Index Vakbarát Hírportál

Erre Puskás is csettintene: két hónap alatt kiderült, Kispesten és Felcsúton is egész termékeny az akadémia

2022. szeptember 13., kedd 10:07

Az NB I-es klubok közül elsőként a Budapest Honvéd érte el azt a percszámot, amelyet U21-es játékos(ok)nak teljesítenie kell ahhoz, hogy az idény elején bevezetett, a köznyelvben csak új „fiatalszabályként” emlegetett bónuszrendszer maximális összegét lehívhassa egy együttes. Ez persze csak részsiker, hiszen egyéb kritériumoknak is meg kell felelni a sajtóhírek szerint 325 millió forintos bevételért cserébe… A felcsúti Puskás Akadémia sincs már messze ettől a határtól, és a jelek szerint az élvonalbeli csapatok kétharmada simán teljesítheti a fő kritériumokat. Nem úgy a Mol Fehérvár, az Újpest és a Ferencváros triója.

Miről is van szó? 

Az NB I-es klubok körében is nagy „népszerűségnek” örvendett, amikor az élvonalbeli labdarúgóidény első fordulója után megvizsgáltuk, mennyire sikerült figyelembe venniük a Magyar Labdarúgó-szövetség és Csányi Sándor MLSZ-elnök fiatal magyar játékosok szerepeltetéséről szóló ajánlását. Tegyük hozzá, a szövetség nemcsak úgy ajánlotta a dolgot, hanem komoly ösztönző programot is kialakított hozzá, az előzetes információk szerint mintegy 325 millió forintos összeggel kecsegtető bónuszrendszer képében. 

Ez jelent meg a sportsajtóban és a köznyelvben is visszatérő „fiatalszabályként”, noha a szó szoros értelmében nem szabályról van szó. Éppen emiatt az NB I-es versenykiírás sem tesz említést róla, s mint augusztusban megjegyeztük, nyilvánosan nem is lehet elérni a pontrendszer leírását: az MLSZ és a klubok üzleti titokként tekintenek rá, mivel a magyar közegben mai napig kényesnek számító gazdasági kérdéseket taglal.

Eddigi tudásunk jelentős részét háttérbeszélgetéseknek, no meg az M4 Sporton szakértőként dolgozó Simek Péternek köszönhettük, aki március végén a Góóól! 2 című műsorban kifejezetten részletesen beszélt a tervezetről. Ekkor hangzott el először nagynyilvánosság előtt a 29 700 pontos célszám, és az is, hogy a 2002 után született magyar fiatalok mellett a magyar állampolgársággal rendelkező többi játékos is gyűjthet pontokat – csak épp az U21-es játékosokért tízszeres szorzó jár. Fontos részletszabály, hogy a megszerzett pontok felét fiatal játékosok szerepeltetésével kell elérni. További fontos elem pedig, hogy legalább egy fiatalnak a meccsek 50 százalékán ott kell lennie a pályán. 

A pontverseny állása

Most, hogy az idényből eltelt nyolc forduló, s a Magyar Kupa-, illetve a másfél hét múlva esedékes válogatott mérkőzések miatt közel háromhetes szünetre vonultak a csapatok, úgy éreztük, eljött az ideje az újabb számvetésnek, és a Socceway adatbázisa alapján összegeztük, melyik klub hogy állhat.

Fontos megjegyezni, hogy a táblázat nem feltétlenül egyezik az MLSZ és a klubok számításaival, kisebb-nagyobb eltérések az esetleges nem köztudott kettős állampolgárságból, illetve néhány, az idényrajt óta történt klubváltásból is fakadhatnak, így az adatok inkább érdekességként, mint kész tényként kezelendő, közelítő értékek.

Íme, a pontverseny állása az Index számítása szerint.

      megszerzett pont teljesített arány
1. Honvéd (1.) 18508 62,3%
2. PAFC (2.) 16182 54,5%
3. DVSC (5.) 15013 50,5%
4. Vasas (4.) 14219 47,9%
5. Kecskemét (7.) 11687 39,4%
6. ZTE (3.) 11391 38,4%
7. Paks (6.) 10548 35,5%
8. Kisvárda (8.) 9473 32,1%
9. Mezőkövesd (9.) 7356 24,8%
10. Fehérvár (11.) 3494 11,7%
11. Újpest (10.) 2782 9,4%
12. FTC (12.) 1423 4,8%

A tabellán a csapatok neve mellett zárójelben az első fordulóban gyűjtött pontok alapján elfoglalt helyezést tüntettük fel. A sorban a teljes pontszám, végül pedig a teljesített pontarány látható még – utóbbi rubrika hivatott bemutatni, a célként megjelölt 29 700 pontból arányosan mennyit szerzett már meg egy-egy csapat. Jól látható, bár a 33 bajnokiból még csak nyolcat, azaz a teljes idény kevesebb mint negyedét játszotta le a legtöbb együttes, az éllovasok már most két-háromszor több pontnál járnak, mint amennyire időarányosan szükségük lenne ahhoz, hogy az évad végére összejöjjön a 325 milliós kifizetés. 

