Index Vakbarát Hírportál

Tizenhárom év után sem tört meg a Vasas FTC elleni pocsék sorozata

2022. augusztus 31., szerda 22:30 | aznap frissítve

A Ferencváros jó hangulatú, ám összességében igencsak feledhető mérkőzésen 1–0-ra nyert a Vasas otthonában a labdarúgó NB I hatodik fordulójában, így százszázalékos mérleggel várhatja a jelen állás szerint sereghajtó – ám addig még a Honvéd otthonában is pályára lépő – Újpest elleni derbit.

A két csapat 171. bajnoki mérkőzésén a Vasas szeme előtt a 45. FTC elleni, a zöld-fehéreké előtt pedig a 86. angyalföldiek elleni győzelme lebeghetett. Utóbbira nem csak azért tűnt nagyobbnak a sansz, mert a címvédő három eddigi meccsén egyetlen pontot sem vesztett, míg a Kuttor Attila vezette újonc öt mérkőzésen egyetlen győzelmet sem, hanem mert a piros-kékeknek már 13 éve nem jött össze hasonló bajnoki siker a Fáy utcában. Igaz, a legutóbbi négy kiírásban nem is volt esélyük a Fradi-verésre az NB II-ben.

A mérkőzés a két kapus szemszögéből különösen érdekesnek ígérkezett, hiszen az FTC kezdőjébe az idényben másodszor bekerült Bogdán Ádám a BVSC után a Vasasnál jutott el a profi labdarúgás kapujáig (bár végül az NB I-ben egyszer sem lépett pályára itt), Jova Levente pedig épphogy a zöld-fehéreknél mutatkozott be a felnőttmezőnyben és lett a többi között 2016-ban magyar bajnok.

A vendégdrukkerek is hamar bizonyították, nem felejtenek: a Vasas 2006 óta – ha lehet, még nagyobb szálka a zöld-fehér szimpatizánsok számára, mint az azt megelőző bő 90 év rivalizálása alatt volt –, hiszen a Ferencváros akkori kizárása után a piros-kékek kaptak lehetőséget arra, hogy a következő élvonalbeli idényben is elinduljanak, hiába zárták az idényt kieső helyen. „Kispest, Újpest, Angyalföld, mindegyik c..ány föld” – skandálta az amúgy igen népes, első ránézésre talán még a hazai tábornál is több főből álló, de minimum egál közelben járó szurkolótábor.

Bár a tagmondat második felét el is hagyhatták volna a ferencvárosiak – erre a helyi műsorközlő egyébként többször is kérte, sőt, felszólította őket –, a strófa első sorával egész szépen össze is foglalták az előttünk álló napokat: csütörtökön ugyanis Honvéd–Újpest fővárosi (kiesési) rangadóval folytatódik az NB I programja, mintegy felvezetve az idény első derbijét, az Újpest és az FTC vasárnapra kiírt csörtéjét.

Míg a két tábor egyaránt a másik brigád tagjainak szexuális életével volt elfoglalva, a pályán nagyjából az a játékkép bontakozott ki, amire előzetesen számítani lehetett: a vendégek jóval többet birtokolták a labdát, és ha el is vesztették azt, igyekeztek lehetőség szerint már az angyalföldi térfélen visszaszerezni. A Vasas eközben inkább a kontrákra és a többnyire középcsatárként mozgó Holender Filip irányába előrevágott labdákra próbált építeni. Az első 15 perc gól, s összességében komolyabb helyzet nélkül telt el.

A 2019-ben átadott, valamivel több mint 5000 néző befogadására alkalmas új Illovszky-stadion erénye hamar elkezdett domborodni, amint a szurkolók saját csapatuk buzdítását helyezték a középpontba: a pályához kifejezetten közeli, nem túl magas, mégis meredek szögben épített lelátók közt nagy-nagy erővel vágódott ide-oda a hang, kifejezetten kellemes meccshangulatot teremtve.

A 17. percben a Fradi-tábor dörrenését visszhangozta a lelátó – bár a hazaiak alighanem lemondtak volna erről az élményről – Kristoffer Zachariassen Otigba Kenneth lábán megpattanó lövése tekeredett balról a bal felsőbe, Jova hiába kapaszkodott, esélye sem volt a bármely péknek büszkeségére váló kifliben a hálójába kanyarodó labda hárítására (0–1).

