Index Vakbarát Hírportál

Hordágyon vitték le a Fradi támadóját, szűk zöld-fehér siker a Zalaegerszeg ellen

2022. október 30., vasárnap 19:41

A címvédő Ferencváros 2–1-re nyert a Zalaegerszeg ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, így megerősítette helyét a tabella élén.

A két együttes Egyek vagyunk, illetve Mondj nemet a rasszizmusra feliratú pólóban vonult ki a stadionba, és a játékvezetői hármas is hasonló mezt viselt. Ennek azért volt különösen aktualitása, mert az előző fordulóban Ricardo Moniz, a Zalaegerszeg vezetőedzője lehívta csapatát a pályáról a Honvéd szurkolóinak rasszista bekiabálásai miatt. A trénert ennek nyomán nélkülözni volt kénytelen a tabellán ötödik ZTE, mert kedden a szövetség fegyelmi bizottsága egy hónapra eltiltotta.

Az Európa-ligában nyolcaddöntős FTC kezdett veszélyesebben, és az első negyedóra végén Nguen meg is szerezte a vezetést a hazaiaknak. Ezután bátrabban támadott a ZTE, egyszer a kapufa mentette meg a Ferencvárost a góltól.

A második félidő elején Boli összefejelt Husztival, és a hazai játékost hosszas ápolás után hordágyon vitték le a pályáról.

A cserék után mozgalmasabbá vált a játék, Nguen két nagy helyzetet is kihagyott, de a vendégeknek is akadtak szép támadásaik. Aztán előbb Zachariassen, majd Esiti talált a kapuba, videózás után a norvég csatár gólját érvénytelenítette a bíró, utóbbiét viszont megadta. Ikoba, a ZTE gólgyárosa gyorsan szépített, de több találat már nem esett, pedig a játékvezető kilenc percet hosszabbított.

OTP Bank Liga, 13. forduló:
Ferencvárosi TC–Zalaegerszegi TE 2–1 (1–0)

MTI

Rovatok