Index Vakbarát Hírportál

Cristiano Ronaldo kész búcsút inteni Manchesternek

2022. október 4., kedd 10:36

Cristiano Ronaldo már a nyáron távozni szeretett volna a Manchester Unitedtől, télen azonban végleg búcsút inthet a „vörös ördögöknek” a portugál sztár – írja a Telegraph.

Az angol lap azt írja, Erik ten Hag egy elfogadható ajánlat esetén hajlandó megválni az ötszörös aranylabdástól, akinek 2023 nyaráig van élő szerződése a klubbal.

Cristiano Ronaldo néhány hónappal ezelőtt is a távozását fontolgatta, ám mindenképp egy olyan klubhoz szeretett volna igazolni, amely a Bajnokok Ligájában szerepel. Jorge Mendes, a játékos ügynöke több együttesnek is felajánlotta ügyfelét, azonban csak a 18-szoros szaúdi bajnok al-Hilal volt az egyetlen konkrét érdeklődő.

A holland menedzser irányítása alatt a 37 éves támadónak epizódszerep jut a Manchester Unitedben, eddig egyszer volt kezdő a bajnokságban, a Brentford elleni 4–0-s vereség alkalmával. Azóta mindössze 80 percet játszott a Premier League-ben. 

A hétvégi, Manchester City elleni 6–3-as vereség után Ten Hag úgy nyilatkozott, hogy C. Ronaldót nagyszerű karrierje iránti tiszteletből nem cserélte be. 

A minden bizonnyal az utolsó világbajnokságára készülő klasszist nemrég a portugál sajtó is kritizálta, a legolvasottabb sportlap arról írt, hogy kevesebb Ronaldóra van szükség ahhoz, hogy Portugália több legyen.

A Borussia Dortmund egyébként továbbra is célpont lehet Ronaldónak, hiszen a fekete-sárgáknak égető szükségük van egy eredményes támadóra, és ha a BVB továbbjut a Bajnokok Ligájában, nem kizárt, hogy ajánlatot tesz az MU-nak.

(Borítókép: Matthew Ashton – AMA / Getty Images)

Rovatok