A középmezőnyhöz tartozó Kecskemét, ZTE, Paks, Kisvárda, Mezőkövesd ötös is jól áll még, az Újpest, a Fehérvár és az FTC viszont látszatra teljesen elengedte a kérdést. Háttérbeszélgetésekből kiderült, a Ferencvárost és a Kisvárdát nem is lehetne megszólni azért, ha nem tudná összegyűjteni az ajánlott pontszámot: a tizenkét élvonalbeli klub képviselői közül az Index információi szerint ez a kettő szavazott nyíltan a bónuszrendszer bevezetése ellen, a többiek vagy támogatták azt, vagy tartózkodással legitimálták az elképzelés bevezetését. 

Klubonkénti bontás

Az alábbi táblázatban a jelenlegi NB I-es rangsor alapján vettük sorra a klubokat, felsorolva mindazokat a magyar (papírral is rendelkező) játékosokat, akik elvileg pontokat gyűjtöttek a nyolc forduló alatt. A teljes igazsághoz tartozik az is, hogy a különböző halasztások miatt az FTC-nek „csak” hat, a Paksnak, a Zetének, a Fehérvárnak és az Újpestnek hét meccs állt rendelkezésére eddig a pontgyűjtéshez

Játékpercek és pontok      
Ferencváros      
Dibusz Dénes 360 360
Botka Endre 213 213
Pászka Lóránd 226 226
Sigér Dávid 79 79
Vécsei Bálint 365 365
Bogdán Ádám 180   180
ÖSSZESEN    1423 
        
Kisvárda      
Hindrich Ottó  720 7200
Hej Viktor 601 601
Széles Imre 15 15
Ötvös Bence 344 344
Vida Kristopher 98 98
Lucas 235 235
Bíró Roland 23 230
Czérna Erik 29 290
Heles Jaroszlav 23 230
ÖSSZESEN      9473  
        
Kecskemét      
Varga Ádám 90 90
Varga Bence 630 630
Sági Milán 92 92
Grünwald Attila 243 243
Szalai Gábor 674 674
Szabó Alex 639 639
Belényesi Csaba 630 630
Zeke Márió 466 466
Bánó-Szabó Bence 379 379
Vágó Levente 656 656
Katona Bálint 499 4990
Katona Máté 281 281
Szabó Levente 273 273
Tóth Barna 528 528
Nagy Krisztián 592 592
Szuhodovszki Soma 493 493
Gréczi Márton 31 31
ÖSSZESEN    11687
        
Puskás Akadémia      
Tóth Balázs 720 720
Batik Bence 630 630
Spandler Csaba 180 180
Marius Corbu 630 6300
Bakti Balázs 42 420
Posztorbányi Patrik 90 900
Major Marcell 16 160
Kiss Tamás 573 573
Skribek Alen 249 249
Komáromi György 605 6050
ÖSSZESEN    16182
        
Paks      
Nagy Gergely 136 136
Rácz Gergő 494 494
Kínyik Ákos 90 90
Szélpál Norbert 21 21
Osváth Attila 299 299
Kádár Tamás 609 609
Lenzsér Bence 630 630
Szabó János 540 540
Balogh Balázs 398 398
Vas Gábor 331 3310
Gyurkits Gergő 71 710
Papp Kristóf 429 429
Windecker József 545 545
Szabó Bálint 409 409
Nagy Richárd 159 159
Sajbán Máté 288 288
Bőle Luklács 231 231
Haraszti Zsolt 463 463
Böde Dániel 29 29
Varga Barnabás 611 611
Hahn János 147 147
ÖSSZESEN    10548
        
Zalaegerszeg      
Demjén Patrik 630 630
Kálnoki Kis Dávid 630 630
Huszti András 197 197
Mocsi Attila 514 514
Gergényi Bence 495 495
Tajti Mátyás 630 630
Kovács Barnabás 101 1010
Bedi Bence 630 630
Mim Gergely 51 51
Májer Milán 244 244
Szalay Szabolcs 206 2060
Klausz Milán 12 120
Németh Dániel 418 4180
ÖSSZESEN    11391
        
Fehérvár       
Emil Rockov 90  90 
Kovács Dániel 540 540
Fiola Attila 540 540
Nego Loic 630 630
Hangya Szilveszter 338 338
Dárdai Palkó 479 479
Schön Szabolcs 48 48
Babos Bence 4 40
Stopira 540  540
Funsho Bamgboye 249 249
ÖSSZESEN    3494 
        
