Bármennyire is szeretnénk mellőzni a magyar vonalat a labdarúgó-világbajnokságok hőseinek felsorolásakor – amúgy miért is tennénk? –, mindez egyszerűen lehetetlenség. Az 1962-es és az 1970-es győztes brazil válogatott szemkápráztató játékát, a joga bonitót a 30-as évek végéről, Kürschner Izidor riói megjelenésétől származtatják. Az 1966-os vb hősét, Eusébiót pedig minden idők legnagyobb magyar edzője, Guttmann Béla fedezte fel, és trenírozta a világ legjobbjává.
Sorozatunk első részét, amelyben az 1930-as években rendezett három világbajnokságot elevenítettük fel, ide, a másodikat, amelyben az 1950-es évtized mundialjait lapoztuk fel, pedig ide kattintva olvashatja el!
Az 1962-es világbajnokságot a FIFA elvitte a világ végére – már a mi európai szemszögünkből nézve –, Chilébe. (Ismét kikerülhetetlen a magyar vonal: a legendás Orth György három alkalommal, 1930–1932, 1942–1944 és 1948–1949 között volt a chilei válogatott szövetségi kapitánya. Sajnos a vb idején már nem élt, 1962 januárjában Portóban elvitte egy szívroham.)
A toronymagas esélyes a címvédő Brazília volt, amely négy évvel korábban Svédországban elkápráztatta a világot meseszép futballjával, a joga bonitóval. Amit – mondhatni természetesen – magyar edzők tanítottak a dél-amerikai labdazsonglőröknek, másképp fogalmazva hazánk fiai foglalták rendszerbe a zabolázatlan zsenik taktikai korlátok nélküli improvizációját.
Az „alapító atya” Kürschner Izidor volt, akit odalenn Délen Dori Kürschnerként ismertek. Az MTK egykori kiváló balhátvéd/balfedezete a tízes, húszas években Jimmy Hogantól sajátította el a szakma fortélyait, majd visszavonulása után többek között Németországban és Svájcban vívott ki magának hírnevet edzőként. Brazíliába 1937 márciusában érkezett meg, a Flamengo, majd a Botafogo szakvezetője lett, és gyakorlatilag ő vezette be az országban a WM-rendszert. Az 1938-as franciaországi vb előtt Adhemar Pimenta szövetségi kapitány már felkérte Kürschnert, hogy tanácsadóként segítse a munkáját, és Jonathan Wilson korszakos könyvében, a Futballforradalmakban azt is megemlíti, hogy Kürschner óriási hatással volt az 1950-as vb-n szereplő és második helyükkel nemzeti gyászt kiváltó brazilok szövetségi kapitányára, Flavio Costára, továbbá az első brazil világbajnok együttes, az 1958-as csodacsapat szakvezetőjére, Vicente Feolára. Olyannyira, hogy Kürschnert tekintik a joga bonito atyjának. Nem véletlen, hogy 1941-ben bekövetkezett halála után tiszteletére Rio de Janeiróban szobrot emeltek, ami ma is látható.
Kürschneréhez hasonló hatást gyakorolt a brazil futballra Guttmann Béla, aki a Honvéd legendás 1956–1957-es túrájának kísérőjeként érkezett az országba. (Paradox módon az a Puskás Ferenc kérte fel, aki évekkel korábban gyakorlatilag kiutálta őt a Kispest csapatától...) Miután a Honvéd hazatért, Guttmann Brazíliában maradt, leszerződött az FC Sao Paulo edzőjének, és napi kétszer kétórás tréningeket kezdett tartani.
Ugyanakkor hátravonta a középcsatárt a középpályára, a balfedezetet pedig a védelembe, és máris készen volt a 4-2-4-es szisztéma, amivel a Kürschner-tanítvány Vicente Feola megnyerte Brazíliának az 1958-as világbajnokságot!
No de már 1962-ben vagyunk Chilében, Viña del Marban, a brazil válogatott második, Csehszlovákia elleni csoportmeccsén,
Amelynek 23. percében Pelé combizomszakadást szenvedett!
A kint tartózkodó magyar újságírók már megkongatták a vészharangot, mondván, megöregedett az ’58-as csodacsapat, Pelé nélkül biztosan kiesnek, hiszen a következő ellenfél a Puskás Ferenccel felálló spanyol válogatott.
Nem estek ki, mert Pelé helyettese, a hasonlóan fiatal, 22 éves Amarildo, a Botafogo balösszekötője két góljával 2:1-re győztek. Egyet rúgott, egyet fejelt, és a sérült Pelé azonnal kimondta a szentenciát: ő a legjobb futballista Rióban! (Maga Pelé a Sao Pauló-i Santos játékosa volt...)
Innen kezdve nem volt megállás. A nyolc között elsősorban Garrincha két góljával 3:1-re megverték Angliát, majd az elődöntőben 4:2-re a házigazda Chilét. (Garrincha itt is vágott kettőt, mindkét meccsen Vavá egészítette ki a brazil termést.)
A döntőben ismét Csehszlovákia volt az ellenfél. És bár Pelé félig egészségesen játékra jelentkezett, Aymoré Moreira szövetségi kapitány nem követte el ugyanazt a hibát, amit Sebes Gusztáv nyolc évvel korábban, amikor a döntőre beállította a nem százszázalékos állapotban lévő Puskást. Pelé maradt a nézőtéren, Amarildo pedig a Garrincha, Didi, Vavá, Amarildo, Zagalo csatársorban, és Brazília 3:1-re legyőzte a cseheket, megvédte világbajnoki címét.
Persze nem volt könnyű szülés. A 15. percben Pospichal labdáját Masopust, a későbbi aranylabdás bevágta, hatalmas meglepetésre 1:0-ra vezettek a csehek!
Két percig. Mert a 17.-ben Zagalo átadásával Amarildo lement az alapvonalig, beadást színlelt, Schroiff, a csehek kopasz kapusa – aki a negyeddöntőben kivédte a magyarok szemét – már a belső csatárokat, Vavát és Garrinchát figyelte, ki is mozdult a beadásra, de nem a beadás jött, hanem egy Amarildo-bomba a lehetetlen szögből, és máris a hálóban táncolt a brazilok egyenlítő gólja.
Amarildo fantasztikus gólja 2:07-nél
A második félidőt végigtámadták a brazilok. 2:1-nél Amarildo adta a gólpasszt Zito fejeséhez, a harmadikat Vavá lőtte, és máris kialakult a 3:1-es végeredmény.
Aki azt hiszi, hogy a nagyszerű teljesítmény elég volt Amarildónak ahhoz, hogy bebetonozza magát a válogatottba, nagyobbat nem is tévedhetne. Pelé azonnal visszavette a helyét, Amarildo elkedvetlenedett, és 400 000 dollár fejében az AC Milanhoz szerződött a Botafogóból. (A pénzt persze nem ő kapta, hanem a klubja...)
És Amarildo meghódította Milánót és Itáliát!
1967-ben Coppa Italiát nyert Nereo Rocco edző csapatával, majd 1969-ben immár a Fiorentinával olasz bajnok is lett, megvolt a scudetto. Négy évet játszott a Milanban, hármat a Fiorentinában, négyet az AS Romában. Az 1966-os világbajnokságon már nem került be a brazil válogatottba, pedig még csak 26 éves volt, és ki is kötötte Milánóba szerződésekor, hogy el kell engedni őt, ha a brazil válogatott hívja.
De nem hívta. Vicente Feola szövetségi kapitány ugyanis kijelentette, hogy nem tart igényt a külföldön játszókra, akik a pénz csábításának engedve elhagyták hazájukat. Akkor még olyan idők jártak...
Amarildo ma is él, még „csak” 83 éves, és kibírt egy gégerákot is. Úgy látszik, kemény fából faragták...
Ha azt mondom, hogy Eusébiónak, az 1966-os angliai világbajnokság gólkirályának és legragyogóbb csillagának a karrierjét is egy magyar edző indította el, akkor azt hiheti az olvasó, hogy mániákus vagyok, pedig nem: tényleg minden idők legnagyszerűbb magyar szakembere, Guttmann Béla fedezte fel a mozambiki zsenit.
1960-at írtunk, Guttmann már a Benfica edzője volt. Az edző betért egy lisszaboni borbélyhoz, hogy megnyiratkozzon, és csodák csodájára egykori játékosát, a korábbi sokszoros brazil válogatott José Carlos Bauert fedezte fel az egyik székben. A svájci apától és brazil anyától származó Bauer akkor már a Ferroviária trénere volt – az egy brazil klub, amely Lisszabonban vendégszerepelt –, és éppen Mozambikba készült. Guttmann megkérte Bauert, ha lát tehetséges srácokat, szóljon neki, hátha le tudja őket igazolni.
Egy hónapra rá Guttmann megint bement ugyanahhoz a fodrászhoz, és mit tesz isten, Bauer most is ott ült az egyik székben. „Na, találtál valakit nekem?”, érdeklődött Guttmann, már csak megszokásból. És Bauer már mondta is, hogy látott egy 18 éves fekete srácot Lourenço Marquesben (a mai Maputóban), el is vitte volna, de túl sokat, 20 000 dollárt kért tőle a klubja, a helyi Sporting. „Hogy hívják a fickót? Hátha nekem sikerül elhoznom!”, csapott le a csiszolatlan gyémántra Guttmann, és az első géppel már el is repült Mozambik – akkor még portugál gyarmat – fővárosába.
És meg is találta Eusébio de Silva Ferreirát, akinek az apja egy fehér vasúti munkás volt, az anyja meg egy tősgyökeres mozambiki bennszülött. A problémát csupán az jelentette, hogy a Sporting Lourenço Marques természetesen a lisszaboni Sporting fiókcsapata volt... Guttmannt mindez cseppet sem zavarta, leszurkolta a 20 000 dollárt az ottani Sporting elnökének, és aláíratta a szerződést Eusébióval.
Másnap megjelent a lisszaboni Sporting megbízottja, és 500 000 escudót ígért a fiúnak, ha hozzájuk is aláír. A talpig becsületes Eusébio azonban nemet mondott.
Ezek után Guttmann Portugáliába csempészta a srácot, és a déli tengerparton, az Algarvén bújtatta tizenkét napon át egy Lagos nevű városka egyik szállodájában, három testőr vigyázó tekintetétől kísérve. 1961 januárjában aztán végre fel merték hozni Lisszabonba a kölyköt a Benfica első edzésére. Amikor vége lett a tréningnek, Guttmann így szólt segédedzőjéhez, Fernando Caiadóhoz: „O menino é ouro!” („A srác aranyat ér!”)
Mivel a BEK-ben még nem játszhatott, hiszen a sorozat félidejében szerződtették, az 1961-es, Barcelona elleni diadalnak még nem lehetett részese. Egy héttel a finálé előtt mutatkozott be egy barátságos mérkőzésen, mindjárt egy mesterhármassal. Nem sokkal később, júniusban egy párizsi tornán a Benfica Pelé Santosával került szembe, Eusébióval a kispadon. Félidőben 4:0-ra mentek a brazilok, Pelé kettőt vágott.
A második félidőre Guttmann beküldte Eusébiót, aki három bombagólt lőtt 20-25 méterről. A vége 4:3 lett, de a francia lapok, nem véve tudomást a végeredményről, ezt harsogták: „Eusébio 3, Pelé 2”.
Az 1966-os angliai világbajnokságon Eusébio már 24 éves volt, formája csúcsán, a háta mögött két BEK-serleggel. A csoportban Magyarországot és Brazíliát 3:1-gyel, Bulgáriát 3:0-val intézték el, Eusébio nekünk egy, a braziloknak két gólt lőtt.
következett a negyeddöntőben ÉSZAK-Korea totálisan ismeretlen válogatottja, amely a 25. percben már 3:0-ra vezetett!
De ezzel még korántsem volt vége. Eusébio mesternégyessel válaszolt, az ötödiket Augusto lőtte a 80. percben, és máris kialakult az 5:3-as végeredmény minden idők egyik legszenzációsabb vb-találkozóján.
Az a feledhetetlen mesternégyes Észak-Korea ellen
Az elődöntőt az angolok ellen 2:1-re elbukták – Bobby Charlton két találatára Eusébio csak egy büntetőgóllal tudott válaszolni, de a bronzérem meglett a Szovjetunió elleni 2:1-gyel, az emberünk itt is betalált. Összesen kilenc gólt vágott a mozambiki fekete gyöngyszem, ő lett a vb gólkirálya.
Eusébio 1980-ban, 38 évesen vonult vissza, 64 válogatott meccsén 41 gólt szerzett, összességében 436 mérkőzésen 424-et. Elképesztő.
Emberként is óriás volt, nem csak labdarúgónak. 2004. január 6-án őrt állt Fehér Miklós ravatalánál a győri temetőben, könnyeit morzsolva. És manapság mindkettejük – Miki és Eusébio – szobra ott áll az Estádio da Luz 18-as „Magyar kapujánál”.
Ha már egyszer hangsúlyoztuk a magyar kapcsolatot...
Kevés olyan játékos van a labdarúgás történetében, akit akár két világbajnokság hőseként is aposztrofálhatnánk. Pelé, polgári nevén Edson Arantes do Nascimento egyike ezen keveseknek. (Talán még Giuseppe Meazza, esetleg Diego Armando Maradona jöhet számításba. Talán...)
Hősünk a magyar forradalom emléknapján, október 23-án ünnepelte 82. születésnapját, de ettől eltekintve is él a „magyar vonal” az élettörténetében. Az a zseni, akit már 1958-ban is jelölhettünk volna vb-hősnek, de nagylelkűen Just Fontaine-t emeltük piedesztálra, 1962-ben majdnem végig sérült volt, és honfitársa, Amarildo – de még Garrincha is – jobban megérdemelte a titulust. 1966-ban megint lerúgták, és különben is, Brazília akkor leszerepelt, így maradt negyedik világbajnokságán a harmadik aranyérme, 1970-ben, így lett nálunk a mexikói mundial hérosza.
A világ valaha volt legnagyszerűbb futballcsapata élén. (Elnézést, ’54-es magyar válogatott...)
Jómagam 14 évesen már végignéztem a magyar tévében a ’70-es világbajnokság történéseit, leginkább Pelének az olaszok elleni döntőben fejelt gólja maradt meg bennem, de erről majd később. Előbb vegyük sorra a „magyaros” sztorikat.
1959. június 17-én európai turnéja során Madridba érkezett a Santos, Pelé klubcsapata. A Real volt a házigazda, és a Santiago Bernabéu Stadion 70 ezer nézője előtt a futballtörténelem egyik legkáprázatosabb mérkőzését vívta a két sztárgárda. A Madrid két héttel korábban nyerte meg sorozatban a negyedik BEK-döntőjét a stuttgarti Neckarstadionban a Stade Reims ellen, azaz pályája zenitjén volt. Luis Carniglia, a spanyolok argentin edzője – mint tudjuk – nem „csípte” Puskást, ezért ahogy a BEK-fináléban, úgy a Santos ellen is kihagyta Öcsit a csapatból, de ekkor legalább leültette a kispadra a cserék közé. És az 54. percben be is vetette a Száguldó őrnagyot, aki három perccel később, tőle szokatlan módon, csukafejessel vette be Lalá hálóját. Ezzel lett 4:2, a végeredmény pedig 5:3 a Realnak, Pelé egy gólt vállalt a háromból, az elsőt.
Kilenc nappal később a Camp Nouban a Barca volt a vendéglátó, és 5:1-re kikapott a Santostól. Pelé két gólt rúgott a Kocsist és Czibort felvonultató, de Kubala nélkül felálló katalánoknak, ahogy Hegyi Iván Világszámok című remek könyvében olvashatjuk. Ám egy évre rá jött a törlesztés, amikor a Barcelona – többek között Kubala góljával – 4:3-ra legyőzte a brazil klubcsapatot.
