Index Vakbarát Hírportál

A Juvénál folytatja a Real, az MU és a PSG korábbi sztárja

2022. július 6., szerda 15:10

Az átigazolási ügyekben bennfentes Fabrizio Romano jelentése szerint megszületett a megállapodás Ángel Di María és a Juventus között.

A 34 éves argentin futballista szerződése a nyáron lejárt a Paris Saint-Germainnél, így ingyen igazolhatóként vált klubot.

A hazájával tavaly Copa Américát nyerő, 2014-ben vb-döntős Di María karrierjét a Rosario Centralban indította, majd 2007-ben érkezett Európába, hogy a Benfica játékosa legyen.

A szélsőként és irányítóként is használható futballista 2010-ben igazolt a Real Madridhoz, ahol BL-győztes, bajnok, kupagyőztes és Szuperkupa-győztes lett.

A 2014-es brazíliai világbajnokság után 59,7 millió fontért a Manchester United csapott le rá, de a vörös ördögöknél nem találta meg a számítását, egy évvel később 44 millió font körüli összegért a PSG szerződtette.

A párizsiakkal hazai fronton taroltak, öt-öt bajnoki címet és kupát, négy-négy Ligakupát és Szuperkupát nyertek – 2020-ban pedig BL-döntőig jutottak.

Di María egyéves szerződést köt a Juventusszal, amely minden bizonnyal a Manchester Unitedtől távozó Paul Pogbát is ingyen viszi.

(Borítókép: Jose Breton / Pics Action / NurPhoto via Getty Images)

Rovatok