Index Vakbarát Hírportál

A svájciak rendkívüli csalódást okoztak az embereknek – véli a Bernben dolgozó magyar szakember

2022. december 8., csütörtök 08:57

Kádár Zoltán, a Young Boys labdarúgócsapatának másodedzője szerint óriási csalódást okozott a svájci válogatott, amely kedden kiütéses, 6–1-es vereséget szenvedett Portugáliától a katari világbajnokság nyolcaddöntőjében.

A székelyföldi származású tréner a közmédiának nyilatkozva leszögezte: előzetesen úgy vélték, hogy bárki – így Portugália – ellen is, egy jó napot kifogva győzhet a svájci csapat. Így a legnagyobb kritika, amelyet az országban megfogalmaztak a nemzeti együttes felé, az volt, hogy a futballisták nem adtak bele mindent.

Beszélhetünk a taktikáról, felállásról, de ami hiányzott a játékosokból, az a lelkesedés, meggyőződés volt, és az az akarat, hogy továbbra is ott szeretnénk lenni a világbajnokságon

– szögezte le Kádár.

Közölte, mivel ez a találkozó volt az utolsó nyolcaddöntő, a svájciak már annak tudatában léptek pályára, hogy továbbjutás esetén a Spanyolországot tizenegyesekkel búcsúztató Marokkó vár rájuk. „Egyedülálló esély lett volna a világbajnokág elődöntőjébe bekerülni” – tette hozzá.

Rovatok