Közel két éve nevezték ki a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) sportigazgatójának Barczi Róbertet. Több szakmai folyamat is elindult, ám mint mondja, a nagy lemaradást nem lehet egyik napról a másikra behozni. Beszélgettünk vele egyebek mellett a magyar labdarúgás általános helyzetéről, az akadémiák és a fiatalok hiányosságairól, képzésről, tizenkét csapatos élvonalról. Interjú.
Kezdjük egy rövid bemutatkozással. Ön is futballozott, majd edzőként is dolgozott. Milyen út vezetett az MLSZ sportigazgatói székéig?
2015-ben felkérést kaptam, hogy versenyigazgatóként dolgozzak az MLSZ-nél. Ez nagy előrelépés volt, ezzel párhuzamosan az UEFA egyik szakbizottságába is bekerültem, és az UEFA képviseletében nemzetközi mérkőzéseken, tornákon vettem részt. Ezáltal sok akadémiára eljutottam, nagyon sok olyan klubhoz, ahol hatékonyan, stratégia mentén épült fel az utánpótlás. Ez mind megerősítette bennem azt, hogy mi az, amiben le vagyunk maradva, mi az, amin változtatnunk kell. Ezzel párhuzamosan az U21-es válogatott delegációvezetője voltam, ezen keresztül pedig az utánpótlás hiányosságait mérkőzéseken keresztül is láttam. Mindezen tapasztalatok, információk alapján határozott, konkrét elképzelésem volt arról, hogy min kellene változtatni ahhoz, hogy arra a szintre kerüljünk, ahová egyébként az alaptudás alapján a magyar labdarúgók képesek lennének. 2020 májusában a Csányi Sándor elnök vezette elnökség felkért arra, hogy sportigazgatóként dolgozzam ki a stratégiát, amiben a magyar klubok – elsősorban az utánpótlás terén – hatékonyan tudnak dolgozni.
A nyíregyházi utánpótlásban nevelkedett, 15–18 éves korában utánpótlás-válogatott volt. A Sándor Tamás, Dombi Tibor, Kovács Zoltán, Szanyó Károly, Vincze Ottó nevével fémjelzett korosztályban futballozott. Viszonylag hamar felkerült a felnőttcsapatba Nyíregyházán, és be is mutatkozott az NB I-ben, de pár hónappal később egy bajnoki mérkőzés után derékfájdalmak jelentkeztek nála. Hosszú kezeléssorozat után ugyan megpróbálta még egy harmadosztályú csapatban a futballt, de már nem tudott fájdalom nélkül edzeni, ezért nagyon hamar, a húszas évei elején abba kellett hagynia a játékot. Földrajz- és testnevelőtanárként diplomázott, tanított egy ideig, majd egy megyei napilapnál újságíróként dolgozott. Később edzői pályára lépett, 23 évesen már az NB III-ban dolgozott trénerként, utána egy akadémián, A licences edzői végzettséggel rendelkezik. Huszonhat évesen az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatóságának főtitkára lett. Közben vezetői, közgazdász- és jogász-, valamint egy francia egyetemen nemzetközi sportmenedzser-diplomát szerzett. Később öt évet töltött a pénzügyi szférában, mielőtt 2010-ben visszakerült az MLSZ-hez. Öt évig vezette a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatóságot, ezzel párhuzamosan egy évig a Nyíregyháza Spartacus ügyvezető igazgatója volt. A klubbal a 2014–2015-ös szezonban megnyerte az NB II-t. 2015-ben az MLSZ versenyigazgatója lett, 2020 nyarán sportigazgató. A korábbi UEFA-megbízatásai mellett 2020-tól az UEFA szakmai testületének tagja.
Álljunk is itt meg egy pillanatra. Kezdjük azzal, hogy mik voltak azok a legfontosabb tapasztalatok, amiket az UEFA képviseletében gyűjtött külföldi akadémiákon és mérkőzéseken.
Az egyik vesszőparipám, hogy a labdarúgásban stratégiában kell dolgozni. Számomra a legtanulságosabb a skandináv akadémiákon töltött látogatásaim során az volt, hogy mennyire odafigyelnek minden részletre, és mennyire jól összegyúrják azokat. A felnőttcsapat sportigazgatója ott van az utánpótláscsapat mérkőzésein, mert őt már érdekli az, hogy kik azok a 14–16 éves gyerekek, akiket ki lehet emelni majd egy-két év múlva, és szépen tudatosan fel lehet építeni és be lehet építeni a csapatba. A klubok ugyanis felnőttszinten az utánpótlásból próbálnak meríteni, hiszen ha őket felnevelik, beépítik és eladják, akkor ebből folyamatosan bevételt tudnak generálni. Mindent ennek rendelnek alá. Teljes egyenrangúságot láttam a stábtagok között, a klubban dolgozók között, hiszen mindenki partner mindenkivel.
A célom az, hogy a klubok is partnerként tekintsenek ránk, hiszen egy hajóban evezünk. Minél jobb a gyerek, minél jobb a játékos a klubban, annál jobb teljesítményt nyújt a válogatottban. Minél jobb eredményt érünk el a válogatottal, annál nagyobb az értéke a labdarúgónak, ez megint annál jobb a klubnak.
Amikor a Sarpsborg nevű norvég klubnál voltam, arról kérdeztem őket, hogyan működnek együtt a helyi klubokkal. Sarpsborg egy negyven-ötvenezer lakosú település, a norvég szabályok szerint tíz utánpótláscsapatot kell működtetnie. A városban éppen tíz klub van, mindegyikük egy-egy korosztályos csapatot ad a Sarpsborg utánpótlásába. Ezt lehetővé teszik a szabályok. Semmiféle vita nincs, leültek, és eldöntötték. Ez önmagában nagy lehetőség ezeknek a kluboknak. Kölcsönösség van a klubok között, ami nálunk nincs meg. Sokszor láttam, hogy egy nagy klub szeptemberben vagy már augusztusban kimegy, hogy összeszedje a megyéből a gyerekeket, és egy évig a kisebb klubok felé sem néz. Kiüríti, de nem segíti őket.
Ez eléggé utópisztikusan hangzik annak, aki a magyar futballban szocializálódott. Át lehet ezt ültetni a magyar futballra?
Azt fogalmaztam meg a megbízatásom elején, hogy nem konkrét, számszerű eredményeket fogok tudni azonnal elérni, hanem folyamatokat generálni. Valóban így van: nagyon idealisztikusnak tűnhet ez, amit most mondtam, de másképp nem megy hatékonyan. Nézzük meg, hogy melyik norvég játékos hol játszik. Van egy Odegaardjuk például, ki tudnak nevelni egy Erling Haalandot. A mi futballkultúránk az elmúlt időszakban adós maradt ezzel is, pedig a potenciál bennünk is megvan. Ha hosszú távon eredményt akarunk elérni, akkor össze kell dolgoznunk: szövetségnek a klubokkal, a kluboknak egymással és a kluboknak az oktatási intézményekkel, iskolákkal és óvodákkal, másképp nem fog hatékonyan működni. Ez egy hosszú folyamat. Az egyik hibánk az elmúlt harminc évben, hogy egyik programnak sem adtunk elég időt ahhoz, hogy látható eredményei legyenek.
Erre van most idő és kapacitás? A magyar futballra az elmúlt évtizedekben az eredménykényszer a jellemző. Ezek szerint most lehet szisztematikusan építkezni?
Kifejezetten örülök annak, hogy nem kizárólag a futballból érkező emberek dolgoznak az elnökségben, hanem olyan, a saját területükön kiváló szakemberek, stratégák, akik az egész folyamatot és a kiteljesedésének a jelentőségét értik, támogatják. Nagyon fontos, hogy megértse a közvélemény is, hogy a labdarúgásban folyamatokról beszélhetünk.
Ez nem úgy működik, hogy öt forintot beteszek egyik nap, másik nap hat forintot kiveszek. Hatvan-hetven évvel ezelőtt a világ legjobbjai közé tartoztunk. Tudunk focizni, de a futball elhaladt mellettünk, mert üzletiesebbé, sokkal tudatosabbá vált az egész rendszer, és mi ebben lemaradtunk.
Több évtized lemaradását azonban csak együttműködéssel és fejlődéssel lehet behozni. Ezeket a folyamatokat el kell indítani ahhoz, hogy mondjuk 2025–2030 között már kézzelfogható eredmények legyenek, akár egy világbajnoki részvétel, akár a nőknél egy Európa-bajnokságra való kijutás, ami akkor már szerintem reális lesz.
Az imént említette, hogy nagyon határozott elképzelés alakult ki önben arról, milyen lenne a jó irányvonal. Ha ebből a szisztematikus építkezés mellett még két pontot kellene kiemelnie, melyek lennének azok?
