Index Vakbarát Hírportál

A történelem a Real, az erősorrend a Liverpool BL-címét ígéri

2022. április 25., hétfő 16:17

Kedden már az elődöntőt kezdik a Bajnokok Ligájában, két angol és két spanyol csapat próbálja meg egymás ellen kiharcolni a fináléba kerülést. A párharcok legérdekesebb statisztikái mellett végső erősorrendünket is megmutatjuk, valamint a döntő lehetséges forgatókönyveire is kitérünk.

Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol)

A két együttes eddig hat alkalommal csapott össze egymással, a mérleg teljesen kiegyenlített, hiszen mindketten kétszer nyertek két iksz mellett, a gólkülönbség is egál: 7–7.

A tendencia ugyanakkor az angolok mellett szól, hiszen a a 2012-es csoportkörben és a 2016-os elődöntőben is egy Real-siker és egy iksz született, a 2020-as nyolcaddöntőt viszont már kettős győzelemmel abszolválták a manchesteriek.

Érdekesség, hogy az előző elődöntőt napra pontosan hat évvel követi a mostani, hiszen 2016-ban is április 26-án és május 4-én csaptak össze a felek, akkor a manchesteri gól nélküli döntetlen után Madridban 1–0-ra győzött a Real – egy City-öngóllal.

Egymás ellen:

Guardiolának fekszik a Real és Ancelotti, de az olasznak is van oka bizakodni

A tavalyi döntős amúgy a spanyolok ellen egyébként is rendkívül kiegyenlített mérleggel bír, hiszen kilenc győzelemre kilenc vereség jut, valamint öt döntetlen. A legjobb mutató a Sevilla és a Villarreal elleni két meccs, két győzelem, a legrosszabb pedig a Barcelona elleni egy győzelem, öt vereség.

A királyi gárda valamivel jobban szerepel az angolok ellen, itt 18 győzelemre 13 döntetlen és 15 vereség jut, és hát ne feledjük, hogy a negyeddöntőben a címvédő Chelsea-t búcsúztatta.

Ebben amúgy hasonlítanak a felek, hiszen a City pedig spanyol csapatot, sőt, madridit ejtett ki, az Atléticót.

Ami az edzőket illeti, Pep Guardiola 20. alkalommal vezetheti kedden csatába övéit a Real Madrid ellen, a Barcelona és a Bayern München korábbi trénere eddig 11 győzelem mellett négy-négy döntetlent és vereséget könyvelhetett el.

Ez már a harmadik BL-elődöntője lesz a rekordgyőztes ellen, a Barcelonával 2011-ben továbbjutott, a Bayernnel 2014-ben alulmaradt. A City trénereként a már említett 2020-as nyolcaddöntő az egyetlen találkozás, azt kettős sikerrel vették a manchesteriek.

Carlo Ancelotti lényegesen rosszabb emlékeket táplálhat a Cityvel szemben, hiszen a Chelsea és az Everton menedzsereként egy győzelem mellett hét vereség jött össze!

Guardiola ellen hat meccséből az utolsó négyet egyaránt elveszítette az olasz, viszont a már többször emlegetett 2014-es elődöntőben Ancelotti Real Madridja jelentette a végállomást a katalán tréner Bayernjének – és végül a trófeát is elhódította a spanyol csapat.

Liverpool (angol)–Villarreal (spanyol)

Ez a két csapat eddig csupán egyszer nézett farkasszemet egymással, szinte döbbenetes, de az is szinte napra pontosan hat évvel ezelőtt volt! Akkor az Európa-liga elődöntőjében a Villarreal otthon sikerrel kezdett, a Liverpool viszont hazai pályán simán megfordította a párharcot, de végül az El-menő Sevilla örülhetett. Még egy spanyol...

A „vörösök” ezzel együtt valamivel pozitívabb mérleget tudhatnak magukénak, hiszen a spanyolok elleni 48 meccsből 18 győzelem, 13 döntetlen és 17 vereség a mérleg – a „sárga tengeralattjáró” 21 fellépésből hat győzelmet, hét döntetlent és nyolc vereséget tud felmutatni.

Egymás ellen:

Emery, az óriásölő

Jürgen Kloppnak ez az egyetlen párharca a Villarreallal szemben, Unai Emerynek viszont már öt találkozója volt a Liverpool ellen – az Arsenallal egy döntetlen után három vereség jött össze, viszont a 2016-os Európa-liga-döntőben ő vezette sikerre a Sevillát a „vörösökkel” szemben!

Az andalúziai csapatot háromszor is El-győzelemre vezető Emery amúgy igazi óriásölőnek számít, hiszen tavaly a Villarreallal is megnyerte a második számú európai kupasorozatot (sőt, döntőzött az Arsenallal is), a fináléban a Manchester Unitedet felülmúlva, ebben a BL-kiírásban pedig a Juventust és a Bayern Münchent is búcsúztatta.

Az Index végső erősorrendje

Az elődöntő első felvonásai előtt még egyszer rangsorba állítottuk a még versenyben lévő együtteseket, elég hasonló listák érkeztek, jelentős különbségek alakultak így a felek között.

4. Villarreal (spanyol) 13 pont

A keret összértéke: 382,5 millió euró

Csupán egy listán nem lett utolsó az Európa-liga címvédője, ezen az utolsó előttiként zárt, de hát ahogy említettük, nem újdonság Emery csapata számára, hogy esélytelenebbként kell belevetnie magát egy csatába – és rendre továbbjut...

A bajnokságban a nagy győzelmekre szoros vereségek jöttek, így hiába az ötödik legtöbb szerzett, valamint a harmadik legkevesebb kapott gól, ezzel együtt pedig a harmadik legjobb gólkülönbség a ligában, így is csak a hetedik helyen áll a Villarreal, és gyakorlatilag lemondhat az első négybe jutásról.

