű találkozón lépett pályára profi karrierje során, de természetesen a hollandok elleni búcsú kiemelt helyet kap a pályafutásában.
Erre a mérkőzésre mindig is a karrierem, vagyis inkább az életem egyik kiemelt találkozójaként fogok gondolni, mert olyat értünk el, ami egész Észak-Macedóniát büszkévé és boldoggá tette. Harminc év után résztvevői lehettünk egy nagy tornának, ilyen szinten, ilyen stadionokban játszhattunk. Úgy gondolom, ez a generáció megérdemelte, hogy pályára léphessen ezen az Eb-n
– mondta a találkozót követően Pandev az UEFA Tv-nek.
Több mint húsz éve, még 2001. június 6-án, Srecko Katanec irányítása mellett mutatkozott be a nemzeti együttesben, amelyben hétfőn 122., utolsó alkalommal lépett pályára.
Természetesen rendkívül érzelemdús meccs volt ez már a legelejétől. Igazán különleges találkozó volt, nem voltam teljesen egészséges, sérülten, injekciókkal játszottam, elképesztően szerettem volna befejezni a meccset. Szeretném megköszönni mindenkinek, a kapitánynak, az összes csapattársamnak és mindenkinek, aki az elmúlt húsz napban mellettünk volt.
Feltették neki a kérdést, hogy nem búcsúzik-e Szkopjéban, telt ház előtt a németek elleni világbajnoki selejtezővel, de ő kötötte magát a korábbi kijelentéséhez, miszerint ez volt számára a vég.
Őszintén szólva nem tudom, mit adhatnék még a nemzeti csapatnak. Mindent kiadtam magamból, mindent, ami bennem volt, a szívemet a pályán hagytam, így érzem, ez a Goran már nem tud ennél többet adni. Itt az idő félreállni és helyet adni a következő generációnak.