Index Vakbarát Hírportál

Lewandowski és a visszavonult Piqué is pirosat kapott, mégis fordított a Barca

2022. november 9., szerda 08:35

A Barcelona úgy fordított Pamplonában, és győzte le 2–1-re a házigazda Osasunát a spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának keddi játéknapján, hogy több mint egy órán keresztül emberhátrányban futballozott.

Az MTI beszámolója szerint a hazaiak a mérkőzés elején vezetést szereztek, majd sok futással mezőnyjátékra kényszerítették a katalánokat.

Robert Lewandowski a 31. percben már a második sárga lapját gyűjtötte be, így a vendégcsapat létszámban megfogyatkozott.

A szünet után Pedri góljával gyorsan egyenlített a Barcelona, amely tíz emberrel is kezdeményezőbb maradt bő húsz percig. A hátralévő időben egyenlő erők küzdöttek, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, gólt azonban már csak a katalánok szereztek.

A 85. percben Frenkie de Jong ívelt előre a félpályáról, a leshatárról üresen kilépő Raphinha pedig ívelt fejest küldött a kapuját elhagyó Aitor Fernández felett (1–2).

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a vendégek a cserék közé jelölték Gerard Piquét, aki a múlt héten jelentette be visszavonulását, majd szombaton, a hazai bajnokin lényegében elbúcsúzott társaitól és a Camp Nou közönségétől. A védő az első félidő végén az öltözőbe igyekvő Gil Manzano játékvezetőnél reklamált, aki ezért játékon kívül kiállította őt.

LA LIGA

14. FORDULÓ

Osasuna–FC Barcelona 1–2 (1–0)

Athletic Bilbao–Valladolid 3–0 (1–0)

Elche–Girona 1–2 (1–1)

Szerdán játsszák:

Almería–Getafe 19.00

Sevilla–Real Sociedad 19.00

Espanyol–Villarreal 20.00

Mallorca–Atlético Madrid 21.30

Csütörtökön játsszák:

Rayo Vallecano–Celta Vigo 19.00

Valencia–Betis 20.00

Real Madrid–Cádiz 21.30

A tabella:

(Borítókép: Ion Alcoba / Quality Sport Images / Getty Images)

Rovatok