Index Vakbarát Hírportál

Ügynöke szerint Benzema már a nyolcaddöntőben játszhatott volna a vb-n

2022. december 27., kedd 16:46

Az aranylabdás Karim Benzema ügynöke, Karim Djaziri szerint a játékos már az egyenes kieséses szakaszban bevethető lett volna a katari világbajnokságon, amelyen a franciák végül ezüstérmet szereztek, a Real Madrid támadója azonban nem lépett pályára a tornán.

Az ügynök Twitter-oldalán tett fel költői kérdést Didier Deschamps szövetségi kapitánynak: „Miért kérted, hogy ilyen gyorsan távozzon?” – majd hozzátette, védence már egy héttel a sérülését követően futóedzéseket végzett, és egy felkészülési mérkőzésen néhány nappal később félórát játszott is. 

„Hiába hazudsz, itt az igazság”

– írta Djaziri, aki azt állítja, Benzema a torna nyolcaddöntőjétől már bevethető lett volna, ám annak ellenére nem hívták őt vissza a keretbe, hogy senki nem került be a helyére, így csakis a szakmai stábon múlt a döntés.

A spanyol AS szerint Deschamps egyeztetett az orvosi stábbal, azt követően döntött úgy, hogy Benzemát kihagyja a francia keretből. Az ESPN forrásai szerint Deschamps nem akart kockáztatni a szerepeltetésével, ám sokan úgy vélik, a dolog hátterében inkább az állt, hogy a keretben többen nem nézték jó szemmel, hogy Benzema ismét a csapat tagja lett – többek között Olivier Giroud, Antoine Griezmann és a csapatkapitány Hugo Lloris is.

Benzema a torna után bejelentette visszavonulását a nemzeti együttestől.

Rovatok