Index Vakbarát Hírportál

Visszatért az Arsenalhoz a 30 évesen visszavonult közönségkedvenc

2022. július 12., kedd 15:09

Az Arsenal U18-as csapatának edzője lett Jack Wilshere, a londoni klub korábbi játékosa, aki mindössze 30 évesen döntött úgy, hogy befejezi profi pályafutását. A felnőttválogatottban alig több mint 18 esztendősen épp Magyarország ellen debütált középpályás 2001 és 2018 között volt az „ágyúsok” játékosa.

Wilshere négy napja jelentette be, hogy felhagy a profi labdarúgással, miután legutóbbi klubja, a dán Arhus nem hosszabbította meg az év elején kötött féléves szerződését. A játékos az elmúlt években el-elvétve tudott csak pályára lépni – 2018 nyara óta, mintegy négy év alatt összesen 44 bajnokin szerepelt kiújuló sérülései miatt. 

A londoni csapatban anno a tízes mezt is viselő középpályás múlt ősszel hosszabb időn át tréningezett az Arsenal U23-as csapatánál, az edzéslehetőségért cserébe pedig amolyan „mentorprogramban” adott tanácsot a fiatal játékosoknak.

Wilshere tudatosan készült a visszavonulásra, tavaly elvégezte az utánpótlásedzői munkához szükséges angliai tanfolyamot. Mostani kinevezését az Arsenal hivatalos honlapján jelentették be. 

Játékosként az Arsenalban 197 tétmeccs jutott neki, kölcsönben megfordult a Boltonnál és a Bournmouthnál, illetve volt a West Ham United játékosa is.

Rovatok