Három elemet emelnék ki:
Bármelyik hiányzik, a rendszer nem fog jól működni. Mind a háromnak jól kell működnie, és mind a háromnak egymásra kell épülnie. A kiválasztásban, amit említettem, nagyon fontos, hogy értsük meg, hogy ma már nincs grund. A gyerekek bent vannak az iskolában. Ehhez alkalmazkodniuk kell a futballban dolgozóknak, vagyis be kell mennünk az iskolákba, a kluboknak élő kapcsolatot kell kiépíteniük, és megpróbálni az összes mozgáskoordinációban, labdaérzékben kiemelkedő gyereket összeszedni, hiszen a sportágak között is verseny van. A másik a képzés. Hat-hét éves korában a magyar gyerek semmivel nem rosszabb, mint egy német vagy egy francia, de a rendszer végén mégsem ugyanaz a minőség jön ki 18-19 évesen, nem olyan játékosok kerülnek a felnőttfutballba. Gyökeresen meg kell változtatni ezt a folyamatot. Nem tüneti kezelésre van szükség, hanem teljes változásra, teljes szemléletváltozással, elsősorban abban a tekintetben, hogy amit csinálunk, azt nagyon tudatosan, egymásra építve, a létező leghatékonyabban kell elvégezni. A vezetők, az edzők képzését is átalakítottuk. A legfontosabb célunk az, hogy akár vezetőről, akár edzőről beszélünk, nyitott legyen. Értse, hogy merre halad a mai futball. Értse, hogy hol vagyunk és hova akarunk jutni. Értse, hogy mi mivel függ össze. Tehát nincs egyfajta út a magyar futballban, sokkal inkább alapelvekről, irányelvekről, keretekről, összefüggésekről beszélünk.
Nincs olyan, hogy csak ezt lehet csinálni. Nem is ezt mondjuk az edzőképzésben. Épüljenek egymásra az edzések, napi, heti, havi, éves bontásban. 14 éves kor alatt főállású edzőkkel kell dolgoznunk azért, hogy a létező legtöbb segítséget meg tudjuk adni a gyereknek, és ne csak beessen az edző az edzésre. A fiatalok felnőttbe való beépítése egy nagyobb téma.
Erre visszatérünk még később. Tavaly szeptemberben volt egy zártkörű sajtóbeszélgetés, amin arról beszélt többek között, hogy az alapok építése az, ami most a legfontosabb. Azóta eltelt nagyjából kilenc hónap. Hogy látja, mi az, amiben már kézzelfogható eredmény van?
Az elmúlt két évet két részre tudom bontani. Az első évben nekünk kellett házon belül rendszert kiépítenünk, a sportigazgatóságot felállítanunk, és megértetni a kollégákkal ezt a fajta gondolkodásmódot. Majd a második évben, tavaly nyártól már a klubokkal tudtuk ezt kialakítani. Meg kellett határozni, hogy kinek mi a feladata, mert mindenki mindent csinált. Nem lehet egy klub egyszerre tehetségközpont és grassroots is, nem lehet a mennyiségre és a minőségre is rámenni egyszerre egy szint és korosztály felett. Pontosan meghatároztuk, hogy mi a szakmai koncepciója a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, ami a magyar tradíciót is magában foglalja, de a modern követelményeket is. Mi tudunk focizni, ezért fociznunk kell elsősorban, de nem tudjuk figyelmen kívül hagyni azokat az elvárásokat, amely már követelmény a nemzetközi labdarúgásban. Ezen irányvonalakat meghatároztuk a kluboknak, és azt kértük, hogy az MLSZ koncepciójához igazítva dolgozzák ki a sajátjukat, amit ellenőrizni fogunk. Ez egy nagyon-nagyon nagy áttörés, hiszen van mihez igazítania a klubnak a saját napi munkáját. Beindult ez a folyamat, működik a rendszer, a napi munkát heti rendszerességgel segítjük, támogatjuk – ez sokáig nem volt meg a magyar labdarúgásban. Mentoráljuk a klubokat, és szankcionáljuk is, ha muszáj.
Csányi Sándor tavalyi évértékelőjében egy igazán fontos problémát nevezett meg: az edzőképzést. Hogy áll most az edzőképzési program, miben tudtak előrelépni az elmúlt bő egy évben?
