Index Vakbarát Hírportál

Az FTC az El-bravúr után beteg gyerekeknek szerzett örömöt

2022. október 29., szombat 15:07

Beteg gyermekek tettek látogatást a Ferencváros labdarúgócsapatánál a Ments Életet Közhasznú Alapítvány szervezésében – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A gyerekek – a szervezet beszámolója alapján – megtekintették a bajnok és kupagyőztes, az Európa-ligában nyolcaddöntős együttes tréningjének első perceit. Ezt követően a gyerekek a Groupama Arénába látogattak, ahol stadiontúrán megismerhették a létesítményt és a Fradi Múzeumot is.


A Ments Életet Közhasznú Alapítvány 11 éve segíti a súlyos, életet veszélyeztető – jellemzően daganatos, CF-es és SMA-s – betegségben szenvedő vagy ezekből gyógyuló gyermekeket és családjukat.

„Meggyőződésünk, hogy egy ilyen élmény, mint ez a mai, mentálisan és fizikailag is hozzájárul a gyermekek gyógyulási folyamatához. Minden eseményünkbe igyekszünk belevinni a sportot valamilyen módon, öröm volt számunkra ezúttal az FTC-vel dolgozni" – nyilatkozta az alapítvány vezetője, Mikola József.

„Ezeknek a kis hősöknek elképesztően sokat segít, ha a kivizsgálások és a kórházi kezelések után végre örömteli pillanatokat élhetnek át, az élmények pedig akár a gyógyulási folyamatot is felgyorsíthatják" – fogalmazott a programot tető alá hozó Mercarius Flottakezelő ügyvezetőj-igazgatója, Rónai-Horst László.

A „Váltsd valóra te is egy beteg gyermek álmát!” program keretei közt a kis betegek titkos vágyait, kívánságait teljesíti, míg az „Álomiskola” projekt a társadalomba történő visszailleszkedésüket segíti különböző fejlesztő tevékenységek, így gyógytorna, terápiás kezelések, sportolás, nyelvtanulás, logopédus finanszírozásával.

A leginkább rászoruló családok napi gondjait is enyhíti az „Álomkommandó” program segítségével – jegyezte meg az MTI.

„A Fradiban van egy mondás. Küzdeni mindig, feladni soha! Az a küzdelem amit ezek a gyerekek megtesznek és megtettek, az sokkal több és nagyobb annál, mint amit mi sportolók le tudunk tenni a pályára. Az egész Fradi nevében szeretnénk megköszönni, hogy ilyen példát mutattok. Ebből mi is erőt tudunk meríteni” – összegezte a közös program tapasztalatait Hajnal Tamás, a zöld-fehérek sportigazgatója.

(MTI/Index)

Rovatok