Honvéd      
Szappanos Péter 720 720
Tamás Krisztián 720 720
Ivan Lovric 210 210
Szabó Alex 410 4100
Zsótér Donát 478 478
Bocskay Bertalan 660 6600
Kerezsi Zalán 135 1350
Kocsis Dominik 433 4330
ÖSSZESEN    18508
        
DVSC      
Megyeri Balázs 270 270
Hrabina Alex 360 360
Gróf Dávid 90 90
Ferenczi János 441 441
Baranyai Nimród 171 1710
Kusnyír Erik 145 145
Bévárdi Zsombor 476 476
Dzsudzsák Balázs 674 674
Horváth Krisztofer 306 3060
Sós Bence 243 243
Bódi Ádám 76 76
Varga József 237 237
Farkas Tamás 31 310
Baráth Péter 585 5850
Bárány Donát 371 371
Szécsi Márk 700 700
ÖSSZESEN    15013
        
Újpest      
Banai Dávid 450 450
Szabó Bálint 60 600
Branko Pauljevics 467 467
Simon Krisztián 128 128
Csongvai Áron 630 630
Katona Mátyás 429 429
Csoboth Kevin 78 78
ÖSSZESEN    2782
        
Mezőkövesd      
Tordai Árpád 180 180
Vajda Sándor 713 713
Bobál Dávid 574 574
Horváth Milán 29 290
Nagy Gergő 605 605
Cseri Tamás 519 519
Madarász Márk 226 226
Bobál Gergely 81 81
Molnár Gábor 258 258
Kállai Kevin 384 3840
Kállai Zalán 107   1070
ÖSSZESEN    7356
        
Vasas      
Jova Levente 540 540
Dombó Dávid 180 180
Szivacski Donát 528 528
Litauszki Róbert 21 21
Ódor Máté 102 102
Otigba Kenneth 720 720
Baráth Botond 290 290
Iyinbor Patrick 450 4500
Silye Erik 647 647
Deutsch László 117 117
Hidi Patrik 557 557
Berecz Zsombor 720 720
Márkvárt Dávid 238 238
Hidi Sándor 63 63
Hinor Kristóf 586 586
Pátkai Máté 288 288
Szilágyi Szabolcs 237 2370
Géresi Krisztián 122 122
Ihrig-Farkas Sebestyén 55 55
Feczesin Róbert 54 54
Holender Filip 547 547
Cipf Dominik 154 154
Radó András 334 334
Novothny Soma 204 204
Zimonyi Dávid 22 22
Szalai József 26 260
ÖSSZESEN    14219

Hol játszanak valóban fiatalok? 

Mint említettük, a pontok felét fiatalok pályára küldésével kell elérni. Megnéztük hát azt is, hogy a csapatok hogy állnak konkrétan a fiatalpercekkel. A táblázatban ezúttal a klubok neve mögött az NB I-es tabellán elfoglalt helyezés, a már többször említett összpontszám, majd a 2002-es vagy később született játékosok által gyűjtött pontok száma, ezek egymáshoz viszonyított aránya, végezetül a küszöbértékhez képest csak fiatalokkal megszerzett pontok százalékos aránya látható. 

   összpontszám fiatalpontok arány 14850
Honvéd (8.) 18508 16380 88,5% 110,3%
PAFC (4.) 16182 13730 84,8% 92,5%
DVSC (9.) 15013 10620 70,7% 71,5%
Vasas (12.) 14219 6870 48,3% 46,3%
Kecskemét (3.) 11687 4990 42,7% 33,6%
ZTE (6.) 11391 7370 64,7% 49,6%
Paks (5.) 10548 4020 38,1% 27,1%
Kisvárda (2.) 9473 7950 84,2% 53,5%
Mezőkövesd (11.) 7356 5200 70,7% 35,0%
Fehérvár (7.) 3494 40 0,12% 0,3%
Újpest (10.) 2782 600 21,6% 4,0%
FTC (1.) 1423 0 0,0% 0,0%

A Budapest Honvédnál már most annyi a fiatalperc, hogy ha nem lenne az 50 százalékos kikötés a meccsszámokról is, és úgy akarnák, a hátralévő 25 mérkőzésükön egyetlen 20 éves vagy annál is ifjabb játékost sem kellene bevetniük. S a korábbi sztereotípiára rácáfolva a Puskás Akadémia sem jár messze ettől a határtól… A Paks és a Kecskemét kettőse az, amely hiába gyűjtött eddig viszonylag sok pontot, többnyire rutinos magyar játékosainak köszönheti azokat, így a fiatalpercek arányában kevésbé áll jól. Konkrétan 8. és 9. a teljes NB I-es mezőnyben. 

