Index Vakbarát Hírportál

Ezúttal óriások nem, többszöri balkáni túra viszont vár a magyar fociválogatottra

2022. október 9., vasárnap 12:47

Rég nem látott nagy lehetőséget kapott a magyar labdarúgó-válogatott arra, hogy egyenes úton szerezzen kvalifikációt egy Európa-bajnokságra. A mieink elkerülték az igazán nagy csapatokat a frankfurti sorsoláson, míg több közeli túra is vár majd rájuk, például a szerb vagy a montenegrói idegenbeli meccs.

A magyar labdarúgó-válogatott története során először került az Európa-bajnoki sorsolásra első kalapba. Mindezt a parádés Nemzetek Ligája-szerepléssel, az angol, német, olasz trió mellett elért csoportmásodik hellyel vívta ki nemzeti tizenegyünk. Az első kalap azt jelentette, hogy papíron csupa, nálunk hátrébb, azaz gyengébbnek sorolt riválist kap majd a sorozatra. Ez azonban még mindig jelenthetett volna egészen brutális párosításokat, például egy francia, román, török, szlovák csoportot is, ahogy egy jóval kényelmesebbnek tűnő finn, örmény, feröeri, máltai ellenérdekelt négyest is. 

Válogatottunk szövetségi kapitánya, a helyszínen tartózkodó Marco Rossi a honfitársait igyekezhetett szuggerálni, hogy minél jobb csoportot hozzanak össze nekünk: a sorsolás első szakaszában ugyanis két korábbi kiváló olasz futballista, a világbajnok Gianluca Zambrotta és a vb-ezüstérmes és Európa-bajnoki második Demetrio Albertini segítet. Később a házigazda képviseletében két német, Jürgen Klinsmann és Karl-Heinz Riedle csatlakozott hozzájuk a színpadon.

Az első kalap másik előnye inkább csak formalitás volt: a magyar csapat neve az első körben került elő, így rögvest adottá vált a csoport, a folytatásban tudatosan izgulhattunk azért, mely ellenfelek kerüljenek oda. 

A sorsoláson 53 válogatott vett részt, az UEFA-tagállamok közül a németek rendezőként már biztos résztvevői az Eb-nek, így ők a selejtezőt is kihagyják. A maradék 23 helyért küzdenek a csapatok, azzal a kitétellel, hogy három pótselejtezős hely foglalt, azokat az előző Nemzetek Ligája-kiírás erősorrendje alapján töltik majd fel. 

A magyar cetlit végül viszonylag későn, a G csoportnál húzták elő, ami ismét új információt jelentett: méghozzá azt, hogy ötcsapatos selejtező vár a válogatottra. A második kalapból a Nemzetek Ligája élvonalába épp ősszel feljutó szerbek kerültek ugyanide, akikkel két éve még a B divízióban találkoztak is Gulácsi Péterék. A harmadikból Montenegró, a negyedikből Bulgária, az ötödikből Litvánia került elő. 

Végül az alábbi csoportok jöttek össze...

Az Eb-selejtező csoportjai      
A csoport B csoport C csoport D csoport E csoport
Spanyolország Hollandia Olaszország Horvátország Lengyelország
Skócia Franciaország Anglia Wales Csehország
Norvégia Írország Ukrajna Örményország Albánia
Georgia Görögország Észak-Macedónia Törökország Feröer-szigetek
Ciprus Gibraltár Málta Lettország Moldova
              
F csoport G csoport H csoport I csoport J csoport
Belgium MAGYARORSZÁG Dánia Svájc Portugália
Ausztria  SZERBIA Finnország Izrael Bosznia
Svédország MONTENEGRÓ Szlovénia Románia Izland
Azerbajdzsán BULGÁRIA Kazahsztán Koszovó Luxemburg
Észtország LITVÁNIA Észak-Írország Fehéroroszország Szlovákia
      San Marino Andorra Liechtenstein

Mi a további menet? 

A 2024-ES EURÓPA-BAJNOKSÁGRA KIJUTÁSHOZ A CSOPORTOK ELSŐ KÉT HELYÉN KELL ZÁRNI, EZZEL 20 GÁRDA (PLUSZ A RENDEZŐ NÉMETORSZÁG) BIZTOSÍTHATJA HELYÉT A KONTINENSVIADALON.

Hozzájuk csatlakozik még három együttes a pótselejtezőkről, ami a Nemzetek Ligájában elért helyezésektől függ majd.

Ha a magyar csapat nem tud az első két hely valamelyikén zárni a selejtezőkön, akkor sincs minden veszve, hiszen a pótselejtezőben csak akkor nem vehet részt, ha a holland, horvát, spanyol, olasz, dán, portugál és belga hetes fogatból legalább négyen nem zárnak az első két hely valamelyikén a saját csoportjukban, amire azért vajmi kevés az esély.

Természetesen a legjobb az lenne, ha Marco Rossi együttese már a csoportkörben fixálná helyét a 2024-es Eb-re, de a legutóbbi két kiírás után az esetleges pótselejtező sem lenne számunkra rossz előjel, hiszen mindkét kontinensviadalra így jutottunk ki.

(Borítókép: Marco Rossi 2022. október 9-én. Fotó:  Boris Streubel - UEFA / Getty Images )

Rovatok