Átalakítottuk a felvételi rendszert, a képzés struktúráját és a logikáját is. Interaktívabbá tettük az egészet. Gyerekkorunkban, amikor tanultuk a verselemzést, akkor velem például előfordult olyan, hogy csak azt mondhattam, amit a tanár is ki tudott olvasni a versből. Nincs ilyen. Nálunk az a fontos, hogy az edző a saját elképzelését a modern labdarúgás elvárásaihoz, a meghatározott keretrendszerhez igazítsa, és azon keresztül tudatosan dolgozzon. Az, hogy az edző elvégez egy kurzust, nem elég. Amikor visszamegy a klubjához, akkor megnézzük, hogy tudja ezt a napi gyakorlatba beépíteni. Ez egy nagyon fontos változás.
Egy másik fontos aspektus, amit szeretnénk elérni, hogy az utánpótlásban ne az eredmény legyen a legfontosabb. A korosztályok épüljenek egymásra, a hétvégi meccs ne a cél legyen, hanem egy fontos eszköz a gyerek képzésében.
A mostani időszak legjobb edzői, Pep Guardiola vagy Jürgen Klopp roppant intelligens emberek. Ma már nem ugyanaz a feladata az edzőnek, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Hatalmas stábbal dolgozik, 8-10-12 szakterület legjobbjaival. A vezetőedzőnek mindenkivel szót kell értenie, meg kell értenie a videoelemzőt, a fizioterapeutát, a kapusedzőt és még sorolhatnám a szakterületeket, plusz mellette 25-30 játékossal kell együtt dolgoznia. Hitelesnek kell lennie, nem lehet mellébeszélni, ami teljesen új karaktert, szemléletet, hozzáállást követel meg az edzőktől.
Többször fogalmazódott meg kritikaként, hogy az utánpótláscsapatok nem igazodnak a felnőttekhez játékstílusban, taktikában, miközben külföldön ez is bevett módszer. Ebben sikerült előrelépni?
Minimálisat egyelőre. Jelenleg a legfontosabb célunk, hogy legalább az utánpótlásban egymásra épüljenek a különböző korosztályok, legyen meg a korosztály-specifikus képzés. Nagyon fontos, hogy erre fókuszáljunk, mert ha valamit nem tanítunk meg a gyereknek, akkor később nem tudjuk pótolni. Amit megcéloztunk nyártól, az a fiatalok beépítésének szorgalmazása. Ebbe az irányba lépünk: épüljön egymásra, minél szorosabb kapcsolatban legyen a felnőtt és az utánpótlás.
Ezzel el is érkeztünk szakmai programjának harmadik pontjához. Az áprilisi közgyűlésen Vági Márton főtitkár prezentációjában volt egy beszédes diagram, ami az U21-es futballisták játékperceit vetette össze a Magyarországhoz hasonló adottságokkal rendelkező országok ligáival. Az NB I messze lemaradva az utolsó volt többek között Szlovákia, Horvátország és Ausztria mögött.
Ráadásul ezek az országok szintén tíz- vagy tizenkét csapatos bajnoksággal rendelkeznek. Nem igaz tehát, hogy tizenkét csapatos rendszerben nem lehet beépíteni a fiatalokat. Utánpótlás-válogatottaink pariban voltak ezeknek az országoknak a csapataival, ki-ki meccseket játszottunk, nem lehet azt mondani, hogy nagyon gyengék lennénk. Pont ez a grafikon mutatta meg, hogy igenis a szlovákoknál vagy az osztrákoknál vagy a dánoknál ezeket a gyerekeket elkezdték beépíteni, és körülbelül kétszer annyi játékperce van az ottani 21 éveseknek, mint nálunk. Ezen szeretnék elsősorban ezzel az új támogatási rendszerrel változtatni.
Ez megint egy folyamat. Ami nagyon fontos, hogy nem be akarjuk erőltetni ezeket a srácokat a csapatba, nem kötelező a szerepeltetésük, hanem azt szeretnénk, ha a klub felismerné, hogy fel kell építeni és be kell építeni ezeket a srácokat. A három korosztályt egymásra építettük. Az NB III-ban U19-es labdarúgót kell szerepeltetni legalább egyet, NB II-ben U20-ast, míg az NB I-ben egy U21-est támogatunk. A 33 mérkőzés teljes játékidejének legalább a felén egy fiatalnak kell játszania, és mellette magyarokat is be kell építeni a csapatba. De minél több percet játszik a fiatal, annál kevesebb magyar szükséges. A klubnak adunk szabadságot, mozgásteret, ő dönti el, hogy milyen ütemben, hogyan építi be a fiatalt. Azt szeretnénk, hogy a fiatal – lehet akár kettő is – legalább 20-22 meccset játsszon, és mellette három-négy hazai futballista játssza átlagban végig a magyar bajnokságot. Ez azért fontos, mert ha a klub dönti el, akkor az edző sincs kényszerhelyzetben, hanem szépen lassan fel tudja építeni a fiatalt.Több példa is mutatja, hogy nem lehetetlent várunk el.
