Index Vakbarát Hírportál

Lewandowski korrekordot döntött, a Barcelona gálázott

2022. augusztus 28., vasárnap 21:25

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 3. fordulójában a Barcelona hazai pályán Robert Lewandowski duplájával, valamint Pedri és Sergi Roberto góljával 4–0-ra legyőzte a Valladolidot.

Hatalmas hazai fölénnyel indult a meccs, a vendégeknek percenként két passz is alig jött össze, miközben a Barcelona sorra szállította a helyzeteket – közte Raphinha beadása után Robert Lewandowski kapufájával.

Az első félidő derekához érve a Bayerntől érkező lengyel csatár harcolt ki szépen helyzetet Ousmane Dembélének, aki 10 méterről, kissé balról a két kapufa találkozását trafálta telibe.

Néhány perccel később aztán már összejött a vezetés, méghozzá két nyári szerzemény összjátékának köszönhetően: Raphinha jobb oldali beadására megint Lewandowski érkezett a hosszún, ezúttal pedig a kapuba talpalt (1–0).

A lengyel csatár épp jelenlegi csapattársa, Pierre-Emerick Aubameyang korrekordját döntötte meg ezzel a góljával: immár ő a legidősebb játékos, aki a 21. században az első három La Liga-meccsén háromszor betalált.

A folytatásban a Leedstől érkező brazil mellett Dembélé veszélyeztetett még, de a teljesen alárendelt szerepet játszó Valladolid ekkor még megúszta újabb gól nélkül.

A 43. percben viszont már nem, az elképesztő kedvvel játszó francia szélső sokadik remek átadása után Pedri passzolt 13 méterről a kapu bal oldalába (2–0).

A Barcelona elképesztő fölénye ekkor a számok nyelvén: lövések 12–0, szögletek 10–1, labdabirtoklás 67:33%.

A második félidőre kettős cserével érkeztek a vendégek, de ez sem segített rajtuk, a Barcelona továbbra is maradt támadásban, és csak idő kérdése volt, mikor szereznek újabb gólt a katalánok.

Az 52. percben Eric García, nem sokkal később Gavi került helyzetbe, majd hármas cserét hajtott végre Xavi, jött Sergi Roberto, Frenkie de Jong és Ansu Fati is a pályára.

Újabb gólt viszont megint Dembélé készített elő, és Lewandowski volt a befejező – bár ez vitatható, hiszen sarkazása alighanem passz akart lenni, és egy védőt érintve került a kapuba a labda (3–0).

Így vagy úgy, ez már a negyedik gólja volt három meccs alatt, ilyen startra pedig legutóbb Radamel Falcao volt képes a La Ligában!

Ezt követően Marc-André ter Stegennek is gyorsan játékba kellett avatkoznia kétszer, ezt sikerrel tette, ahogyan kollégája a túloldalon Ansu Fati és de Jong nagy lehetőségénél.

A 92. percben aztán csak összejött az újabb Barca-gól, Jordi Masip Lewandowski újabb ziccerét még a lécre tolta, a kipattanót viszont Sergi Roberto a kapuba passzolta (4–0).

A Barcelona a gól nélküli rajt után így másodszor jutott el négy találatig, és tapad a hibátlan Betisre.

LA LIGA

3. FORDULÓ

Getafe–Villarreal 0–0

Barcelona–Valladolid 4–0 (Lewandowski 24., 65., Pedri 43., Sergi Roberto 92.)

Espanyol–Real Madrid 1–3 (Joselu 43., ill. Vinícius 12., Benzema 88., 90+10.)

Az élmezőny állása: 1. Real Madrid 9 pont (9–3), 2. Betis 9 (6–1), 3. Barcelona 7 (8–1)

(Borítókép: Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images)

Rovatok