Index Vakbarát Hírportál

Nem ürül a gólzsák, Anglia fölényes sikerrel jutott a negyeddöntőbe

2022. december 4., vasárnap 21:53

Az angol válogatott bejutott a katari labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjébe, mivel a 16 között 3–0-ra legyőzte Szenegált az al-Bajt Stadionban. Az Eb-döntős a címvédő Franciaországgal találkozik az elődöntőbe jutásért.

Szenegál pechesen indította a mundiált, hiszen a 84. percig 0–0-ra állt, mégis két góllal kikapott a már negyeddöntős Hollandiától, de Katar 3–1-es legyőzése után a továbbjutásról döntő fellépésen Ecuadort is két vállra fektette Afrika bajnoka.

Az Eb-döntős angolok nagy esélyeshez méltón rajtolva 6–2-re kiütötték a 103. percben kozmetikázó Iránt, majd egy vérszegény döntetlen jött az Egyesült Államokkal szemben, mielőtt Walest könnyedén elintézték Marcus Rashfordék.

A „háromoroszlánosok” a nyolcadik vb-meccsükre készültek afrikai riválissal szemben, eddig veretlenül, három gól nélküli döntetlen mellett négy siker volt a mérleg, és Harry Kane, valamint Gareth Southgate is jó emlékekkel várhatta a nyolcaddöntőt.

Az előző két szenegáli meccsem után szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy a helyi szurkolók bő két órán keresztül megállás nélküli dobolással remek légkört biztosítanak, a hangulat fokozásához pedig szerencsére az európai együttesért szorítók is hozzátették a magukét.

Meglepő módon a limitált játékideje alatt háromszor is eredményes Rashford nem került be a kezdőbe, helyette az ugyancsak remekül bemutatkozó Phil Foden került a bal szélre, és Bukayo Saka vissza a kezdőbe.

A szenegáli kollégánk a villámgyors támadókban és a masszívabb és lomhább angol védőkben bízott, és gyorsan ki is lépett a meccs elején Boulaye Dia, hogy aztán a hazai közönség által nagyra tartott Harry Maguire tisztázzon, mielőtt ziccer alakulna ki.

Ezt leszámítva az történt a pályán, amit az Eb-döntős szeretett volna: óriási mezőnyfölény, sorra érkeztek a kapu elé a labdák, csak az igazán átütő erő hiányzott a csapatból.

A félidő derekán John Stones került a középpontba, előbb föléfejelte Foden szögletét, majd Dia lövése után az ő kezéről pattant le a labda, ami videózás után sem volt büntető, a lecsorgót pedig Ismaila Sarr lőtte a kapu torkából fölé.

Fél óra játékhoz érve újabb ziccer alakult ki az afrikai csapat előtt, egy kezezésgyanús megmozdulás után Dia került óriási helyzetbe, a hosszú sarok felé lőtt labdáját viszont Pickford védeni tudta.

És ahogyan az ilyenkor lenni szokott, az esélyesebb csapat rögvest megbosszulta a kihagyott helyzeteket, egy kontra során Foden sarokkal játszott a gyakorlatilag irányítót játszó Kane-hez, aki Jude Bellinghamet indította, az ő centerezését pedig Jordan Henderson lőtte 11 méterről a bal alsóba (1–0).

Ez újra lendületet adott Angliának, és nem sokkal később Kane lőtt nagy helyzetben fölé, majd Saka beadása lett kissé pontatlan Fodennek, mielőtt Luke Shaw vett át kissé hosszan egy passzt, így Édouard Mendynek volt esélye hárítani.

A ráadásban aztán megszületett a második angol találat is, a 2018-as gólkirály Kane először volt eredményes a mostani viadalon (három asszisztot követően), miután egy szépen végigvitt kontra lezárásaként a kapu közepébe bombázta Foden passzát (2–0).

Az eset után le is fújta a salvadori játékvezető az első félidőt, és először láttam a szenegáliakat kissé letörtnek a lelátón, de ez nagyjából egy-két percig tartott, aztán ismét előkerültek a dobok, a táncolás és az ünneplés.

A második félidő előtt hármat is cserélt Aliou Cissé, de így is angol fölénnyel indult a játékrész, az utolsó passzokba viszont rendre hiba csúszott, vagy épp Saka a bal felső mellé tüzelt.

Az 56. percben olyat láthattunk, amit eddig nem, az angol vb-rekorderré előlépő Kane első, kaput eltaláló lövését, amiből nem lett gól! Eddig mind a hét ilyen próbálkozása gólt eredményezett.

Egy percre rá viszont már megszületett a harmadik európai találat, Fodent felvágni sem lehetett, bal oldali beadását pedig Bukayo Saka gyönyörűen pörgette a kapuba (3–0).

Ezzel a meccs érdemi része eldőlt, már csak az volt a kérdés, hogy a csereként pályára küldött Rashford vagy éppen Jack Grealish mennyire akar bizonyítani újabb gólokkal Southgate-nek, illetve hogy a szenegáliaknak a szépítés összejön-e legalább.

A hajrá kezdetén nem is volt ez messze, Pape Matar Sarr szabadrúgása azért elkerülte a bal alsót, és Jordan Pickford is rajta volt a labdán, ha beljebb megy, végül mindkét kérdésre nemleges választ kaptunk.

Anglia így 3–0-ra nyert, négy meccs után pedig 12 találatnál jár a világbajnokságon, ami a legjobb mutató eddig.

Ami a folytatást illeti, az angol válogatott a sikerével így bejutott a negyeddöntőbe, ahol a címvédő francia gárda lesz az ellenfele.

LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG
NYOLCADDÖNTŐ
Anglia–Szenegál 3–0 (2–0)
al-Hor, al-Bajt Stadion, 65 985 néző. Vezette: Barton (salvadori)
Anglia: Pickford – K. Walker, Stones (Dier, 77.), Maguire, Shaw – Henderson (K. Phillips, 82.), Rice, Bellingham (Mount, 76.) – Saka (Rashford, 65.), Kane, Foden (Grealish, 65.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Szenegál: É. Mendy – Sabaly, K. Koulibaly, Diallo, Jakobs (Ballo-Touré, 84.) – I. Sarr, N. Mendy, Ciss (Gueye, a szünetben), Diatta (P. A. Sarr, a szünetben) – Ndiaye (Abass, a szünetben) – Dia (Diédhiou, 72.). Szövetségi kapitány: Aliou Cissé
Gólszerző: Henderson (38.), Kane (45+3.), Saka (57.) 

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a világbajnokságot?

  • 22167
    Argentína
  • 21804
    Franciaország
  • 10096
    más
  • 5455
    Anglia

Ne maradjon le semmiről, böngéssze az Index világbajnoki mellékletét! Ide kattintva elérheti összes cikkünket, a menetrendet, a csoportállásokat, a kereteket, a helyszíneket és még sok minden mást.

(Borítókép:  Paul Childs / Reuters)

Rovatok