Tavasszal a rendszerrel szembeni legfőbb kritika az volt, hogy túlzottan nagy versenyelőnyt biztosít azon klubok számára, amelyekhez kiemelt akadémia is tartozik. Hiszen az MLSZ, és közvetve-közvetlenül az állam egyszer már pluszforrást fizetett azért a csapatoknak, hogy a lehető legnívósabb körülmények között a lehető legszínvonalasabb képzésben részesítsék a magyar fiatalokat. Ezután a bónuszrendszeren keresztül ismét csak azon klubok jár(hat)nak jól, amelyek az egyszer már „kifizetett” játékosokat bedobják a mély vízbe.

A kritika egy része nyolc forduló után is jogosnak tűnik: a pontszámok alapján az első négy helyen csupa-csupa kiemelt akadémiával rendelkező klub felnőttcsapatát találjuk, a Honvédot, a PAFC-ot, a DVSC-t és a Vasast.

Kissé leszakadva, a középmezőny végén áll az ötödik ilyen egylet, a Kisvárda, ám az ottani akadémiának kimondva-kimondatlanul fontos feladata volt az elmúlt években, hogy a határon túli, kárpátaljai, erdélyi fiatalokat a magyar futball világába csatornázza át: róka fogta csuka, hogy ezen fiatalok hiába kötődnek is akár Magyarországhoz, egyszerűen nem tölthettek még el elég időt a határon innen ahhoz, hogy az UEFA honosítási szabályainak is megfelelően „futballmagyarok" legyenek.

A hatodik pedig a Ferencváros, amelynél idén nyáron is egyértelmű volt az irányvonal: az európai kupaporondon is ütőképes keretet kialakítása mellett tette le a voksát a szakmai stáb, egy ilyen keretbe pedig a jelek szerint nem férnek bele a saját nevelések (még akkor sem, ha Ifj. Lisztes Krisztián az Európa-liga-selejtezőben legalább már debütálhatott). Más kérdés, hogyha más magasságot célozna a csapat, az aktuálisan a Kecskemétben csillogó Katona Bálint, vagy a Vasasnak kölcsönadott Iyinbor Patrick éppenséggel hordhatná a zöld-fehérek szerelését is az NB I-ben… 

Hogyan értékelik a helyzetet az MLSZ-ben? 

Azt látom, jól reagáltak a klubok, hiszen harmincnégy fiatal lépett pályára ez alatt a nyolc forduló alatt, és ebből tizenegyen a mérkőzéseknek több mint ötven százalékán szerepeltek is. Ami azt jelenti, hogy ezek a srácok már beépülőben vannak. Tehát, ha minden jól alakul, s ezt a tendenciát folytatjuk, lehet, hogy tizenegy fiatal labdarúgót sikerül beépítenünk ebben a bajnokságban. S jöhet a következő tizenegy utána. Ez lenne a fontos, ez lenne a lényeg, hogy folyamatokat tudjunk elindítani 

– fogalmazott Barczi Róbert, a szövetség sportigazgatója az M4 Sporton hétfő este. 

A sportvezető hozzátette, valóban lehetnek különbségek a kiemelt akadémiát működtető klubok és a tehetségközpontokkal rendelkező NB I-es riválisaik lehetőségei között, ám ez szerinte közel sem áthidalhatatlan különbség. Az MLSZ a következő évben újabb szakmai vizsgálatoknak veti alá a TK-kat is, az audit alapján pedig változhat a besorolásuk. A sportvezető szerint szintén fontos részlet, hogy a nyáron bevezetett szabályról már másfél éve, azaz három átigazolási időszakkal ezelőtt egyeztettek a klubvezetőkkel, így azoknak – elméletben – meg volt a lehetőségük arra, hogy lépésről lépésre igazítsák az ösztönző rendszer szempontjaihoz a keretüket – már ha élni akarnak a plusz bevételi lehetőséggel. 

Érdekes volt hallgatni a Góóól! 2-ben, hogy Barczi annak ellenére sem akarta kimondani a konkrét összeget, azaz a 325 millió forintot, hogy az korábban több hírben is megjelent, sőt ugyanennek a műsornak egy korábbi epizódjában is elhangzott. Inkább körülírta, úgy, hogy az összeg az elérhető finanszírozás egy átlag NB I-es klub költségvetésének negyedét-ötödét teheti ki. 

A motiváció tehát a legtöbb csapat számára adott.

Kérdés, hosszabb távon is fenntarthatóak lesznek-e ezek a számok, és valóban beindulnak-e az MLSZ által remélt folyamatok. 

(Borítókép: Az újpesti Katona Mátyás (j) és a kispesti Bocskay Bertalan a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában játszott Budapest Honvéd – Újpest FC-mérkőzésen a Bozsik Arénában 2022. szeptember 1-jén. Budapest Honvéd – Újpest FC 0–0. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok