Index Vakbarát Hírportál

Ebből a két csapatból kap ellenfelet az FTC, ha eljut a BL-playoffba

2022. augusztus 2., kedd 12:39

A moldovai Sheriff Tiraspol vagy a cseh Viktoria Plzen lesz az ellenfele a Ferencváros labdarúgócsapatának a Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában, ha a magyar bajnok a harmadik körben túljut az azeri Qarabag együttesén – derült ki az Európai Labdarúgó-szövetség által délben rendezett sorsoláson.

Az európai szövetség (UEFA) honlapján közvetített keddi sorsoláson az is kiderült, hogy a következő fordulóban az FTC hazai pályán kezdi a párharcot, és a visszavágót játssza idegenben.

Az MTI emlékeztet, a Sheriff Tiraspol az előző idényben csoportkörös volt a BL-ben, ott a többi között legyőzte a későbbi győztes Real Madridot is. A cseh bajnok legutóbb a 2018–2019-es idényben szerepelt a főtáblán.

A rájátszáspárharc mérkőzéseit augusztus 16–17-én, valamint egy héttel később rendezik. A győztes ősszel a BL-, a vesztes az Európa-liga-főtáblán szerepelhet.

Az FTC a selejtező harmadik körében előbb szerdán lép pályára az azeri bajnok otthonában, majd jövő kedden a Groupama Arénában fogadja a Qarabagot.

A Bajnokok Ligája fináléját 2023. június 10-én rendezik az isztambuli Atatürk Stadionban – tekintett előre a távirati iroda.

(Borítókép: A Ferencváros - Slovan Bratislava focimeccs Budapesten 2022. július 20-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok