Index Vakbarát Hírportál

A dánok a lehető legkisebb létszámmal utaznak a katari vb-re

2022. október 5., szerda 18:03

A dán labdarúgó-válogatott a lehető legkisebb létszámmal, családtagok nélkül utazik el a november 20-án kezdődő katari világbajnokságra, így tiltakozva az emberi jogok megsértése miatt.

A skandináv ország szövetségének kommunikációs igazgatója szerint minimalizálni akarják a küldöttség tevékenységét Katarban – írja az MTI.

„Nem akarunk profitot termelni Katarnak. Ezért a mozgásunkat, utazásainkat is a minimálisra csökkentjük a vb-n” – nyilatkozta Jakob Hoyer. „A korábbi nagy tornákra a futballistákat mindig elkísérték feleségeik, párjaik, egy gépen utaztak, most azonban minden ilyen lehetőséget töröltünk.”

Katar hosszú ideje a kritikák kereszttüzében áll a vendégmunkások sanyarú, sokszor embertelen munkakörülményei miatt. A Guardian című brit lap tavaly februárban tett közzé egy elemzést, mely szerint 2010 óta 6500 dél-ázsiai munkás veszíthette életét építkezések közben, a munkavállalók nemzetközi érdekvédelmi szervezete pedig többször felhívta rá a figyelmet, hogy az ország nem közli a haláleseteket.

Katar jelezte, hogy dolgozik a munkavállalói jogok fejlesztésén, ugyanakkor a sajtóhíreket és vádakat visszautasította, ahogy cáfolta az Amnesty International tavalyi jelentését, mely szerint továbbra is dolgozók ezreit zsákmányolják ki az országban.

A skandináv országokban az elmúlt években komoly tiltakozások voltak a katari vb ellen, legutóbb a dán válogatott helyi sportszergyártója, a Hummel jelentette be, hogy a csapat mezein nem lesz majd látható a cég neve, illetve hogy tiltakozásul készített a dánoknak egy harmadik számú mezt is a világbajnokságra, amely teljesen fekete.

Rovatok