Az FTC ebben a bajnokságban még egyetlen percet sem töltött hátrányban, és úgy tűnt, nem ez az este lesz az, amikor szakít a hagyománnyal és kipróbálja az élményt, milyen hátrányból kapaszkodni. Főleg, hogy a Vasas a kevés, valóban veszélyesnek tűnő lehetőségével sem tudott megfelelően sáfárkodni ehhez, a 23. percben például Holender tekert méterekkel a bal felső sarok fölé egy kifejezetten ígéretes szabadrúgásból.

A következő szűk negyedóra viszonylag eseménytelenül telt, Henry Wingo pocsék átlövési kísérletén kívül Adnan Kovacevic mintegy 16 másodpercet élt öngólja pezsdítette meg a stadion légkörét, utóbbinál szabad szemmel is gyanúsnak tűnt Hinora Kirstóf jobb szélen való helyezkedése, s ma már, a videobíró korszakában nem is maradhatott eldöntetlen a kérdés... a hazaiak nagy-nagy bosszúságára pikk-pakk annullálták a gólt. A bosnyák bekk pedig – mire feltápászkodott a földről – már meg is könnyebbülhetett... 

Már-már úgy tűnt, Bogdán megússza a teljes első félidőt kapura tartó lövés, így pedig hárítás nélkül, amikor is a három perces ráadás hajrájában Hinora jobb felső felé tartó szabadrúgásánál csak-csak elő kellett húzzon egy bravúrt a tarsolyából. Sikerrel megtette, majd a sarokrúgás utáni kavarodást is megúszta, ahogyan csapata is az újabb angyalföldi egyenlítési lehetőséget. A végén még aktiválták a VAR-jelzést, de bármit is vizsgáltak a felvételek alapján, a helyszínen nem derült rá fény, a lehetséges büntető helyett a játékrész végét jelző sípszó érkezett, a felek pedig a lelátóról érkező heves szitkozódás kíséretében az öltöző felé indultak.

A második félidő elejét megpróbálta megnyomni a Vasas, de ebből úgy sem kerekedett ki valódi helyzet, hogy Bogdán egy indításnál elmérte a labda útjának és a tizenhatos vonalának képzeletbeli találkozását és a büntetőterületen kívül használta a kezét. Egy sárga lapért cserébe.

Az FTC kontráiban még így is több volt a gólveszély. A légkörben pedig a feszültség. A játékosok egyre többször akadtak össze egymással, úgy is, hogy a labda a közelükben sem kellett legyen ehhez.

A 72. percben WIngo jobb oldali beadása után a Honvéd ellen mesterhármasig jutó Adama Traoré csúsztatása zárhatta volna le a meccs érdemi részét, de Jova szögletre tolta a léc alá tartó labdát. Ahogy egyre több lett a csereember a pályán, úgy billent vissza a játék képe az első félidőben megszokott irányba. A Ferencváros ismét egyre többet birtokolta a labdát, s amikor elvesztette azt, gyors visszarendeződésének köszönhetően hamar vette élét a Vasas ellentámadásainak.

A hajrát a csereként beállt Franck Boli két helyzete nyitotta, majd Traoré lőtt néhány méterről, ziccerben a gólvonalon helyezkedő Hidi Patrikba. Az ötperces hosszabbításban a slusszpoén Silye Eriké lehetett volna, ám a 16-os jobb csücskétől alig egy méterre megítélt szabadrúgása inkább a Fradi táborára volt veszélyes, sem mint Bogdán kapujára...

Az FTC közel sem brillírozott, de hozta a kötelezőt, a 2022–2023-as idényben a negyedik bajnokiját is behúzta, míg a Vasas, amely tizenhárom év után még tovább várhat arra a bizonyos zöld-fehérek elleni sikerre, továbbra is nyeretlen hazai pályán.

LABDARÚGÓ NB I
6. forduló, szerdai mérkőzések
Vasas–Ferencváros 0–1
(Zachariassen 17.)
Paks–Kisvárda 1–3 (Windecker 63., ill. Navrátil 16., Camaj 24., Karabeljov 52.)
Fehérvár FC–Kecskemét 2–1 (Nego 31., Stopira 90., ill. Katona B. 40.)

(Borítókép: Kristoffer Zachariassen. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok