Index Vakbarát Hírportál

Real Madrid? Ugyan! A Barcelona még annál is nagyobb ellenfelet talált az idényre!

2022. augusztus 11., csütörtök 06:54

A bajnoki cím csak akkor igazán édes, ha akad legalább egy kőkemény ellenfél, amelyen át kell gázolni az aranyért. A 2022–2023-as topligás idényben a Bayern Münchennek a Borussia Dortmund, a Manchester Citynek a Liverpool lehet ez a rivális. Spanyolországban a Barcelona igyekszik a címvédő Real Madrid méltó kihívójává válni. Ehhez azonban a katalánoknál egy, a pályán folyónál is égetőbb csatát kell megnyerniük a közeljövőben: az adósságtengerrel vívottat. 

Hosszas huzavona végére került pont július 16-án, amikor a Barca hivatalosan is bejelentette Robert Lewandowski érkezését. Az előző két idény aranycipőséért 45 millió eurót fizettek ki a Bayern Münchennek, az összeg pedig különböző feltételek teljesülése esetén újabb 5 millió euróval nőhet még.

Nem is annyira a lengyel csatár klubváltása, mint a megmozgatott összeg jelentett meglepetést. Azt ugyanis egy percig sem tagadja a múlt tavasszal megválasztott Joan Laporta vezette elnökség, hogy hatalmas anyagi pácban vannak. A 2021 nyarán nyilvánosságra hozott adatok szerint 1,35 milliárd eurós tartozást görget maga előtt a katalán csapat, úgy, hogy az előző elnök, Josep Bartomeu idejéből olyan szerződéseket örököltek, melyek a klub bevételeinek 103 százalékát tették ki. S itt a játékosok béréről van szó…

A világon nincs még egy olyan csapat, mint a Barcelona, amelynek bizonyítottan semmi pénze, mégis mindenkit megvesz, akit csak akar. Furcsa dolog ez

– adta a helyzet talán legtömörebb leírását Julian Nagelsmann, a Bayern vezetőedzője.

Lewandowski pedig csak egy a Barcelona által idén nyáron megszerzett öt játékos közül.

De ha semmi pénzük, mégis hogyan?!

Száguldás a csőd felé

A felelőtlen gazdálkodás, az elhibázott játékospiaci stratégia (gondoljunk csak Philippe Coutinho vagy Antoine Griezmann esetére) előbb-utóbb visszaütött volna, ám a La Liga vezetősége által 2020 őszén elfogadtatott, múlt nyáron életbe is lépett gazdasági szabályok az utolsó szöget is beütötték Bartomeuék koporsójába. A pandémia miatti bevételkiesés, a 2019–2020-as idény majd 100 millió eurós vesztesége már csak annyit jelentett, a bukott klubelnök után fél évvel a csapat legnagyobb ikonja, Lionel Messi is távozni kényszerül, mert már az ő szerződéshosszabbítására sem jut lóvé a kasszában.

Ahogyan azt az ESPN is taglalta, a limite salarial lényege, hogy a klubok nevezésének feltétele, a cégekhez hasonló éves gazdasági beszámoló elkészítése és átadása a bajnokság szervezői felé. A liga elnöksége az adatokból kiindulva, az előző éves bevételek alapján meghatározza azt az összeget, amelyet a következő idényben a csapatok bérekre, transzferdíjakra költhetnek. A cél hasonló, mint az Európai Labdarúgó-szövetség által az elmúlt évtizedben életre hívott és többször módosított pénzügyi fairplay (FFP) szabályai esetében volt. Ám a spanyolok nem utólag büntetnek esetleges licencmegvonással, hanem már abban a pillanatban sem engedik új játékos regisztrációját, amikor a csapat túllépné az előre meghatározott költési hányadot.

A katalánoknak ugyanis a júliusi kalkuláció szerint még mindig mínuszos a büdzséjük – a spanyol élvonal húsz csapata közt egyedüliként. Ez a mérleg az, ami miatt még a 2022–2023-as idény rajtjának hetében sem volt biztos, hogy Lewandowski vagy a támadószekcióba szánt másik nagy fogás, a brazil válogatott Raphinha pályára tud-e majd lépni az első fordulókban. S ha pontosak akarunk lenni, egy hasonló kimutatás akadályozta meg egy évvel ezelőtt azt, hogy Lionel Messi új szerződést kössön a katalánokkal.

A mostani vezérigazgató, Ferran Reverter szerint a jelenlegi helyzetükben semmi meglepő nincs: másfél éve csődközeli helyzetben vették át a klub irányítását, most pedig annak is örülni kell, hogy egy olyan kényes egyensúlyi állapothoz közelítenek, amelyben egyáltalán az esélyük megvolt arra, hogy BL-mércével nézve is fajsúlyos, valódi erősítésnek tűnő igazolásokat hajtsanak végre. „2016 és 2020 között 61 százalékkal nőtt a bérkeret, amit az új igazolások és a játékosok hosszabbításai okoztak. Irreálisan magasak voltak az aláírási pénzek, a kontraktusok pedig olyan új javadalmazási koncepciókat tartalmaztak, mint a hűségbónuszok és a szerződés végi prémiumok, amelyek hihetetlen módon növelték a jövőbeli kiadásokat” – emlékeztetett a múlt hibáira. 

Élőhalott az intenzív osztályon

Laporta nem sokkal a megválasztása után ki is adta az ukázt, a bérköltségeket azonnal 20-25 százalékkal kell csökkenteni, ha meg akarják menteni a csapatot a kizárástól és a teljes megszégyenüléstől. A fizetéscsökkentésbe a kerettagok egy része bele is ment, mások pedig a béreik átütemezését fogadták el, így például Frenkie de Jong, akinek sajtóhírek szerint 15–17 millió euró körüli összeggel lóg a Barca, s bármi is lesz a sorsa – a katalánok nagyon eladnák Angliába –, a következő 8-10 évben folyamatos kifizetésre számíthat még jelenlegi állomáshelyéről.

Nagyon kényes helyzetben egy már-már halott ügy kellős közepén találtuk magunkat, amikor megérkeztünk. Az első három hétben a játékosoknak sem tudtunk fizetni, miközben a hitelezők 200 millió eurót kerestek rajtunk, amire a Barcelonának egyáltalán nem volt fedezete. Esélyünk sem volt kifizetni mindazt, amit kellett volna

– idézte a katalán Sport című lap Laporta júniusi idényértékelő beszédét. 

A konszolidáció azonban önmagában nem jelentett megoldást: a bevételek növelésére legalább akkora szüksége volt a klubvezetésnek, mint a fizetések lefaragására. Emiatt pedig a Camp Nou környékén finoman szólva is unortodox lépésre kényszerültek és a következő négy évre nemcsak a mezük szponzorfelületét – hol vannak már a 2006 előtti idők, amikor még hagyománytiszteletből ragaszkodtak feliratoktól mentes felsőhöz –, hanem stadionjuk nevét is kiárusították a Spotifynak a svéd streamingóriás 280 millió eurójáért cserébe.

Némi hiteltörlesztés mellett ebből aztán lett fedezet az első két nyári érkező, a Chelsea-től, illetve az AC Milantól ingyen megszerzett Andreas Christensen, valamint Franck Kessié szerződtetésére (az ESPN szerint azzal az opcióval, ha nem sikerül őket regisztrálni a La Ligánál, akkor augusztus végén szabadon távozhatnak más klubba). De arra már nem jutott, hogy a hosszú ideje körbeudvarolt leedsi Raphinha kivásárlására is fussa.

Mára átstrukturáltuk az adósságot, sikerült csökkentenünk a fizetéseket és újra kontroll alá vontuk a számláinkat, de ennyi még nem elég. Új szponzorokat és bevételeket kutattunk fel, és azt látjuk, hogy még ennyi sem elég. Visszajöttünk a halálból, de még mindig kezelésre szorulunk az intenzív osztályon

– magyarázta a klubelnök.

A The Athletic beszámolója szerint Laportáék tavasszal igyekeztek felkészülni arra, ha nem tudnak elég szponzorpénzt behúzni ahhoz, hogy minden tervezett igazolásra jusson pénz. Tíz lépésből (karból) álló, összesen 700 millió eurós bevétellel kecsegtető mentőprogramot dolgoztak ki, melynek lényege, hogy minél kisebb rizikóra törekedve kiárusítják és/vagy hosszú lejáratú bérbe adják a klub érdekeltségeit.

A jövőt élik fel

Első lépésben mintegy 200 millió euróért eladták a spanyol liga közvetítési bevételeiből nekik jutó részesedés 25 százalékát a következő 25 évre. Másodikként újabb 100 millióért a klub audiovizuális részlegeként működő, megannyi értékes archív felvételt (és azok jogait) őrző Barca Studios 10 százalékos tulajdonrészét. Utóbbi megállapodás ráadásul tartalmazott egy opciót további 39 százalék értékesítéséről – amit jelen állás szerint aktivál(tat)ni is kényszerül a katalán együttes. Harmadikként pedig a Barca Licensing and Merchandising, a klub marketingtevékenységét és jogait kezelő vállalat 49 százalékát dobták piacra Laportáék.

Összefoglalva: a klub elkezdte felélni a jövőjét, későbbi várhatóan jóval magasabb bevételekről mond le annak érdekében, hogy a jelen számláit és játékosvásárlásait egyáltalán fizetni tudja. A tévés jogdíjakon például alsó hangon is 210 milliót buknak a gránátvörös-kékek, s akkor még sem az inflációs hatásokkal, sem a közvetítési jogok várható felértékelődésével nem számoltunk, csupán a ligával kötött jelenlegi megállapodás, az idényenkénti 166 millió eurós részesedés tíz százalékát szoroztuk fel a 25 évvel (410 millió vs. 200 millió)…

Nem akartuk meghozni ezt a döntést, de muszáj volt. Ilyen az üzleti élet, néha a racionálisnál valamivel nagyobb kockázatot is vállalnunk kell, ha sikeresek akarunk lenni

– mondta Laporta a The New York Timesnak, miután megszületett az egyezség a Socios.com-mal.

A Barca Studiosra kötött záradék elméletileg már elég lehet ahhoz, hogy több mint három héttel Lewandowski szerződtetése után a lengyel csatár játékjogát is sikerüljön regisztrálni Spanyolországban: azaz pályára léphessen a La Liga 2022–2023-as idényében. S nemcsak ő, hanem a már emlegetett másik négy érkező, Christensen, Kessié, a Leedstől elhozott, közel 60 millió euróba került Raphinha, valamint a Sevillától 50-ért megszerzett Jules Koundé is. Ám a hivatalos bejelentés két nappal a ligarajt előtt még mindig nem történt meg…

Teher alatt nő a…

A kockázatvállalás célja világos: a Barcelona versenyképes kell maradjon a Bajnokok Ligája legjobb csapataival szemben is – kerül, amibe kerül. Ugyanis a korábban felvett hitelek törlesztésére csak akkor van bármi esély, ha a jövőben is maximalizálni tudják a szponzorbevételeket, és a televíziós jogdíjakból az UEFA-tól befolyó összegeket is. Már egyetlen BL-mentes idény is azonnal letérítheti a klubot a Laportáék által megálmodott menekülőútról.

Ez a teher nyomja a tavaly novemberben vezetőedzőnek kinevezett klubikon, Xavi Hernández vállát. A tréner Ronald Koemant váltotta a kispadon, s bár a holland próbált a Barcával azonosított, Johann Cruyff 1988 és 1996 közti regnálása alatt dominánssá vált 4–3–3-as alapfelállástól elszakadni és akár háromvédős, akár kétcsatáros játékot játszatni az együttessel, azonnal visszatért a klasszikus felálláshoz.

Hét hónap tapasztalataiból kiindulva azonban azt is kijelenthetjük, Xavi csapatának stílusa csak nyomokban emlékeztet arra az együttesre, amelynek még játékosként volt vezéregyénisége. A katalánok az előző idényben kevésbé a domináns labdabirtoklásra építették a taktikájukat, inkább kombinálták a pozíciós játékot a német és angol liga nagy csapatai által sikerre vitt presszing elemeivel. Magasabban meghúzott védelmi vonal, több futást és ütközést felvállaló középpályások (Pedri, Gavi vagy épp Frenkie De Jong), és összességében jóval több labdaszerzés az ellenfél térfelén, mint korábban.

Az elképzelés működött, míg Koeman menesztésekor a Barcelona mindössze a 9. helyen állt, 10 meccsen csupán 15 pontot szerezve, addig Xavi regnálása alatt 26 meccsen 56 pontot gyűjtött a csapat – mindössze hárommal kevesebbet, mint a bajnok Real Madrid ugyanebben a periódusban – és felkapaszkodott a tabella második helyére.

Természetes evolúció

„Cruyff elkezdett valamit, amit Van Gaal, Riijkard, Pep és Luis Enrique is tovább tudott vinni, mindig a korszellemnek megfelelő átgondolások mellett. Ez a célunk most is: megpróbáljuk – a magunk módján – továbbgondolni a meglévő alapokat. Fontos a jól felismerhető stílus, de az legalább olyan fontos, hogy alkalmazkodni tudjunk a modern futball kihívásaihoz” – idézte a The Analyst Xavi felkészülési időszakban adott egyik nyilatkozatát.

