Index Vakbarát Hírportál

Fehérváron szerezte meg idénybeli harmadik győzelmét az Újpest

2022. október 11., kedd 08:27

Az Újpest 1–0-ra nyert a MOL Fehérvár FC vendégeként a labdarúgó NB I negyedik fordulójából elhalasztott és hétfő este pótolt mérkőzésén. A lila-fehérek három pozíciót javítva feljöttek a hetedik helyre, többek között a legyőzött riválist is megelőzték – emelte ki beszámolójában a Magyar Távirati Iroda.

Már az első percben két hatalmas védést kellett bemutatnia a vendégek kapusának, hogy ne vezessen a Fehérvár, amely a folytatásban is több gólt ígérő helyzetet dolgozott ki. A lila-fehérek a biztos védekezést helyezték előtérbe, többször teljesen beszorultak a saját tizenhatosuk környékére, amikor pedig támadásba lendültek, akkor sem tudtak gólhelyzetbe kerülni. A félidő végére visszaesett a tempó, úgy tűnt, mindkét együttes a szünet utánra tartalékol.

Fordulás után sem pörögtek fel a csapatok. A Fehérvár támadásban teljesen tanácstalan volt, az Újpest megérezte, hogy lehet keresnivalója, de sokáig nem tudott élni a kínálkozó lehetőségekkel. Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt megszületett az újpesti gól, Branko Pauljevics tekert szépen a kapuba. A hazaiak elkeseredetten mentek előre az egyenlítésért, de nagyok sok hibával, szétesően futballoztak, így nem volt esélyük az egyenlítésre(0–1).

LABDARÚGÁS
NB I, 4. FORDULÓ (pótolt mérkőzés)
Mol Fehérvár FC–Újpest FC 0–1
(0–0)

(MTI)

(Borítókép: Branko Pauljevics 2021. július 29-én. Fotó: Mario Hommes/DeFodi Images via Getty Images)

Rovatok