Index Vakbarát Hírportál

Hivatalos közleményben reagált letartóztatott játékosa ügyére a Man. United

2022. október 15., szombat 20:37

Amint arról beszámoltunk, a brit rendőrség ismét őrizetbe vette Mason Greenwoodot, a Manchester United támadóját, miután az megszegte januári ideiglenes szabadlábra helyezésének feltételeit. A klub hivatalos közleményt adott ki a 21 éves csatár ügyében. 

„A Manchester United is tud arról, hogy a Koronaügyészi Szolgálat (Anglia és Wales főügyészsége – a szerk. megjegyzése) büntetőeljárást kezdeményezett Mason Greenwood ellen. A játékos felfüggesztése továbbra is érvényben marad a klubnál egészen a bírósági eljárás végeredményéig” – olvasható a United honlapján megjelent szűkszavú közlemény. Azaz a klubvezetés továbbra sem érzi úgy, hogy a januárban meghozott szankciókon kívül mást is tennie kéne a futballista ügyében. 

A játékost januárban vette először őrizetbe az angol rendőrség, miután Harriet Robson olyan felvételeket hozott nyilvánosságra, amelyek arról árulkodnak, hogy a futballista súlyosan bántalmazta őt. Greenwoodot akkor testi sértéssel és nemi erőszakkal vádolták meg, utóbbit egy hangfelvétel alapján, amelyet szintén Robson tett közzé. Ebben a csatár minősíthetetlen stílusban akarta szexre kényszeríteni barátnőjét.

Még mindig heti 75 ezer fontot keres

Bár a The Sun délelőtti híréből ez még nem derült ki, az azóta megjelent információk szerint Greenwood azért került ismét rácsok mögé, mert felvette a kapcsolatot Robsonnal, annak ellenére is, hogy ez tilos lett volna számára. Hogy a kapcsolatfelvétel pontosan mit jelent, azt nem részletezi egyelőre sem a Daily Mail, sem a Manchester Evening News. 

Szeptember közepén még egészen jó hírek érkeztek Greenwoodról, akkor arról lehetett olvasni a brit sajtóban, hogy a United vezetőedzője, Erik ten Hag többször is egyeztetett vele, és arról biztosította a tehetséges játékost, hogy amint tisztázza nevét a bíróságon, újra helyet biztosít neki az MU keretében. A klub a Premier League 2022–2023-as idényére nevezett keretében a saját nevelésű fiataloknak fenntartott B listán ott is hagyta a nevét.

Az ügy érdekessége, hogy  a támadót a Manchester melletti Bowdonban lévő otthonánál vették őrizetbe. A játékos sajtóhírek szerint havi 15 ezer fontot, mintegy 7,2 millió forintot fizet albérleti díjként a házért. Erre azonban futja is neki: hiába nem játszott egy percet sem klubcsapatában 2021 januárja óta – az MU felfüggesztette az ügy tisztázásáig –, heti 75 ezer fontos fizetését állítólag mind a mai napig megkapja.   

Az egyszeres felnőttválogatott támadó 2018-ban mutatkozott be az MU felnőttjei között, eddig 129 tétmeccsen szerepelt az együttesben, és 35 gólt szerzett ezeken. 

(Borítókép: Mason Greenwood 2021. május 25-én. Fotó: Ash Donelon/Manchester United via Getty Images)

Rovatok