Index Vakbarát Hírportál

Megtaláltuk Orbán Viktort Katarban, mutatjuk, kivel találkozott

2022. december 13., kedd 18:37 | aznap frissítve

A repüléskövető oldalak adatai szerint legalább egy magyar kormánygép és több magánrepülőgép Katarba érkezett kedden. Orbán Viktor várhatóan már az esti meccsen is ott lesz. Frissítés: Időközben kiderült az is, hogy kivel találkozott a miniszterelnök a helyszínen.

Korábban már írtunk arról, hogy Orbán Viktor a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vendége lesz Katarban. A múlt héten pedig is kiderült, hogy mind az elődöntőket, mind a döntőt a helyszínen fogja követni.

Most a repüléskövető oldalakon elérhető információkból derült ki, hogy a magyar kormány egyik gépe, valamint több másik gép is megérkezett Katarba. A 24.hu szerint a Flightradar adatai alapján az derült ki, hogy kedden délelőtt

a Honvédség Falcon 7x típusú gépe, valamint két, az OTP Bankhoz köthető magángép is Dohában landolt.

Az utóbbit az magyarázza, hogy az OTP-vezér Csányi Sándor egyben a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke is. Ugyanakkor feltételezhető, hogy ezen gépek egyikén sem volt ott Orbán Viktor, ugyanis e gépek hajnali indulásakor ő még Budapesten volt: kedd reggel egy misén is megjelent, valamint a rendkívüli nyugdíjemelés miatt élőben is bejelentkezett még. 

A negyedik géppel mehetett Orbán Viktor 

A 24.hu által említett a repüléseknek a nyomát a Flightradaron nem találtuk meg, egy másikét viszont igen – és ez utóbbi lehet a magyarázat arra, hogy mikor érkezett meg a kormányfő Dohába. 

A fenti három mellett ugyanis egy negyedik gép is indult Katarba kedden. Ez a gép nem sokkal dél után: 12.17-kor indult a Liszt Ferenc Repülőtérrel, és csaknem 4 és fél órás utat követően, magyar idő szerint 16.51-kor landolt Dohában – vagyis épp időben az esti meccsre való kényelmes megérkezéshez.

A jelek szerint ez az a Bombardier Global 6000 típusú magánrepülő lehet, amelyet korábban Mészáros Lőrinc és Garancsi István mellett Orbán Viktor is használt már,

így feltételezhető, hogy most is ezzel a gépel utazhatott Katarba.

Ennek a repülésnek az adatait sikerült is elérnünk, az alábbi linken megtekinthetőek.

Erre a meccsre érkezett a miniszterelnök

Kedd este Argentína és Horvátország játszik egymással vb-elődöntőt. Előbbiek a hollandokat, utóbbiak a brazilokat búcsúztatták tizenegyesekkel néhány napja. Az esti mérkőzést élőben közvetítjük az Indexen is.

Megérkezett, stadionban tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról 

A katari hírügynökség oldalán magyar idő szerint kevéssel este 8 után számoltak be arról, hogy Orbán Viktor landolt. Közölték azt is, hogy a kormányfő

találkozott Katar miniszterelnökével és belügyminiszterével, Abdul Aziz Al Thani katari sejkkel is. 

A hírügynökség szerint a két miniszterelnök az esti meccs színhelyén, a Lusail Stadionban egy rövid találkozót  is tartott, ahol arról tárgyaltak, hogy miképp lehetne fejleszteni Magyarország és Katar bilaterális együttműködését. 

Egy fotó tanúsága szerint Orbán Viktor az egyik arab sportcsatorna adásában élőben nyilatkozott a meccs kezdete előtt (a közvetítésMagyarországon sajnos  nem érhető el).

(Borítókép: Orbán Viktor. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok