Index Vakbarát Hírportál

Ezért is imádják Észak-Londonban karácsony másnapját

2022. december 26., hétfő 15:29

Küzdelmes, fordulatos mérkőzéssel tért vissza a Premier League, azaz az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság a világbajnoki szünet után: a dobogóért harcoló Tottenham kétgólos hátrányból mentett pontot városi riválisa, a Brentford otthonában.

Több mint 130 éves tradíció Angliában, hogy a futballélet karácsonykor sem áll le, sőt a szakértők többsége szerint épp a Boxing Dayjel érkezik kulcsfontosságú szakaszához az idény. 1889-ben még az ünnep mindkét napján rendeztek meccseket, 1958 óta viszont december 26-a a futballünnep nagy napja.

Ezúttal rendhagyó módon – helló-szia, katari foci-vb, azért nem voltál olyan rossz –, 43 nap elteltével tért vissza a képernyőre a Premier League, no meg tértek vissza a pályákra az angol élvonal csapatai.

Elsőként két londoni együttes, a Brentford és a Tottenham. Előbbi a tabella tizedik, utóbbi a negyedik helyéről vágott neki a napnak. Azt, hogy a piros-fehér mezes házigazdát nem kellett félteni, remekül példázza, hogy a vb-szünet előtti utolsó fordulóban a bajnoki címvédő, második helyen tanyázó Manchester City otthonából hozta el a három pontot.

Thomas Frank együttese pedig ott folytatta az idényt, ahol Katar előtt abbahagyta: már a 15. percben megszerezte a vezetést az éremesélyes Spurs ellen. Egy megpattanó lövésre Vitaly Janelt érkezett a legjobb ütemben az ötös bal csücskénél, majd mattolta a Tottenham cserekapusát, Fraser Forstert (1–0). Antonio Conte csapata is ott folytatta, ahol abbahagyta: ez volt sorozatban a hatodik olyan bajnokija, amelyen az első gólt kapta. 

A Tottenham az egész első félidőben álmoskásan mozgott, megannyi ki nem kényszerített hibával, pontatlansággal a mezőnyben. A játékrész hajrájában kis híján meg is bűnhődött ezért a kék mezes csapat: Ivan Toney ugyanis szintén bevette Forster kapuját – csakhogy les miatt ezt a gólt végül nem adták meg. 

A második félidő elején aztán már nem volt ilyen szerencsés a Tottenham: az Eric Dier által teljesen feleslegesen összehozott brentfordi szögletből Toney ismét betalált, itt pedig sem les, sem fault nem történt, így David Coote játékvezetőnek sem volt oka közbeszólni… (2–0)

A 65. percben Harry Kane szinte a semmiből – no meg Lenglet káprázatos beadásából – szépített, ez volt az angol válogatott gólrekorderének hatodik, fejesből szerzett találata (összesen tizenháromnál jár) az idényben, egyúttal a tizedik gólja Boxing Day-meccsen (2–1). 

A gól után érezhetően feljavult a Tottenham, csaknem felborult a pálya, a mezőnyfölény pedig a 71. percben Pierre-Emile Höjbjerg jobblábas, középmagasan a kapu jobb oldalába szálló lövésével érett egyenlítéssé (2–2). 

A hajrában mindkét oldalon akadt egy tizenegyesgyanús szituáció, Zanka Matt Doherty elleni belépőjét végül nem nézette vissza a VAR-szoba a játékvezetővel, Bryan Mbeumo esését pedig nem is kellett, hiszen elsőre is jól ítélte meg Coote a – nem túl nívós – színészi teljesítményért járó sárga lapot. 

A végjátékban Kane újabb fejese érhetett volna három pontot az észak-londoniaknak, de a kapufa kisegítette a házigazdát.

A fordítás nem, a pontmentés viszont összejött a Tottenhamnek, amely sorozatban 16. meccsén maradt veretlen december 26-án, ezzel az angol élvonal jelenlegi leghosszabb szériáját tudhatja magáénak. A kék-fehérek legutóbb 2003-ban kaptak ki karácsony másnapján, a PL-érában pedig 26 találkozón mindössze háromszor szenvedtek vereséget Boxing Daykor. Alighanem kevés csapat drukkerei kedvelik jobban ezt a tradíciót. 

43 nap elteltével tértek vissza a képernyőre a világ legjobb bajnokságának tartott Premier League főszereplői. Kezdésnek elég jó, fordulatos mérkőzéssel. 

LABDARÚGÁS
PREMIER LEAGUE, 17. FORDULÓ
Brentford–Tottenham 2–2 (Janelt 15., Toney 54., ill. Kane 65., Höjbjerg 71.)
Később
16.00: Crystal Palace–Fulham
16.00: Southampton–Brighton
16.00: Leicester City–Newcastle United
16.00: Everton–Wolverhampton
18.30: Aston Villa–Liverpool 
21.00: Arsenal–West Ham 
Kedden
18.30: 
Chelsea–Bounemouth
21.00: Manchester United–Nottingham United
Szerdán
21.00: Leeds United–Manchester City

Rovatok