Index Vakbarát Hírportál

Sérülés miatt került a kapuba, mégis a világ egyik legjobbja lett

2022. május 20., péntek 09:47

Ha az utóbbi évtizedek legjobb kapusairól készülne számvetés, egyetlen felsorolásból sem hiányozhatna a Chelsea és a cseh labdarúgó-válogatott óriása, Petr Cech, aki nem csak 197 centiméteres magasságával tűnt ki a mezőnyből pályafutása során. A nagyszerű játékos 40. születésnapját ünnepli, előtte tisztelgünk.

Cech természetesen otthonában, Csehországban kezdett futballozni az akkori Skoda, a későbbi Viktoria Plzen csapatában. Azt viszont talán már kevesebben tudják róla, hogy eleinte inkább mezőnyben, középpályásként, vagy csatárként játszott, és csak alkalmanként állt a kapuba. 

Tízéves korában azonban eltört a lába, éppen ezért ő és családja is úgy látta biztonságosnak, ha végleg marad a kapusposztnál.

Mivel a gólvonal előtt is otthonosan érezte magát, ráadásul múltjából adódóan nemcsak kézzel, hanem lábbal is ügyesen bánt a labdával, a ranglétrán lépegetve 1999-ben, 17 évesen a felnőttek között is debütált, az élvonalbeli FK Chmel Blsany színeiben, ahol a Debrecen későbbi edzője, Miroslav Beránek szavazott neki először bizalmat.

Két évvel később már a leghíresebb cseh alakulat, a Sparta Praha hálóját védte, amely 700 ezer euróért vásárolta meg őt 2001-ben. Bár mindössze egy szezont húzott le a fővárosiaknál, ez is elég volt neki arra, hogy felállítson egy rekordot: 855 percen keresztül, vagyis több mint 9 mérkőzésen át nem kapott gólt a bajnokságban.

A Spartával a Bajnokok Ligájában is szerepelt: a Bayern München, a Feyenoord, és a Szpartak Moszkva ellen is lehúzta a rolót, majd a második csoportkörben olyan csapatok ellen védhetett, mint a Real Madrid, a Porto és a görög Panathinaikósz.

Nyáron természetesen azonnal a topcsapatok látókörébe került, némi meglepetésre azonban végül a francia bajnokságban szereplő Stade Rennais igazolta le 5 millió euróért. Várható volt azonban, hogy rennes-i állomás is afféle ugródeszka lesz a számára, és így is történt: 

2004-ben az akkor már Roman Abramovics pénzéből felpumpált Chelsea szerződtette. 

Érdekesség, hogy a francia alakulat először elutasította a londoniak ajánlatát, végül azonban a második, 7 millió eurós vételárra rábólintottak a vezetők. Hogy mennyire bíztak Cech képességeiben a Stamford Bridge-en, azt jól mutatja, hogy ezzel a klub történetének legdrágábban igazolt kapusa lett, sőt, többet fizetett érte az egyesület, mint az addigi kapusokért összesen.

Az elvárások tehát nagyok voltak, a cseh játékos azonban berobbant a Premier League-be: első bajnokiján rögtön cleen sheettel jelentkezett a Manchester United ellen (1–0), majd márciusban az angol bajnokság kapott gól nélküli rekordját is megdöntötte, 1025 (!) perccel.

A szezon végén a Chelsea 50 év után ismét bajnoki címet ünnepelhetett a bajnokságban, Cech pedig 25 kapott gól nélküli mérkőzésen toronymagasan nyerte a kapusok között az Aranykesztyűért vívott harcot.

Hogy nem egyszeri eset volt a remeklés, azt a következő idényben ő és a Chelsea is bizonyította: a Premier League 2005/2006-os kiírásában a kékek mindössze 15 (!) gólt kaptak a bajnokságban, amely a mai napig rekordnak számít, José Mourinho alakulata pedig természetesen megvédte címét és újra elhódította a PL-trófeát.

2006 októberében aztán egy Reading elleni bajnokin sokkoló jelenetek játszódtak le a pályán: Cech és a hazaiak játékosa, Stephen Hunt próbálta megszerezni a labdát a 16-oson belül, a középpályás azonban térddel nekiment Cech fejének.

Az ütközés 01:20-tól látható.

A kapus, bár nem vesztette el az eszméletét, hosszas ápolásra szorult, majd lecserélése után kórházba szállították, ahol kiderült, koponyatörést szenvedett és életmentő műtétre volt szüksége.

Bár voltak olyan hírek, hogy több mint egy évet kell kihagynia, három hónapos rehabilitációt követően már ismét a pályán volt: 

2007. január 20-án tért vissza a Liverpool ellen, méghozzá egy speciális fejvédővel, amelyet egy új-zélandi, főleg rögbifelszereléseket gyártó cég készített a számára. 

Bár az orvosok szerint egy idő után elhagyhatta volna a „bukósisakot”, Cech a biztonságát szem előtt tartva teljes hátralévő karrierjében viselte az eszközt.

Bár a bajnokságban az MU letaszította a trónról a Chelsea-t, az FA-kupában bosszút állt a csapat, hiszen éppen a vörösök ellen nyerte meg a kupát a Wembley-ben, Didier Drogba a hosszabbítás 116. percében szerzett találatának köszönhetően.

A következő években leginkább a hőn áhított Bajnokok Ligája-trófea megszerzésén fáradozott a csapat, hiába jutott azonban többször is elődöntőbe, valamint 2008-ban fináléba is a Chelsea, úgy tűnt, átok ül a csapaton.

A moszkvai döntőt 11-esekkel bukta el az akkor éppen afféle tűzoltóként irányító Avram Grant együttese, amikor viszont már szinte senki nem számított a megdicsőülésre, akkor jött el a Chelsea ideje. 2012-ben ugyanis úgy jutott története második BL-fináléjába, hogy márciusban edzőt cserélt, a klub korábbi nagyszerű játékosa, Roberto Di Matteo pedig finoman szólva híján volt a tapasztalatnak.

A döntőt a Bayern ellen vívta az együttes, ráadásul éppen annak otthonában, az Allianz Arénában, így minden a Chelsea ellen szólt – mégis mennybe ment a csapat Münchenben. Amelyben elévülhetetlen érdemei voltak Cechnek is, hiszen az 1–1-gyel zárult rendes játékidőben is fontos védései voltak, a 2×15 perces hosszabbításban pedig hárította korábbi csapattársa, Arjen Robben büntetőjét. A tizenegyespárbajban aztán Ivica Olic és Bastian Schweinsteiger lövését is kivédte, a londoniak így végre felültek Európa trónjára.

Egy évvel később aztán nagy meglepetésre a Chelsea már a BL-csoportkörben búcsúzott, ám ha már az Európa-ligába került, azt a sorozatot is megnyerte.

Cech végül 2015-ig szolgálta az együttest, 494 mérkőzésen állt a kapuban, a BL- és az El-győzelmek mellett pedig négyszer nyert bajnokságot, négyszer FA-kupát, háromszor Ligakupát, valamint kétszer angol szuperkupát.

Londont azonban nem tudta elengedni, ahhoz pedig még 33 évesen is túlságosan jó volt, hogy Thibaut Courtois mögött csupán második számú kapus legyen, így a városi rivális Arsenalhoz igazolt. Négy szezont húzott le az ágyúsoknál, három kupát (két Community Shield, egy FA) velük is nyert, valamint egy ezüstöt még begyűjtött a Ligakupában és az Európa-ligában is – utóbbi sorozat döntőjében éppen a Chelsea-től kaptak ki 4–1-re. Ezt követően 37 évesen bejelentette visszavonulását.

Szíve azonban visszahúzta a Stamford Bridge-re, ahová 2019 júniusában tanácsadóként tért vissza, ebben a szerepben dolgozik mind a mai napig. A klub körül kialakult, tulajdonosváltás miatti káosz azonban az ő jövőjét is bizonytalanná tette, a hírek szerint azonban az új vezér, Todd Boehly mindenképpen azt szeretné, ha Cech maradna a Chelsea-nél.

Ami a válogatottat illeti, a ma 40 éves sportember 2002. február és 2016. július között 124-szer szerepelt a nemzeti csapatban, ezzel pedig cseh csúcstartó.

A 2004-es Európa-bajnokságon elődöntőig menetelt az együttessel, ahol bár a későbbi győztes Görögország megálljt parancsolt Csehországnak, Cech a teljesítményével bekerült a torna álomcsapatába.

A 2006-os világbajnokságra is kijutott a csapattal, ahol azonban a csoportkör jelentette a végállomást. Több vb-n nem szerepelt, a kontinensviadalokon viszont visszatérő vendég volt a cseh együttes, így a 2016-os franciaországi Eb-ig mindegyiken szerepelt.

Miután szögre akasztotta a kesztyűjét, a hokiba is belekóstolt, az angol Guildford Phoenixben bemutatkozó mérkőzésén a meccs emberének választották, ahol kifogott két büntetőt, és rengeteg fontos védést mutatott be. Honfitársa, a legendás NHL-kapus, Dominik Hasek előtt tisztelegve a 39-es mezben védett.

Ezt a számot lépte most túl eggyel a cseh óriás, akinek neve egészen biztosan felmerül majd, ha a történelem legjobb kapusairól lesz szó.

(Borítókép: ullstein bild / Getty Images Hungary)

Rovatok