Persze a BL-indulást tavaly is a nemzetközi porondon harcolta ki...

Akikre elöl mindenképpen figyelniük kell a riválisoknak, az Arnaut Danjuma (16 gól) és Gerard Moreno (13 gól és hat gólpassz), de az 50 millió eurós Pau Torres vezette védelmet sem lesz könnyű feltörni – ezt láthattuk az előző párharcokban is.

3. Real Madrid (spanyol) 64 pont

A keret összértéke: 756,5 millió euró

A Barcelona újabb botlásának köszönhetően a királyi gárda gyakorlatilag megnyerte a spanyol bajnokságot, tekintve, hogy öt körrel a vége előtt 15 pontos az előnye a közvetlen riválisokkal szemben.

A BL-ben a csoportkör magabiztos behúzása után a PSG ellen remek fordítással jutottak tovább a királyiak, majd a Chelsea otthonában aratott 3–1-es siker után is izgulni kellett, de végül a ráadásban ezt a párharcot is abszolválták.

A gárda legnagyobb sztárja az Aranylabdára is esélyes formában játszó Karim Benzema, aki túl azon, hogy bizonyosan a La Liga gólkirálya lesz (tízzel előzik a másodikat), a BL-ben is remekel, a PSG ellen háromszor, a Chelsea ellen négyszer volt eredményes a kieséses szakaszban, összességében pedig 12-nél jár, amivel a már kiesett Robert Lewandowski (13) mögött a második az idényben.

A 13-szoros győztest ketten is újra az élre várták, viszont a további nyolc voks egyaránt a harmadik helyre hozta a csapatot, így összességében is ez lett a pozíciója.

2. Manchester City (angol) 84 pont

A keret összértéke: 959,3 millió euró

Merthogy az angol címvédő Manchester City hét listán is a második (egyen-egyen az első, harmadik és negyedik) lett!

Az előző kiírásban döntőző gárda könnyedén abszolválta a halálcsoportot a PSG és az RB Leipziget megelőzve, a Sporting otthonában aratott 5–0-val a nyolcaddöntőt is hamar kipipálta, de az Atlético ellen hiába volt három félidőn át óriási fölényben, a végén izgulnia kellett azért.

A PL-ben jelenleg egy ponttal vezető együttes legnagyobb erőssége a keretének a mélysége – konkrétan a világ legértékesebb keretével bír Guardiola), aminek köszönhetően két fronton is jó esélyük van a végső győzelem megszerzésére.

1. Liverpool (angol) 139 pont

A keret összértéke: 900,5 millió euró

Azonban ennek ellenére is a bajoki rivális Liverpool lett fölényesen erősorrendünk győztese, hét első és három második hely mellett persze ez nem is lehetett kérdés.

Az előző idényben a sérülések miatt kissé visszaeső gárda három évvel ezelőtt BL-t, két éve PL-t nyert, most pedig a Ligakupát már behúzta, az FA-kupában döntős (épp a Cityt kiejtve), a bajnokságban egy pontra van a Citytől, és a BL-ben is favorit – akár mind a négy trófeát megszerezhetik Jürgen Kloppék!

Nehéz gyenge pontot találni az együttesben, kiemelkedő játékosokat annál könnyebb, a Mohamed Szalah (30 gól, 13 gólpassz), Diogo Jota (21+5), Sadio Mané (19+3) támadósor talán a világ legjobbja jelenleg, de Roberto Firmino (11+4) és a télen igazolt Luis Díaz (4+3) is be tud segíteni. Brutálisan erős a szélső védők támogatása, Trent Alexender-Arnold 18, Andrew Robertson pedig 15 gólt készített már elő.

Házidöntőre fel?

Mivel mindkét ágon egy angol és egy spanyol gárda van, kétféle házidöntő is létrejöhet. Először 2000-ben volt azonos nemzetbeli két együttes a fináléban, akkor a Real Madrid a Valenciát verte meg, majd az Atlético Madridot is felülmúlta kétszer, így mind a három spanyol házidöntőt a királyi gárda nyerte.

Az olaszoknál 2003-ban a Milan tizenegyesekkel verte meg a Juventust, a németeknél pedig 2013-ban a Bayern 2–1-re legyőzte a Dortmundot.

Az angoloknál is a negyedik házidöntő jöhet, 2008-ban a Manchester United tizenegyesekkel verte meg a Chelsea-t, 2019-ben a Liverpool 2–0-ra győzött a Tottenham ellen, 2021-ben pedig a Chelsea 1–0-ra megverte a Manchester Cityt – vagyis a Liverpool és a Manchester City papírforma szerinti továbbjutása esetén négy év alatt harmadszor lehet angol házidöntő!

A harmadik Real–Liverpool-döntő jöhet

A Real Madrid eddigi 16 döntőjéből kettő volt angol csapat elleni, mind a kétszer a Liverpoollal találkozott, 1981-ben a Mersey-parti csapat nyert Alan Kennedy találatával, 2018-ban viszont a spanyolok örülhettek – Benzema, Gareth Bale (2) és Mané volt eredményes a 3–1 során.

Egyébként a Pool kilenc döntőjéből is csak ez a kettő volt spanyolok elleni. Az angol együttes a finálékban 6–3-ra áll, a Real 13–3-ra.

A Villarreal még sosem döntőzött, a Manchester City is tavaly jutott el először a végjátékig – nyerni így egyikük sem tudott még.

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2021–2022-es szezonját?

  • 8614
    Real Madrid
  • 8338
    Liverpool

(Borítókép: Marc Atkins / Getty Images)

Rovatok