Miből gondolja azt a szövetség, hogy ez az új szisztéma változást hozhat ebben?
Azért, mert megadtuk a mozgásteret a csapatoknak, ahogy az előbb említettem. Ha egy klub előre gondolkodik, és tudja, hogy jövőre egy húszévest be akar építeni, akkor már előtte egy évvel kölcsönadhatja egy NB II-es csapatnak, hogy izmosodjon a másodosztályban. Ráadásul Amerikában láttam ezt a példát, és onnan is hoztam, hogy az első osztályban éppen keveset játszó fiatal másnap egy kooperációs együttműködéssel a második ligában is játszhat. A cél az, hogy a fiatalt folyamatosan építsük be, és minél több játékpercet kapjon. Ebben az egymásra épülő rendszerben a klubok tervszerűen építhetik fel a tehetségeket. A klubok többsége egy tavalyi megbeszélésen ezt meg is szavazta, hiszen ők is érzik ennek a fontosságát.
A Double Pass nevű belga cég háromszor is auditot tartott Magyarországon. Mik voltak azok a legfontosabb megállapítások, amiket hasznosítani tudtak?
Arra világított rá, hogy nem stratégia mentén dolgozik a magyar labdarúgás, és ebben benne van mindenki. A Double Pass az audit után egyfajta tükröt állított a kluboknak. Viszont a következő vizsgálatig tartó hároméves időszakban nem kaptak igazán olyan hatékony segítséget, olyan mankót, ami alapján tudtak volna ezen változtatni. Most egymásra épül minden eleme a labdarúgásnak, mert a cél az, hogy a klub megkapja azt a fajta kellő keretrendszert, eszközt és támogatást, ami alapján el tud kezdeni tudatosan dolgozni.
Csányi Sándor 2010-es elnökké választásakor zászlajára tűzte, hogy növeli az élvonal nézőszámát, valamint azt is, hogy két magyar csapat is rendszeres nemzetközi kupaszereplő legyen. Részsikerek voltak, a nézőszám ugyan növekedett, ám a hét-nyolcezres prognózistól messze vagyunk. Az európai sorozatokban is vannak eredmények, de az elvárásoktól elmaradnak. Mit gondol ezekről?
Eredmények és nemzetközi áttörés csak akkor valósul meg, ha stratégia mentén haladunk. A nézőszám nyilván ambiciózus terv, de erre nincsen ráhatása az MLSZ-nek, ahogy a nemzetközi szereplésre sincs közvetlenül. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy igenis fejlődik a magyar labdarúgás. Ha megnézzük az elmúlt éveket, egy-egy gyengébb meccstől eltekintve stabil a válogatott játéka, próbálunk építkezni és futballozni. A Ferencváros révén pedig van egy NB I-es klub, amely zsinórban többször is ott volt a nemzetközi sorozatok főtábláján, ami nagy siker.
Igen, ám ahogy az FTC-nél, úgy szinte a teljes NB I-ben előtérbe kerültek a légiósok, elvéve a játékperceket a magyar futballistáktól. Ezt jó iránynak tartja?
Az arany középútnak vagyok a híve. A nemzetközi eredményekhez szükség van a külföldi labdarúgókra, és most megteheti a magyar labdarúgás, hogy minőségi légiósokat igazoljon. A minőségi szón van a hangsúly. Több a válogatott labdarúgó a külföldiek között, mint korábban, ami jó. Ugyanakkor fontos, hogy mellettük magyar tehetséges fiatalok is rendszeresen szóhoz jussanak. Nem túl szívderítő látvány, ha a kispadon is nagyrészt külföldiek ülnek, főleg olyan kluboknál, ahol egyébként egyre jobban működő akadémia van a háttérben. Mindenesetre őszintén remélem, sőt hiszem, hogy ezen a területen is pozitív folyamatokat tudunk elindítani, és mind a kezdőben, mind a keretben egyre több tehetség tud magának helyet követelni.
A felnőttválogatott számára mi lehet a reális célkitűzés a közeljövőben? Mennyire van messze mondjuk negyven év után egy újabb világbajnoki szereplés?
Az elmúlt években hat-nyolc fiatal labdarúgó került fel a válogatottba az U21-es csapatból, kialakult a csapat magja, valamint az a játékfelfogás, játékstílus, ami jellemző ránk. Előfordul egy-egy kevésbé sikeres meccs, de azért viszonylag stabil a válogatott. Ha ezt az egész folyamatot ki tudjuk tolni, és megadjuk neki az időt, akkor a 2025–2030 közötti időszakban ki fogunk tudni jutni a világbajnokságra.
Részsikernek tekinthetjük ebben az esetben azt is, hogy minél több magyar fiatal igazoljon külföldre?
Ez az egyik legfontosabb cél nyilván. Ha jó a folyamat, akkor egyértelmű, hogy jó játékosok kerülnek ki, akik utat törnek maguknak akár a külföldi jegyzettebb bajnokságokba is. De azért erre már most is vannak példák, hiszen egyre többen játszanak a Bundesligában. Ezek már reményteljes dolgok, és látjuk az akadémiákon azokat a gyerekeket, akik a nyomdokaikba léphetnek.
A FIFA-világranglistán 40., az UEFA-koefficienslistán 27. Magyarország. Hová helyezné Magyarországot Európa futballtérképén?
Azt gondolom, hogy átbillentünk Európa első feléhez, amit mutat az utánpótlásnak az elit körben való szereplése az elmúlt hat évben, és az, hogy egymás után kétszer kijutott a válogatottunk az Európa-bajnokságra. Biztos vagyok benne, hogy ez a folyamat nem fog megállni, és idővel a világbajnokságra is odaérünk.
Biztos vagyok benne, hogy sportigazgatóként követi a nemzetközi futballt és a trendeket. Merre tart most a nemzetközi labdarúgás, hogy látja?
Olyan szinten a pénz került fókuszba, hogy a Bosman-szabály óta játékosuralom van. Tudom, milyen nehézségekkel küzdenek a klubok, hogy a játékosokat kordában tudják tartani, és ez nagyon nem jó irányvonal.
Azok a klubok tudnak tartósan ott lenni a legjobbak között, és igazi eredményeket elérni, ahol rend van, ahol nincsenek elkényeztetett sztárocskák, ahol van egy karakteres, igazán jó szakember a kispadon, aki rendet tud tartani az öltözőben. Erre nagyon kell Magyarországon is figyelni, tanuljunk a negatív példákból.
A játék tekintetében pedig egyértelműen lehet látni, hogy nagyon-nagyon gyors, amiben nekünk van lemaradásunk, és fociznak a csapatok. Nem rugdossák előre a labdát, hanem játszanak. Bármilyen kockázatos, felépítik. Technikailag, taktikailag, fizikálisan, mentálisan tökéletes állapotban vannak a játékosok, gyakorlatilag nincs gyenge pontjuk. Ebben komoly lemaradásunk van, le kell faragnunk ezeket a hiányosságokat.
A magyar futball egészét tekintve mi az, amiben a leginkább lemaradást tapasztalt eddigi munkája során?
A mentalitás, ami a legfontosabb. Amit csinálunk, vezetőtől edzőn át egészen a játékosig, azt profi módon, százszázalékos odaadással kell csinálnunk. Ha rendben van a mentalitás, akkor ez maga után vonja azt is, hogy az edzésen odateszi magát a játékos, tehát automatikusan gyorsabban reagál, jobb a kondija, hiszen mindent teljes erőbedobással csinál. De a mentalitás után a fizikai aspektus az, amiben még nagy lemaradásunk van, de ezek összefüggnek egymással.
Ha egy év múlva is itt ülünk majd, és visszatekintünk mondjuk a 2022–2023-as szezonra, milyen változásokkal lenne elégedett?
A szurkolók többnyire a kirakatban lévő eredményeket nézik, a válogatottat, a klubcsapatokat. Egyelőre én még sokkal inkább a háttérre fókuszálok. Jövő ilyenkor a sportszervezetek auditját fogjuk előkészíteni. Akkor lennék elégedett, ha a klubok az elvárásoknak megfelelve tudnának a következő évben dolgozni, és utána az ellenőrzéseken sikeresen tudnának szerepelni. Hiszen ha a klubok jól dolgoznak, akkor a munka is már beállt egy olyan irányvonalba, ami fog látszani egy nemzetközi cég által elvégzett auditon. Emellett U17-es Eb-t is rendezünk. Szeretném, ha a korosztályos válogatottakban is egyre jobban lehetne már látni azt a fajta kezdeményező, bátor, tudatos játékot, ami a nemzetközi labdarúgásban alapkövetelmény.
(Borítókép: Barczi Róbert. Fotó: Papajcsik Péter / Index)