Index Vakbarát Hírportál

Ez dönthet a Liverpool és a Real Madrid javára a BL-döntőben

2022. május 28., szombat 06:53

Szombat 21 órakor a Párizshoz közeli Saint-Denis-ben lévő Stade de France-ban összecsap egymással a Liverpool és a Real Madrid, hogy kiderüljön, ki Európa (és ezzel gyakorlatilag a világ) ura. A felek Bajnokok Ligája-döntőig tartó útját és a legérdekesebb statisztikákat már kiveséztük, ezúttal a posztonként tekintjük át a két együttest. 

Az kétségtelen, hogy a Liverpool idénye volt a megterhelőbb, hiszen egyrészt hét meccsel többet játszott riválisánál (62–55), legnagyobb sztárjai közül Mohamed Szalah és Sadio Mané egyaránt döntőig menetelt közben az Afrikai Nemzetek Kupáján, ráadásul a világ legerősebb bajnokságában viaskodtak az aranyért, egészen az utolsó pillanatokig.

Bár itt végül ismét a Manchester City ért a csúcsra, a Mersey-parti együttes idénye így is lehengerlőnek mondható, hiszen megnyerte a Ligakupa után az FA-kupát is, a Premier League történetének nyolcadik legmagasabb pontszámával, 92-vel zárt (más kérdés, hogy Guardioláék meg a holtversenyben hatodik legtöbbel, 93-mal).

A BL megnyerésével így is vitathatatlanul Európa királyává válhatna az egy meccsen mindenkivel szemben legalább 50 százalékos győzelmi esélyekkel induló gárda, amelyet ezúttal nem söpört el az előző idényhez hasonló sérüléshullám. Ez pedig lehengerlő BL-menetelést hozott, gyakorlatilag a Villarreal elleni nagyjából negyedórát leszámítva egy percig sem volt kérdéses, hogy a Liverpoolt nem lehet megállítani.

A Real Madrid ezzel szemben könnyedén menetelhetett az idény elején csak saját árnyékaként ténfergő Barcelona, a visszaeső Atlético Madrid és a sokáig legnagyobb kihívónak számító, ám reálisan legfeljebb negyedik erő Sevilla díszkíséretében az aranyéremig. No, a Bajnokok Ligája itt már nem volt annyira sétagalopp cserébe, a csoportkör még rendben volt, de aztán nagyjából Karim Benzemán múlt, hogy nem lett kiesés a PSG, a Chelsea vagy a Manchester City ellen (persze, azért kellett egy-egy villanás Vinícius Júniortól, Luka Modrictól vagy Rodrygótól). 

No de ezek után nézzük a főszereplőket!

Mai felvezetőnkben posztonként hasonlítjuk össze a két csapat játékosait, majd egy álomcsapatot is összeállítunk, az egészet pedig egy tippeldével fojtjuk le!

Azt azért elöljáróban gyorsan jegyezzük meg, nem érdemtelenül jutott el ez a két gárda eddig a pontig, hiszen összesen kilenc játékos került be tőlük az idény legjobb csapatába.

Kapusok

Rögvest óriási csatát hoz ez a párharc, hiszen az említett rangsorban Alisson és Thibaut Courtois is bekerült a legjobbak közé, a Liverpool 29 éves brazil játékosa az aranycsapatba, a Real 30 éves belgája a bronzosak közé.

Jürgen Klopp együttese a topligák (Cityvel holtversenyben) legkevesebb gólját engedte az ellenfeleknek, Alisson 20 alkalommal húzta le a rolót, és bár a Real sem teljesített rosszul ebben a kategóriában, Courtois 16 clean sheetje sem rossz teljesítmény, azért nem ugyanazok voltak a riválisok. A BL-ben is jobban őrizte hálóját a 60 milliós piaci értékű brazil, aki emellett a passzjátékba is bátran bevonható volt a gárdánál. A whoscored.com oldalon 6,87-es átlagot kapott a PL-idényre a remek reflexei miatt a közeli lövéseknél is remeklő Alisson, Courtois pedig 6,79-est a spanyol bajnokságra. Minden tényezőt figyelembe véve picit a liverpooli felé billen a mérleg nyelve, bár kétségtelen, hogy a BL-ben inkább Courtois-tól volt szükség bravúrokra.

