Index Vakbarát Hírportál

A FIFA is felülvizsgálja a transzneműekre vonatkozó szabályokat

2022. június 21., kedd 11:30

Több más világszervezethez hasonlóan a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) is felülvizsgálja a transzneműekre vonatkozó szabályait.

A FIFA egyik szóvivője kedden jelentette be, hogy zajlanak a szakértői egyeztetések, melyek során a Nemzetközi Olimpiai Bizottság novemberben megjelent, erre vonatkozó tanulmányát is figyelembe veszik.

„Orvosi, jogi és tudományos szempontból is körüljárjuk a témát”

– tette hozzá a FIFA illetékese.

A vizes sportokat tömörítő szövetség, a FINA vasárnap Budapesten jelentette be, hogy transznemű versenyzők nem indulhatnak női szakágakban, majd a rögbit irányító IRL is hasonlóan döntött. A kerékpársportot összefogó UCI a múlt héten az addiginál alacsonyabb tesztoszteronszintet határozott meg részvételi feltételként. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke, Sebastian Coe közölte, van esély arra, hogy követik a FINA politikáját, erről az év folyamán a WA tanácsa dönt majd.

(Borítókép:   Philipp Schmidli / Getty Images)

Rovatok