Index Vakbarát Hírportál

Utánpótlás-válogatott támadót hozott haza külföldről a Kisvárda

2022. augusztus 10., szerda 14:27

A labdarúgó NB I-ben, illetve az Európa-konferencialiga selejtezőjében szereplő Kisvárda kedden szerződtette Vida Kristophert – közölte a hírt a Magyar Távirati Iroda.

Az előző idény ezüstérmese nem közölte, mennyi időre szól a 27 éves támadó és szélső középpályás megállapodása.

Vida utánpótláskorú játékosként a Goldball FC, a Vasas FC, a Videoton és a Bp. Honvéd–MFA színeiben futballozott, majd 16 évesen a holland Twentéhez került. Ezt követően a De Graafschap, majd a Dunaszerdahely játékosa volt. A felvidéki együttest négy év alatt 124 tétmeccsen 32 góllal segítette. A szlovák bajnokságban többször választották be az idény csapatába, klubjában pedig házi gólkirály és az év játékosa volt – emlékeztetett az MTI.


Ezt követően, 2020 telén az akkori lengyel bajnok Piast Gliwice szerződtette, amelynek színeiben 36 bajnoki meccsen négy gólt szerzett.

A magyar korosztályos válogatottakban 2010 és 2014 között jutott lehetőséghez és a felnőtteknél is volt már kerettag – idézte fel az MTI.

(Borítókép: Vida Kristopher 2022. április 18-án. Fotó: Mikolaj Barbanell/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

Rovatok