Index Vakbarát Hírportál

Lewandowski őrült meccsen mentette meg a Barcát a kieséstől

2022. október 12., szerda 23:02

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulójának szerdai játéknapján a Barcelona egy remek mérkőzésen 3–3-as döntetlen játszott az Internazionaléval, ezzel életben tartotta továbbjutási esélyeit. A Bayern München, a Napoli és a Bruges is továbbjutott a nyolcaddöntőbe.

Barcelona–Internazionale

A katalánok várták nehezebb helyzetből a találkozót a múlt heti mérkőzés után, Milánóban ugyanis az Inter 1–0-ra nyert, így lépéselőnybe került. A Camp Nou telt lelátói előtt a hazaiak kezdek jobban, bár az első igazán nagy helyzet a túloldalon adódott, amikor a 17. percben Hakan Calhanoglu ívelt középre, a labdát pedig Edin Dzeko a felső lécre vágta.

Mindkét csapat lendületesen futballozott, lehetőség volt itt is, ott is, a 40. percben  meg is szerezték a vezetést a gránátvörös-kékek: Sergi Roberto lapos beadását Ousmane Dembélé váltotta gólra, 1–0.

A második félidő elején, az 50. percben Alessandro Bastoni kanyarintotta a labdát a tizenhatoson belülre, és Gerard Piqué hiába jelezte, hogy minden rendben, a szemfüles Nicolo Barella kibújt a védők mögött és a kapuba lőtt, 1–1.

A gól után magasabb fokozatra kapcsolt a Barca, de a 63. percben a pálya közepén labdát szerzett az Inter, Eric García pedig sután védekezett, Lautaro Martínez könnyedén becsapta őt, majd a labda előbb a kapufát találta el, és áthaladt a gólvonalon, 1–2. Nem sokkal később Robert Lewandowski volt résen és talált a kapuba, de lest intett a partjelző, elmaradt az egyenlítés.

A szurkolók kezdhettek idegeskedni, hiszen a Barca kiesésre állt, ám a 82. percben egy lepattanó labdát Lewandowski lőtt kapura, a játékszer megpattant Bastonin, és a kapuban kötött ki, 2–2. Ez már érvényes találat!

És aztán jött a dráma! A 89. percben Lautaro Martínezt indította André Onana, a védők pedig lemaradtak a másik oldalon sprintelő Robin Gosensről, aki nem volt szívbajos és bevette Marc-André ter Stegen kapuját, 2–3. De ez még nem minden! A Barcának erre is volt válasza, a 92. percben Lewandowski pompás fejesével egyenlített, és ez már a végeredmény: 3–3!

Egy rendkívül színvonalas, izgalmas mérkőzést hozott az összecsapás, a döntetlen pedig az olaszoknak kedvez, a Barca így is nehéz helyzetben várhatja az utolsó két csoportmeccset, de matematikai esélye még van a továbbjutásra. 

A többi mérkőzésen

A csoport másik találkozóján a Bayern München magabiztos győzelmet aratott a Viktoria Plzen otthonában. Julian Nagelsmann tanítványai már az első félidő végére négygólos előnyre tettek szert, végül 4–2-re nyertek és továbbjutottak.

Az A-csoportban a Napoli továbbra is hibátlan, a Serie A-ban is éllovas gárda 4–2-re győzte le az Ajaxot, ezzel pedig bebiztosította továbbjutását. A Liverpool a 17. percben hátrányba került a Rangers vendégeként, de Roberto Firmino később duplázott, Darwin Núnez is betalált, majd Mohamed Szalah is megvillant – nem is egyszer! Kiütés a vége: 1–7.

Az egyiptomi első és harmadik gólja között hat perc és 12 másodperc telt el, ezzel a 30 éves támadó minden idők leggyorsabb mesterhármasát szerezte meg a Bajnokok Ligájában!

A B-csoportban nagy meglepetésre az Atlético Madrid hazai pályán sem bírt a Bruges együttesével, de ezúttal nem kapott ki. Hiába futballoztak fölényben a spanyolok, gól nélküli döntetlen lett a vége, ez pedig azt jelenti, hogy a belgák már biztosan nyolcaddöntősök. 

A Porto idegenben is legyőzte a Bayer Leverkusent, az immár hatpontos portugálok pedig már a csoport második helyén állnak. A „matracosok” négy, a „gyógyszergyáriak” három pontot gyűjtöttek eddig.

A D jelű kvartettben továbbra is hatalmas a harc a továbbjutásért. A Tottenham 3–2-re legyőzte az Eintracht Frankfurtot és a csoport élére állt. Az Olympique Marseille ismét megverte a Sportingot, a franciák ezzel már a csoport második helyén állnak. A Spursnek hét, az utolsó helyen álló német csapatnak négy pontja van. 

BAJNOKOK LIGÁJA, 4. FORDULÓ
A-CSOPORT
Napoli (olasz)–Ajax (holland) 4–2
Rangers (skót)–Liverpool (angol) 1–7

B-CSOPORT
Atlético Madrid (spanyol)–Bruges (belga) 0–0
Bayer Leverkusen (német)–Porto (portugál) 0–3

C-CSOPORT
Barcelona (spanyol)–Internazionale (olasz) 3–3
Viktoria Plzen (cseh)–Bayern München (német) 2–4

D-CSOPORT
Tottenham (angol)–Eintracht Frankfurt (német) 3–2
Sporting (portugál)–Olympique Marseille (francia) 0–2

(Borítókép: David Ramos / Getty Images Hungary)

Rovatok