Pénteken vált hivatalossá, amit már a világbajnokság alatt is sokan rebesgettek: Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiába, az al-Nasszr csapatához igazol. De mi vezetett idáig?
A jól értesült spanyol sportújság – amely először írta meg a vb alatt az al-Nasszrről szóló híreket –, a Marca röviden összefoglalta, hogyan került Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiába. Az átigazolás azért is meglepő, mert az interjúban, aminek következtében az ötszörös aranylabdás összerúgta a port a Manchester Uniteddel, a portugál még arról beszélt, hogy nem menne a pénz miatt Szaúd-Arábiába, hanem a csúcson szeretné folytatni.
A Marca újságírói úgy tudják, a felek 40 napon keresztül tárgyaltak, mielőtt az al-Nasszr vezetőjével is találkozott Ronaldo. Mindeközben a portugál nem nyilatkozott semmit az átigazolásáról, a világbajnokság alatt [úgy tűnt, hogy] csak arra koncentrált, hogy a válogatottal megnyerje a tornát. Közben folytak a tárgyalások a háttérben.
A Piers Morgannek adott interjúja után Ronaldo már érezte, hogy egy igazi topcsapatba egyszerűen nem fogják leigazolni, bár több európai első osztályú együttes, mint az Eintracht Frakfurt, megpróbálta leigazolni – ezt maga a német klub erősítette meg. Ezalatt pedig – a Marca által „a Ronaldóhoz nagyon közel álló személyként” emlegetett – Ricardo Regufe már tárgyalásokat folytatott a szaúdi csapattal. A portugál játékos hivatalos ügynökének a spanyolok szerint gyakorlatilag semmi köze nem volt ehhez az átigazoláshoz.
Közben pedig egy olyan telefonhívásra várt a Real Madridtól, ami sosem érkezett meg.
Ronaldo négy és fél éve hagyta el a Real Madridot, a világbajnokság után pedig az edzőközpontban tréningezett, de úgy tűnik, hiába a közös történelem, a madridiak sem tudtak volna mit kezdeni az öregedő, ötszörös aranylabdás portugállal. Eközben a szaúdi csapattal is sikerült megegyezni. Az üzlet az után köttetett meg, hogy az al-Nasszr több játékostól is megvált, miközben másokat nem sikerült leigazolnia, közben pedig több szponzori megállapodást is sikerült Ronaldónak tető alá hozni, így pedig a legjobban kereső játékossá válhatott.
(Borítókép: Cristiano Ronaldo 2022. augusztus 7-én. Fotó: Michael Regan / Getty Images)