Index Vakbarát Hírportál

Vizsgálatot indított a Chelsea a házon belüli zaklatások miatt

2022. július 1., péntek 08:35

A Chelsea új tulajdonosai vizsgálatot rendeltek el a marketingcsapaton belüli mérgező viszonyok és zaklatásos vádak miatt, miután kiderült, hogy a klub televíziós csatornájának korábbi vezetője öngyilkos lett.

Richard Bignell, a Chelsea TV korábbi vezetője januárban halt meg, miután tavaly szeptemberben elbocsátották, egy nappal azután, hogy visszatért a betegszabadságáról. A halottkém jelentése szerint mély szorongás, depresszió nyomasztotta a férfit állása elvesztése miatt.

Állítólag több alkalmazottat is betegszabadságra küldtek, ezért a marketingcsapatból legalább tízen hagyták el a klubot.

A New York Times szerint Richard Bignellt, aki 18 évig dolgozott a Chelsea-nél, váratlanul elbocsátották szeptemberben, egy nappal azután, hogy visszatért több mint egyéves betegszabadságáról. A távozó vezérigazgatót, Guy Laurencet és Bruce Buck elnököt többen is vádolták zaklatással, ezért márciusban felülvizsgálati eljárást indítottak ellenük.

A vádakra reagálva a klub új tulajdonosai azt mondják, hogy felvették a kapcsolatot Bignell családjával, és folyamatban van a vádak független vizsgálata. A múlt héten hivatalosan is megválasztott igazgatótanács hangsúlyozta, hogy az állítólagos incidensek az előző vezetés idején történtek, de lépéseket tesznek a munkahelyi kultúra megváltoztatására.

A Chelsea eladását május végén véglegesítették, miután Roman Abramovics eladta a klubot a Todd Boehly amerikai üzletember vezette konzorciumnak. A hivatalos információk szerint az adásvétel mintegy 4,25 milliárd fontról szólt, amivel a sporttörténelem legnagyobb összegű tranzakciója lett a futballklub eladása.

Rovatok