Az 1967-es Hexagonal-kupa a Vasas-legendárium elidegeníthetetlen fejezete. Február 10-én Santiago de Chilében 65 000 néző előtt csapott össze a Santos és a magyar bajnoki címvédő Vasas. A braziloknál korábbi és későbbi világbajnokok léptek pályára, Pelé mellett Carlos Alberto, Orlando, Zito. Az eredmény azonban 2:2 lett, Lima és Pelé góljára Korsós István egy duplával válaszolt.
Egy hotelben laktunk a Santosszal Santiagóban, a Hotel Emperadorban. Együtt kajáltunk mindennap, és söröztünk esténként, amikor nem volt meccs – idézte fel az Indexnek Kenderesi István, a legendás »Kenőcs«, aki a második félidőben a Vasas kapuját védte. – Pelé nagy fazon volt, de az az igazság, hogy az első félidőben két nokedligólt rúgtak, Lima is és Pelé is. Ezért állított be Csordás Lajos, az edzőnk a második félidőre, és nekem már nem is rúgtak gólt.
Egy évvel később az immár nyolc résztvevős Octagonal tornán már beigazolódott a papírforma, 4:0-ra győzött a Santos, Pelé ismét egy gólt rúgott.
Ilyen előzmények után jött el az 1970-es mexikói világbajnokság. Amelyen Pelé – és a Puma – előrukkolt minden idők legkreatívabb reklámfogásával. Tudnivaló, hogy Pelének és a brazil válogatottnak az Adidasszal volt szerződése, csakhogy a konkurens sportszergyártó elküldte megbízottját, Hans Henningsent a brazil válogatott edzőtáborába. És Henningsen – aki civilben sportújságíró volt – rábeszélte Pelét a márkaváltásra egy kisebb összeg fejében. (A kisebb összeg 120 ezer dollár volt, mai értéken 735 ezer.) Igen ám, de ezzel még nem volt vége a huszárvágásnak. A Puma kreatív szakemberei kitalálták, hogy Pelé úgy menjen ki az első meccsére, Peru ellen, hogy nincs bekötve a cipőfűzője. És amikor Tostaóval ketten elvégzik a kezdőrúgást, csak akkor veszi észre, hogy „elfelejtette” megkötni a pertlijét. Ezért letérdel, és szép komótosan megköti a madzagokat, miközben a kamera természetesen ráközelít az aktusra.
Így is történt, és a világ – mert ez már a tévékorszak hajnala volt! – élő adásban értesült arról, hogy a Fekete gyöngyszem csukamárkát váltott...
De mindez csak egy jópofa epizód, a lényeg Brazília és Pelé diadalmenete volt. A harmincadik születésnapja felé araszoló zseni és udvartartása alighanem minden idők legfantasztikusabb teljesítményével rukkolt elő, mind a hat mérkőzését úgy nyerte meg, hogy meg sem tudták szorítani. Pelé négy gólt szerzett, nekem a döntőben – 4:1 Olaszország ellen – Albertosinak fejelt gólja tetszett a legjobban. Ahogy három fejjel magasabbra ugrott Burgnichnál, az szinte sokkoló volt!
Amúgy lélegzetelállító teljesítményt nyújtott az egész döntőben, a harmadik brazil gólnál Jairzinhót szolgálta ki hajszálpontos fejessel, a negyediknél pedig ő tolta oda a labdát a felfutó Carlos Albertónak, tálcán kínálva a vb egyik legszebb bombagóljához.
Hogy mekkora futballista volt Pelé, ahhoz néhány idézet, és nem akárkiktől:
„Abban a pillanatban, hogy a labda Pelé lábához ért, a futball átalakult költészetté.” (Pier Paolo Pasolini)
„Pelé azon kevesek egyike volt, akik rácáfoltak a teóriámra: tizenöt perc hírnév helyett tizenöt évszázad.” (Andy Warhol)
„Nevem Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke vagyok. De önnek nem szükséges bemutatkoznia, mert Pelét mindenki ismeri.”
„A történelem legjobb labdarúgója Di Stéfano volt. Pelét nem sorolom a labdarúgók közé. Ő annál több volt.” (Puskás Ferenc)
(Borítókép: Eusebio 1966. július 15-én. Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary)