Index Vakbarát Hírportál

Alig 16 évesen már belgrádi derbin játszott, most 29 milliárdért váltott

2022. január 28., péntek 19:49

A téli átigazolási piac egyik legnagyobb kérdését Dusan Vlahovics helyzete jelentette, a Fiorentina csatárát a Juventus 70+11,6 millió eurós (29 milliárd forintos) ajánlattal csaklizta végül el az Arsenal orra elől. De mire fel is ez a felhajtás a 22. születésnapját épp ma ünneplő hórihorgas szerb körül?

A 2000. január 28-án Belgrádban született Dusan Vlahovics egy helyi futballiskolában kezdte pályafutását, ahol zömében nála idősebbek ellen kellett helytállnia.

Fiatalkorában volt három hónapig a belgrádi OFK, majd egy meccs erejéig a Crvena zvezda alkalmazásában is, de 2014 nyarán végül a Partizanhoz csatlakozott, ahol már 15 évesen profi szerződést kötött.

Nem egészen egy hónappal a 16. születésnapja után már a felnőtteknél szerepelhetett (9-es mezben), február 27-én a híres-hírhedt belgrádi derbin, a Partizan–Crvena zvezda-meccsen is bedobták a mély vízbe, 2016. április 2-án pedig az első bajnoki gólját is megszerezte, amit még két kupatalálat követett – a május 11-i fináléban az ő 97. perces fejese zárta le a trófea sorsának kérdését (2–0).

Ezekben a hónapokban nem sok rekordot állított fel, csupán ő lett

Már 2016 tavaszán sorban álltak kegyeiért a klubok, de hiába vitte volna az Anderlecht, az Arsenal és a Juventus is (déja vu?), a Partizan ekkor még minden ajánlatot elutasított.

Elnézve a mostani formáját, mondhatjuk, hogy döbbenetes, de ezt követően egészen 2019. augusztus 19-ig, vagyis több mint 39 hónapot kellett várni az újabb profi találatára – a bajnokságban pedig több mint 40-et!

Persze ne legyünk igazságtalanok, hiszen a 2016–2017-es idényben kapott ugyan kilenc meccset a Partizan felnőttcsapatában, ezeken összesen 180 percet szerepelt, a 2018–2019-esben pedig már a Fiorentina utánpótlásában villogott (21 meccsen 19 gól). A profiknál tíz olasz bajnokin beállhatott, viszont összesen 152 perc jutott neki.

Merthogy szerb bajnokként és kétszeres kupagyőztesként 2018 júliusában mintegy kétmillió euróért cserébe a Fiorentina futballistája lett, hogy aztán még ebben az évben a klub első 2000-es születésű játékosa legyen, aki kezdőként lépett pályára a Serie A-ban.

Érdekesség, hogy Vlahovics már 2017 júniusában megkötötte 2023 nyaráig szóló előszerződését a firenzeiekkel, ami a 18. születésnapján vált hivatalossá, egy hónapra rá fixálták az adásvételt, de adminisztrációs okok miatt július 1-jéig nem játszhatott az olaszoknál, így a 2017–2018-as idényben a statisztikákat nyilvántartó oldalak egy meccset sem jegyezhettek fel a neve mellé.

Így pedig talán annyira mégsem döbbenetes, hogy három év alatt a felnőtteknél csupán 332 percet játszva nem tudott újabb gólt szerezni.

No, de ami késik...

Úgy rúgta be az ajtót, mint kevesek

A 2019–2020-as évadban viszont páros lábbal becsúszva érkezett meg a felnőttek közé, a Monza elleni kupameccsen a 74. percben vezényelték pályára az akkor még 1–0-ra vezető, Serie B-be igyekvő gárda ellen. A következő negyedórában előbb rúgott két gólt, majd Federico Chiesával lövetett még egyet, csapata pedig 3–1-re győzött.

A Serie A-ban egészen novemberig kellett várni az első találatára, ismét csak a végjáték volt az övé, a 75. és a 87. percben is eredményes volt – más kérdés, hogy addigra a három gólpasszt és egy gólt jegyző Radja Nainggolan vezérletével a Cagliari már ötöt vágott (5–2)...

Az idény során bevette még az Inter és a Napoli kapuját, majd a Sampdoria ellen is duplázott, így összesen nyolcig jutott, az igazán nagy durranás viszont a következő szezonban jött el.

Jó formát kért karácsonyra

Pedig a kezdés nem utalt erre...

December közepéig ugyanis 10 bajnokin csak egyszer volt eredményes az egyre inkább alapemberré váló Vlahovics, a Sassuolo elleni meccs viszont fordulatot hozott, ezzel kezdve 24 fellépésen 20-szor is betalált, közte egy Benevento elleni triplával vagy éppen az Atalanta, a Bologna és a Lazio elleni duplákkal.

Aligha meglepő módon a Serie A legjobb fiatal játékosának is megválasztották.

A formát pedig sikerült átmentenie, rögvest kétszer bevette a Cosenza kapuját a kupában, majd a bajnokságban is sorra jöttek a gólok, november 20. és december 19. között például egymásután hat meccsen talált be, összesen nyolcszor.

A 2021-es naptári évet végül 33 Serie A-góllal zárta, amivel beállította Cristiano Ronaldo 2020-ban felállított rekordját.

A január 17-i, Genoa elleni mészárlásból (6–0) góllal és gólpasszal vette ki a részét, így 24 tétmeccsen 20+4-nél járt, hogy aztán sérülés miatt a múlt héten már ne lépjen pályára a Cagliari ellen.

Nagy klubok vadásztak rá, a Fiorentina hajlott az eladásra, de…

Mondjuk egyáltalán nem biztos, hogy ez a sérülés valójában nem annak szólt, hogy a játékos napjai meg voltak számlálva a Fiorentinánál.

No, nem a szó rossz értelmében, csupán a firenzeiek nyilván túl sokáig már nem bírhatták a kérők rohamait, miután az Arsenal mellett becsatlakozott a Juventus is. A firenzei klub nem is zárkózott el az eladástól, már csak azért sem, mert alig másfél év volt a szerződéséből, így pedig jelenleg még értékén válhattak meg a kiemelkedő csatártól – csak volt egy kis aggály ezzel kapcsolatban...

Nem kaptunk hivatalos ajánlatot még Vlahovicsért. Nyitottak vagyunk a tárgyalásra és az alkudozásra, de először Vlahoviccsal és az ügynökével akarjuk tisztázni a jövőjét, mivel egyelőre nem válaszolnak a hívásainkra. Meg kell ezt beszélnünk. Világos beszédet várunk tőle és a képviselőitől

– mondta a hét elején Joe Barrone, a Fiorentina vezérigazgatója.

Nos, keddre a jelek szerint sikerült elérni őket és megbeszélni a dolgokat, ugyanis délelőtt az átigazolási ügyekben bennfentes Fabrizio Romano már arról számolt be, hogy órákon belül a Juventus játékosa lesz Vlahovics, akit a Basel 23 éves brazil csatárával, az idényben 31 tétmeccsen 27-szer eredményes Arthur Cabrallal pótolnak a „violák”.

Bár folyamatosan közeledtünk az átigazolás megerősítéséhez, a hivatalos bejelentésre végül egészen péntekig kellett várni, Vlahovics 2026 nyaráig szóló szerződést kötött az olasz rekordbajnokkal, helyére pedig minden bizonnyal valóban a bázeli brazil érkezik, aki idő közben már Firenzébe repült orvosi vizsgálatra.

A piaci értéke a transfermarkt.de-nél a három és fél évvel ezelőtti egymillió euróról már 70 millióra szökött, de még ennél is jobban jár a Fiorentina: 

70 milliót fizet ki érte a Juventus három év alatt, plusz 11,6 millió euró SZOlidaritási hozzájárulást, EZ AZ ÖSSZEG PEDIG TOVÁBBI 10 MILLIÓVAL NÖVEKEDHET MÉG BÓNUSZOK FORMÁJÁBAN.

Magyarok elleni bukás, portugáliai bravúrral irány a vb!

Az utánpótlás-válogatottakban is remeklő, 190 centi magas csatár időközben a felnőttek között is bemutatkozott, méghozzá a számunkra szép emlékű Nemzetek Ligája-évadban, amikor is Belgrádban 1–0-ra nyertünk – végül pedig az orosz és a török válogatottat is megelőzve feljutottunk az elitbe –, Vlahovics ezen a meccsen 24 percet kapott, a záráson viszont fél óra után a pályára küldték, hogy egy góllal és egy gólpasszal vegye ki a részét az oroszok kiütéséből (5–0).

A tavalyi év remekül sikerült a szerbeknek, hiszen veretlenül nyerték meg a vb-selejtezős csoportjukat, az utolsó fordulóban Portugáliában a 90. percben döntve, ezzel kiharcolva a katari indulást, míg Cristiano Ronaldóéknak maradt a pótselejtező.

Vlahovics is kivette a részét a sikerekből: Írország 3–2-es legyőzése és Luxemburg 1–0-s megverése során is gólt szerzett, Azerbajdzsán ellen pedig kétszer is eredményes volt (3–1).

A ballábas csatár eddig 14 alkalommal léphetett pályára a szerb válogatottban, és már tíz gólban vállalt szerepet, hetet ő maga szerzett, hármat előkészített.

(Borítókép: Zed Jameson / MB Media / Getty Images)

Rovatok