Nem mindennapi nyilatkozatot adott José Mourinho, az AS Roma vezetőedzője, miután csapata 1–1-es döntetlent játszott a Sassuolo ellen.
A portugál szakember igen frusztrált hangulatban nyilatkozott a sajtó képviselőinek, miután csapata az utolsó percekben bukta el a győzelmet a Sassuolo vendégeként. Mourinho az egyik, meg nem nevezett játékosát amatőrnek nevezte, és kifogásolta hozzáállását is.
A csapatom az utolsó pillanatig győzni akart egy nehéz ellenféllel szemben, kivéve egy játékost. Sajnálom a többieket, hogy egyetlen ember – aki elárult bennünket – amatőr hozzáállása miatt feleslegessé váltak az erőfeszítéseik
– mondta Mourinho a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.
Hozzátette: nem fogja elárulni, kiről van szó pontosan, de az biztos, hogy januárban új csapat után kell néznie az illetőnek. Olasz sajtóértesülések viszont tudni vélik, hogy az említett játékos a holland válogatott Rick Karsdorp. A 27 éves jobbhátvéd csereként lépett pályára a Sassuolo ellen, de sokszor pontatlanul passzolt, több alkalommal is labdát veszített, sőt az egyenlítő gól lényegében az ő hibájából született.
OLASZ SERIE A
14. FORDULÓ
Sassuolo–Roma 1–1
(Pinamonti 85., ill. Abraham 80.)
(Borítókép: Getty Images)