Index Vakbarát Hírportál

Hiába Lewandowskiék regisztrációja, nem indult jól a Barcelona bajnoki idénye

2022. augusztus 13., szombat 23:49

Az FC Barcelona vendéglátóként gól nélküli döntetlent játszott a Rayo Vallecanóval szombaton a spanyol labdarúgó-bajnokság 2022–2023-as idényének nyitófordulójában.

Új játékosaik közül Robert Lewandowski, Raphinha, Andreas Christensen és Franck Kessié is bemutatkozott a katalánoknál, akik Sergio Busquets kiállítása miatt emberhátrányban fejezték be a találkozót.

A négyesből egyértelműen Lewandowski debütálását kísérte a legnagyobb médiafigyelem, nem véletlen, hogy az első félidő végén az Opta José statisztikusai is az ő vártnál gyengébb teljesítményét emelték ki:

45 perc alatt mindössze egy gólszerzési kísérlete volt és kétszer ért labdába a Rayo tizenhatosán belül.

Az első játékrész legnagyobb ziccere kisebb meglepetésre a vendégek előtt adódott: a ráadás pillanataiban Álvaro García közeli lövését védte bravúrral Marc-André ter Stegen.

A második félidőre a Barca és a lengyel csatár játéka is feljavult, az első 45 percre jellemző meddő mezőnyfölény sokkal több lehetőséggel párosult. Ám a befejezéseknél hiányzott a kellő precizitás, a katalánok ugyan 22 lövéssel és fejessel kísérleteztek, ezek közül csupán hat volt pontos. A 80. perc után is akadt Lewandowskinak két nagy lehetősége, a kettő között pedig Pierre-Emerick Aubameyang vihette volna be a győztes találatot, ám ezek is kimaradtak (0–0).

A Barcelonával 1968 óta először esett meg, hogy hazai pályán futballozva gól nélküli döntetlennel kezdjen egy idényt.

Ugyan a pénteken bejelentett újabb gazdasági lépéseknek köszönhetően a nyári igazolások többségét sikerült regisztrálni (Jules Koundé vár még a sorára), a Rayo elleni meccs ékes tanulsággal szolgált: Xavi Hernández vezetőedzőnek legalább annyi melója lesz még a Barca játékának tökéletesítésével, mint a klubvezetés tagjainak a különböző hitelintézeteknél.

A most debütált kvartettből egyedül Lewandowski játszotta végig a meccset, Christensen és Raphinha bő egy órát kapott, míg Kessié a hajrára állt be Pedri helyére.

A Rayo ritka bravúrt mondhat magáénak: legutóbbi három találkozásuk alkalmával mindannyiszor kifogott a Barcelonán – az előző kettőt ráadásul kapott gól nélkül meg is nyerte a madridi csapat.

A másik barcelonai klub, az Espanyol sem tudott győzelemmel rajtolni, 2–2-s döntetlent ért el idegenben a Celta Vigo ellenében. A nap harmadik találkozóján a Villarreal kiütéses, 3–0-s sikert aratott a Real Valladolid otthonában.

LABDARÚGÁS
SPANYOL BAJNOKSÁG, 1. FORDULÓ
Szombati mérkőzések
FC Barcelona–Rayo Vallecano 00
Real Valladolid–Villarreal 0
3 (00)
Celta Vigo–Espanyol 2
2 (10)

(MTI/Index)

(Borítókép: Lewandowski arckifejezése önmagáért beszél, sikerühetett volna sokkal jobban is az első az FC Barcelonában lejátszott tétmérkőzése. Fotó: Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)

Rovatok