Védelem

Itt kevésbé kérdéses a helyzet, a világ talán két legjobb szélső védője található Liverpoolban, igaz, a legnagyobb hozzáadott értékük támadásban van. Trent Alexander-Arnold (7,47) és Andrew Robertson (7,15) is remekül ad be, számos kulcspasszt alakít ki és a pontrúgásoknál is igencsak veszélyes a duó, előbbi 19, utóbbi 15 gólpasszt jegyzett már az idényben – ezzel nem tud versenyezni a Dani Carvajal (6,87), Ferland Mendy (6,93) kettős.

David Alaba (6,71) visszatérhet elvileg a Real védelmének a tengelyébe, ez pedig nagy hatással lehet Éder Militao (6,98) játékára, aki lényegesen jobban magabiztosabban szerepel, amikor az osztrák védő a társa. A másik belső védő posztja egyértelműen Virgil van Dijké (7,23), aki a Comparisonator indexe alapján a legjobb védekező játékos volt Angliában, meg úgy egyébként is a világ talán legjobb hátvédje. Az ő társa a BL-ben egyértelműen Ibrahima Konaté (6,98) lett, aki remek fejjátékát nem csak a saját kapuja előtt kamatoztatja, beelőzve Joël Matipot (7,21).

A három liverpooli egyaránt bekerült az álomcsapatba, igaz, Robertson Joao Cancelo és Jordi Alba mögött csak a bronzérmesek közé.

Középpálya

A rutin meg az évek, ahogyan mondani szokás. A Real Madrid a tapasztalt Luka Modric, Casemiro, Toni Kroos hármassal állt fel a Liverpool elleni BL-döntőben 2018-ban is, azóta pedig még négy év tapasztalat érkezett. Igaz, ez egyben azt is jelenti, hogy a horvát varázsló már 36, a német passzmester 32, a brazil szűrő pedig 30 éves lett, és azért már inkább kifelé mennek a pályafutásukból.

Ez persze nem jelenti azt, hogy egy-egy pillanatban ne tudnának megvillanni, mint tette azt a 2018-as aranylabdás Modric (7,12), amikor a Chelsea ellen szenzációs gólpasszal hozta vissza együttesét a párharcba – Carlo Ancelotti alatt újjászületését éli ez a részleg. Az ezen a poszton bevethető futballisták közül a két csapatból csupán Kroos (7,00) jutott be az idény álomcsapataiba, a La Liga legtöbb sikeres passzát bemutató német a második legjobb gárdába került be, amihez sokat tett az is, hogy a támadó harmadban is vezette ezt a kategóriát, valamint hogy ő veszítette el a saját térfelén a legkevesebb labdát. Casemiro (7,22) az előző idénybeli gólerős játékát (7 gól+6 gólpassz) ezúttal nem tudta megismételni (1+4), de kevés hálátlanabb feladat képzelhető el, mint az, ha valakit a marcona brazil őriz.

A Liverpoolnál Thiago (6,94) szépen lassan az egyik legfontosabb láncszemmé nőtte ki magát, ezért is problémás, hogy kérdésessé vált. Hogy még rosszabb legyen a helyzet, Fabinho (6,96) is sérülésekkel küszködött mostanában, kettejük közül nagyon fontos lenne, hogy legalább utóbbi játszani tudjon, ha előbbi végül nem tud szóhoz jutni. Jordan Henderson (6,79) rutinból bármelyik posztot lehozza, és Naby Keita (6,74) is teljesen jól tud helyettesíteni bárkit, de azért innen nem biztos, hogy bárkit be tudnánk válogatni az álomcsapatba a fenti trió helyére, ez a szegmens pedig döntő lehet.