Ebbe az irányba illeszkedik a nyári érkezők jó része: Kessié egyszerre dinamikus és jó kötésű, nem jön zavarba a középpályás ütközésektől, ugyanakkor a mélységi passzokat is jól érzi, és szükség esetén a 20-30 méteres labdavezetéseket is hatékonyan tudja megoldani. Raphinha abból a Leedsből érkezett, amelynek játékosai az egész Premier League-ben a legtöbbet futották az előző idényben és a legtöbb sprintet is mutatták be – többségét labda nélküli játékban. Lewandowski pedig nemes egyszerűséggel annak a Bayernnek volt a „csúcsdísze”, a gyors labdaszerzések után vezetett akciók már-már tökéletes befejezője, amely a Liverpool mellett talán a legtöbbet tett azért, hogy a (gegen)presszing Európa-szerte félelemmel csodált, majd rendkívül elterjedt alapstílussá is váljon.

A védelembe hozott Christensen és Koundé párosa egyfelől szükségszerű erősítés, az elmúlt évtized legmeghatározóbb katalán védője, Gerard Piqué már nem lesz fiatalabb, egyre több sérülés gyötri és érezhetően vesztett is a futósebességéből. Az utánpótlás-válogatott Óscar Mingueza nem tudta másfél év alatt sem konzisztenssé tenni a teljesítményét, hol világklasszis formát mutatott, szenzációs szerelésekkel és labdaszerzésekkel segítve a csapatot, hol az egész védelem legbizonytalanabb tagja volt. Nem véletlen, hogy az új évadot már a középcsapatnak számító Celta Vigónál kezdi – mindössze 3 millió eurós átigazolási díj ellenében.

Ráadásul a dán és a francia is fel tud mutatni valami olyat, amit előbbi két védővel nehézkesen lehetett volna elképzelni: rengeteget futballoztak az elmúlt szezonokban háromvédős rendszerekben. Merthogy kimondva-kimondatlanul az Xavi célja, hogy a klasszikus 4–3–3-ra építve meccs közben minél dinamikusabban tudja a csapat változtatni az alappozícióit, és támadásban könnyen menjen át 3–4–3-ba.

„Ez a formáció nagyon rizikós tud lenni, mert a védelem mögött rengeteg üres terület marad, de adott meccsperiódusban több mint hasznos. Úgy igazoltunk, hogy ez a lehetőség a korábbinál is hatékonyabb fegyverünk lehessen. Az ötlet az, hogy a meccs nagy részében négy védővel állunk fel, de támadásban és a befejezéseknél számítunk a szélsővédőkre is” – magyarázta edzőktől ritkán látott szakmai őszinteséggel Xavi.  

Hogy ez elég is lesz-e a sikerhez?

„A Barcelona az előző idényhez képest egyértelműen jobb játékosállománnyal, változatosabb taktikai repertoárral vághat neki a 2022–2023-as szezonnak. Jobb esélyeik lesznek a Camp Nouban mélyen védekező riválisok feltörésére, és azok ellen is, akik a Bajnokok Ligája mezőnyében képesek többet birtokolni velük szemben a labdát. Ám ezzel együtt is egy akadályokkal teli idény vár majd rájuk” – véli a Jamie Kemp, a The Analyst elemzője.

Hogy mennyire kell az újabb és az újabb BL-kvalifikáció, majd a sorozatban elért minél jobb szereplés, remekül mutatja, hogy Laportáék a „pénzügyi emelő” újabb karjának aktiválása előtt arra akartak engedélyt kérni az UEFA-tól, hogy a Bajnokok Ligája jövőbeli tévés jogdíjait használhassák fedezetnek egy új hitel felvételénél. Nyonból nyomban megüzenték, nem eszik olyan forrón a kását: előbb ugyanis be kell jutni a BL-be.

Avagy, ahogyan a Bloomberg hasonló témában írt cikke fogalmaz: rendkívül rizikós játék vette kezdetét Katalóniában, ha a Barcelona a következő két-három évben nem lesz elég sikeres, azzal évtizedekre kiradírozhatja magát Európa topcsapatai közül.

(Borítókép: Joan Laporta és Robert Lewandowski a lengyel játékos augusztus 5-ei hivatalos bemutatásán a Barcelona otthonául szolgáló Camp Nouban. Fotó: Eric Alonso/Getty Images)

Rovatok