Mert ha megint az történik a pályán, amit a Real akar, a madridiaknál lesz a meccs kétharmadában a labda, akkor azért borzasztó nehéz lehet a Liverpool dolga. Persze, ha viszont azt nézzük, mit láthattunk a Real angol csapatok elleni párharcában, akkor azért bőven benne van, hogy megint alárendelt helyzetből kell várnia a királyi gárdának a csodás villanást egy sorral előrébbről...

Támadók

A támadósorban érdekes kérdés lesz a jobbszélső személye a Real Madridnál, Fede Valverde általában belső középpályást szokott játszani (31 meccs), de 12 alkalommal is a jobb oldalon jutott szóhoz az idényben, a legutóbbi négy BL-meccsből háromszor is itt kapott szerepet, ráadásul rendre angol csapatok ellen, úgyhogy a lényegesen támadóbb szellemű Rodrygóval szemben vele számolunk itt. Nem mintha nem lenne mindegy igazából, hiszen Mohamed Szalah az egész PL legjobb játékosa volt az újságírók szavazatai alapján, és nem csupán a gólokban (23) és a gólpasszokban (14) vezette a ligát, hanem a sikeres kulcspasszokban és az xG mutatóban is.

A másik két helyen viszont ugyancsak felesleges nézni, hogy most éppen hogy áll fel a Sadio Mané, Luíz Diaz, Diogo Jota vagy ha éppen egészséges, akkor Roberto Firminót is bevető liverpooli osztag, a szenegáli idénye annyira azért ezúttal nem kiemelkedő (bár 23 gól és 5 gólpassz azért nem rossz), mint az óriásit fejlődő Vinícius Júnioré (21+20, valamint a La Liga legtöbb sikeres csele), és pláne nem annyira, mint az Aranylabda-várományos Karim Benzemáé (44+15).

Aligha véletlen, hogy csupán Kylian Mbappé akadályozta meg, hogy mindhárman az aranycsapatban kapjanak helyet, Vinícius így „csak” ezüstös lett.

A két klub összesített álomcsapata

Alisson (Liverpool) – Alexander-Arnold (Liverpool), Van Dijk (Liverpool), Militao (Real Madrid), Andrew Robertson (Liverpool) – Modric (Real Madrid), Casemiro (Real Madrid), Kroos (Real Madrid) – Szalah (Liverpool), Benzema (Real Madrid), Vinícius Júnior (Real Madrid)

Az összesítés így végül minimális Real-fölényt hozott ki (bár a cikk írásának kezdetekor erre egy fillért nem tettem volna, hiszen annyival erősebbnek fest ez a Liverpool most a riválisnál), és az Index szerkesztőségi tippjeiben is a madridiak enyhe fölénye (5–6) jött ki. Hogy ez a pályán is visszaköszön-e, vagy harmadjára már kifognak az angolok a királyi gárdán, azt 21 órától megtudjuk!

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligája 2021–2022-es szezonját?

  • 8614
    Real Madrid
  • 8338
    Liverpool

BAJNOKOK LIGÁJA

DÖNTŐ

LIVERPOOL (angol)–REAL MADRID (spanyol)

Stade de France, Saint-Denis. V: Turpin (francia). 21.00 (Tv: M4 Sport)

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Van Dijk, Konaté, Robertson – Henderson, Thiago/Fabinho, Keita – Szalah, Díaz/Jota, Mané

Real Madrid: Courtois – Carvajal, Militao, Alaba, Mendy – Modric, Casemiro, Kroos – Valverde/Rodrygo, Benzema, Vinícius Júnior

(Borítókép: A döntő helyszíne – Angel Martinez - UEFA/UEFA via Getty Images)

Rovatok