Index Vakbarát Hírportál

Valaki 2015-ben megjósolta, hogy Messi Katarban világbajnok lesz

Valaki 2015-ben megjósolta, hogy Messi Katarban világbajnok lesz

Index
2022.12.17. 19:36
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A katari labdarúgó-világbajnokság szombati bronzmeccsének és vasárnapi döntőjének a megtekintése is helyet kapott a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységének hétvégi programjában.

    Szombatra és vasárnapra szabadnapot kaptunk, így együtt nézzük a vébé utolsó két napjának meccseit, a horvát–marokkói és az argentin–francia összecsapást

    – nyilatkozta a TASZSZ hírügynökségnek az űrbéli tudósító feladatát betöltő orosz Dmitrij Petyelin. A Roszkoszmosz űrhajósa elmondta, hogy az ISS fedélzetén vele van földi kabalája, egy futballozó minikozmonauta, akinél a Hold helyettesíti a labdát.

    Az ISS jelenlegi legénységét három orosz, három amerikai és egy japán űrhajós alkotja.

  • A bronzmérkőzés után értékelte a látottakat a két szövetségi kapitány. 

    Részletek itt

  • Nem született meg az első afrikai érem, de így is egy remek mérkőzést láthattunk. Borbély László kollégánk helyszíni összefoglalóját ide kattintva olvashatják!

  • Focis közösségekben a legfelkapottabb tweet egyértelműen José Miguel Polancóé. A posztot 2015. március 20-án tette ki, a tartalma pedig mindössze ennyi: 

    2022. december 18. A 34 éves Leo Messi megnyeri a világbajnokságot, ezzel minden idők legjobbja lesz. Nézzük vissza hét év múlva

     – írta több mint hét éve. 

    Nos, a dátum stimmel, bár 2015 márciusában már tudni lehetett, hogy holnap, azaz december 18-án játsszák majd a katari világbajnokság döntőjét, szóval nem teljesen hasraütésszerű a tipp, de így is elég jó arra, hogy a poszt alatt több mint ezer lájkot kapjon. 

  • Orsic 43. percben szerzett góljával 2–1-re módosult az állás, így mentek pihenőre a csapatok. A második félidő közben elkezdődött, de most sem lassít senki, mindkét csapatnak volt már nagy lehetősége. 

  • A két csapattól szokatlan lendületben indult a játék, Horvátország a 7. percben egy szabadrúgást követő fejesből szerzett vezetést, két perccel később viszont Marokkó ugyanígy egyenlített. Élő közvetítésünket ide kattintva követheti!

  • Elindult percről percre frissülő hírfolyamunk a Horvátország–Marokkó-bronzmeccsről, kövessen minket, és nem marad le egyetlen fontos eseményről sem. 

  • Bilal el-Kannusz neve nem véletlen, hogy nem mond sokat első hallásra senkinek. A 18 éves belga–marokkói futballista ugyanis eddig nemhogy a vb-n, hanem a marokkói válogatottban sem játszott egyetlen percet sem – igaz, több belga korosztályos válogatottnak tagja volt, mielőtt az Atlaszi Oroszlánokhoz váltott. El-Kannusz történetesen a KRC Genkben, Németh András csapattársaként futballozik. 

  • Mateo Kovacic és Hakim Zijes a Chelsea-ben futballozik, ám a világbajnokságon előbbi a horvát, utóbbi a marokkói válogatottat erősíti. A klubból összesen 12 játékos utazott a világbajnokságra erősebbnél erősebbnek titulált válogatottakat erősíteni. Éppen ezért a horvát és a marokkói játékost várták első hazatérőnek a Chelsea játékosai. Hát, nem éppen így lett... 

  • 16 órakor kezdődik a világbajnokság utolsó előtti mérkőzése, a Horvátország–Marokkó-bronzmeccs. Mindkét csapat kezdő tizenegyében több változás történt az elődöntőkhöz képest. 

    Horvátország kezdőcsapata: Livakovic – Stanisic, Sutalo, Gvardiol, Perisic – Modric, Kovacic – Kramaric, Majer, Orsic – Livaja. 

    Marokkó kezdőcsapata: Bunu – Hakimi, Dari, el-Jamik, Attijat – el-Kannusz, Amrabat, Szabiri – Zijes, en-Nesziri, Bufal.

  • Mateo Kovacic, a horvátok középpályása elismeri, hogy a csapat nagyon csalódott azért, mert nem jutott döntőbe, de mindent megtesznek, hogy a bronzmeccsen legyőzzék Marokkót. 

    Természetesen szomorúak vagyunk, mert ahogy elődöntőbe jutottunk, a döntőbe is be szerettünk volna kerülni. Megmutattuk, hogy a világ négy legjobb csapata között vagyunk, ami viszont óriási dolog

    – idézi a BBC a horvát középpályást. 

  • A francia élvonalban szereplő Angers elnöke az RTL France csatornának elárulta, az elmúlt napokban számos megkeresést kaptak angol, olasz, német és spanyol kluboktól: mind-mind a marokkói válogatott középpályása, Azzedin Unahi játékjoga iránt érdeklődtek.

    Azt kívánjuk, hogy olyan megállapodásra jussunk most, amely után az idény végéig még megtarthatjuk őt

    – mondta Said Chabane.

  • A Horvát Labdarúgó-szövetség videója alapján a horvát szurkolók megtartották a hagyományt, és az utolsó meccset megelőzően is a válogatottnak otthont adó hotel előtt buzdítják a csapatot. Az óriási, piros-fehér kockás drapériával énekelve, táncolva tüzelik a játékosokat a 16.00-kor kezdődő bronzmeccsre. 

  • Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya szerint Marokkó ugyanazt a meglepetést nyújtja, amit Horvátország a négy évvel ezelőtti, Oroszországban rendezett világbajnokságon. 

    A négy évvel ezelőtti teljesítményünkre emlékeztetnek, senki sem várta, hogy ilyen sokáig juthatnak. Megérdemlik, hogy itt legyenek. Sokat értek és fejlődtek, minden egyes meccsük magasabb szintet képvisel az előzőnél. Egy csapattá nőtték ki magukat, ami tele van motivációval és energiával 

    – dicsérte Marokkót Dalic. 

    A horvát szakember szerint Marokkó a legkedvesebb meglepetés ezen a világbajnokságon. 

  • Christopher Nkunku 2023 nyarától a Chelsea-ben futballozik, erősítette meg a hírt Fabrizio Fromano, a mindig jól értesült sportújságíró. Nkunku jelenleg a három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig játékosa, a világbajnokságról egy utolsó pillanatban elszenvedett sérülés miatt maradt le. Minden további itt.

  • Könnyen előfordulhat, hogy a szombat délutáni bronzmérkőzésre az eddigiektől teljesen eltérő kezdő tizeneggyel lép pályára Horvátország. A négy évvel ezelőtti ezüstérmes középpályásai közül Marcelo Brozovic küzd combsérüléssel, míg a védelem egyik alapembere, Josko Gvardiol játéka is erősen kérdéses, miután az Argentína elleni elődöntőn is fájdalomcsillapítókkal játszott. 

    Továbbá a katari vb egyik legjobb jobbhátvédje, Josip Juranovic sem vett részt az elődöntő óta tartott edzéseken, míg Dejan Lovren is kisebb problémákkal küszködik. Ennek ellenére a horvát sajtó azt írja, elvárás a csapattól a bronzérem megszerzése. 

  • Közel sem kicsi a tét a hamarosan kezdődő világbajnoki bronzmérkőzésen, mivel Marokkó lehet a futball-vb-k történetében az első afrikai csapat, amely éremmel távozik a világbajnokságról. Horvátország a négy évvel ezelőtti ezüstérem után most a bronzérmet hódítaná el. 

    Sőt, amennyiben Marokkó nyeri a bronzmeccset, úgy 44 év után először fordulhat elő, hogy a világbajnokság első három helyezettje közül mindössze az egyik csapat európai, mivel a finálét vasárnap Argentína és Franciaország vívja. 

    Marokkó a vb-k történetében a negyedik, Európán kívüli bronzérmes lehet.

    Korábban 1930-ban az Egyesült Államok, majd két alkalommal Brazília, 1962-ben Chile állhatott fel a dobogó legalsó fokára. 

    A Horvátország–Marokkó-bronzmérkőzés 16 órakor kezdődik. 

  • Néhány játékos számára nyűg, másoknak a gyors vigasz reménye: az Európa-bajnokságokon nem rendeznek bronzmérkőzést, a labdarúgó-világbajnokságnak viszont 1934 óta szinte állandó eleme. S legyünk őszinték, ritka, hogy két, annyira motiváltnak ígérkező csapat találkozzon egymással rajta, mint Katarban fog. Ez viszont önmagában még nem garancia arra, hogy jó mérkőzést is látunk majd…

    Mit várhatunk a szombati bronzmérkőzéstől? – a többi között erről beszélgettünk a Hajduk Split 44-szeres magyar válogatott játékosával, Lovrencsics Gergővel és a Mesebeli Afrika blog szerzőjével, Miskolczi Istvánnal a Sportcastben.

    Az adás itt hallgatható meg!

  • A szombat délelőtt zajló francia sajtótájékoztatón a francia szövetségi kapitány, Didier Deschamps nem akart belemenni a részletekbe, amikor arról kérdezték, hogy hogyan próbálnak védekezni a vírus ellen, és aggódik-e a terjedése miatt. 

    Tudom, hogy ez egy érdekes téma a sajtóban, értem is, hogy miért, de mindent próbálunk elkövetni, hogy megelőzzük a további megbetegedéseket és alkalmazkodjunk a helyzethez

    – válaszolta Deschamps az újságíróknak. 

    Próbálunk együtt élni a vírussal anélkül, hogy túlságosan sokat foglalkoznánk vele, de a kötelezőket megtesszük 

    – mesélt bővebben a szituációról. Az edző azt is megjegyezte, hogy örülne, ha nem kéne most ezzel foglalkoznia, de így is próbálják a legtöbbet kihozni a helyzetből. 

  • Ezt a kérdést Didier Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitánya minden sajtótájékoztatón megkapja, nem véletlen, hogy tele a hócipője. Egy alkalommal egyszerűen nem is válaszolt az újságíróknak erre a kérdésre, hogy játszatja-e Benzemát, csak kérte a következőt. 

    Ám a jelenleg zajló francia sajtótájékoztatón ismét megkérdezték a szövetségi kapitányt Karim Benzemáról, hogy egyáltalán ott lesz-e a döntőn az aranylabdás támadó. 

    Nem szeretek erről beszélni. Az ő [Benzema] és Théo Hernández első meccses sérülése óta 24 emberem van, őket tudom rendezgetni. Részemről unfair a sérült játékosaimról beszélnem. Nem rajtam múlik, hogy ki jön el megnézni a döntőt. Nekem 24 emberem van most

    – idézi a BBC a franciák kapitányát. 

  • Néhány francia játékos, köztük Raphaël Varane és Ibrahima Konaté is kihagyta a tegnapi edzést, és a szobájukban maradtak a betegségük miatt – írja a BBC. Korábban Upamecano és Rabiot a Marokkó elleni elődöntőt is kihagyták, mert ágynak estek, könnyen lehet, hogy Deschamps újabb játékosokat veszít. 

    A betegeskedők a szobájukban maradnak, és az orvosok ápolják őket. Figyelünk a távolságtartásra, és próbáljuk megelőzni, hogy bárki más beteg legyen

    – taglalta Kolo Muani, a válogatott támadója. Dembélé azt mondta, nem félnek a vírustól, és szerinte mindenki rendben lesz a döntőre. 

    Közben a szombat délelőtt zajló sajtótájékoztatón Hugo Llorisnak is feltették a kérdést, hogy van-e bármilyen új információja a megbetegedésekről, de a francia csapatkapitány nem tudott újat mondani. 

    Mindenki a szobájában volt, amikor felkeltem reggelizni, szóval senkivel sem találkoztam

    – válaszolta a kapus. Lloris azt is megjegyezte, hogy a következő edzés után valószínűleg részletesebb tájékoztatót ad majd a szövetség. 

  • A korábbi német szövetségi kapitány, Jürgen Klinsmann úgy véli, hogy a labdarúgó-világbajnokság bronzmérkőzése semmi esetre sem értéktelen – írja az MTI. 

    Úgy gondolom, hogy a vb az egyetlen futballesemény, amelyen a harmadik hely ér valamit. Harmadikként zárni a tornát nagy dolog

    – fogalmazott a játékosként 1990-ben világbajnok szakember a BBC-nek írt véleménycikkében.

    Klinsmann visszaemlékezett a 2006-os, számukra hazai rendezésű világbajnokságra, amelyen szövetségi kapitányként megnyerte a „kisdöntőt” a Nationalelffel.

    Nagy dolog volt, hogy ennek a csodálatos vb-nek a végén Portugáliával a harmadik helyért játszhattunk, és nagyon örültünk a győzelemnek

    – mesélte, hangsúlyozva, hogy nagyszerű érzés egy vb-t győzelemmel befejezni és emelt fővel hazautazni.

    A katari világbajnokság bronzmérkőzését szombaton (ma) 16 órától rendezik Marokkó és Horvátország részvételével. A német szakember szerint Marokkó, amely első afrikai csapatként került vb-elődöntőbe, „megkoronázhatja csodálatos menetelését”, de a horvátok is nagyon motiváltan fognak pályára lépni.

  • Valid Regraui, a marokkói válogatott szövetségi kapitánya szerint a horvátok elleni meccs lesz a legrosszabb találkozó, amit a csapatának játszania kell. 

    Szerettük volna, ha a dolgok másképp történnek. A döntőben szerettünk volna játszani, nem a bronzmeccsen. De így is a dobogón szeretnénk végezni. Szerintem ez lesz a legrosszabb meccsünk, amit játszanunk kell 

    – mondta Regraui a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón. 

    Az edző ugyanakkor azt is megjegyezte, ha a vb előtt bármelyik marokkóinak azt mondják, hogy december 17-én még játszik a válogatott, egyikük sem hitte volna el, úgyhogy tudja, hogy nagyon büszkének kell lenniük. 

  • A Kalifa Nemzetközi Stadion, más néven Nemzeti Stadion 1976-ban nyitott meg Dohában, 2017-ben pedig felújították. Az épület jellegzetes formájú, a kettős ív részben a stadion hűtését is segíti. A létesítmény a nevét Hamad bin Khalifa Al Thani emírről kapta, aki 1972 és 1995 között vezette Katart.

    A stadion nagy múltra tekint vissza az arab világ sporteseményeit illetően, ha a Perzsa-öböl mentén az atlétika vagy a labdarúgás említésre került, ez az épület jellemzően nem maradt ki belőle. Rangos nemzetközi eseményeknek is otthont adott a helyszín, 2019-ben itt tartották az atlétikai világbajnokság és a FIFA Klubvilágbajnokság egy részét is. Utóbbinak a döntőjét is itt játszották, a Liverpool 1–0-ra győzte le a Flamengót.

  • Nagy újdonságot nem árulunk el azzal, hogy a 16.00-kor kezdődő bronzmérkőzésnek csak egy győztese lehet. 

    Ön szerint melyik válogatott nyeri meg a bronzmérkőzést?

    • 1431
      Horvátország
    • 690
      Marokkó
  • A négy évvel ezelőtti, oroszországi tornán ezüstérmes Horvátország a harmadik helyért rendezett találkozó esélyese, amely története harmadik világbajnoki medáljára pályázik: 1998-ban ugyanis a nagy elődök Davor Suker vezérletével megszerezték a harmadik helyet. 

    Marokkó már a négy közé jutással történelmet írt, korábban ugyanis egyetlen afrikai csapatnak sem sikerült az elődöntőig menetelnie. Pedig előzetesen aligha a marokkóiaktól várta volna a csodát a fekete kontinens, főleg, hogy  Walid Regraguit  nem sokkal a torna előtt nevezték ki szövetségi kapitánynak.

    Bővebben ide kattintva olvashat a bronzmérkőzés hátteréről. 

  • Sergio Busquets, a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója lemondta a válogatottságot,a Barcelona játékosa volt az utolsó Katarban, aki megmaradt hírmondónak a 2010-es, Dél-Afrikában világbajnok együttesből.

    Hiánycikk lett a Messi-mezekből, az argentin zseni egészen a döntőig vezette csapatát a katari világbajnokságon, s a sikerek nyomán piaci ázsiója is ugrásszerűen megnőtt. 

    Az argentin játékosok feleségei/barátnői fogadalmat tettek, hogy közös tetoválással ünneplik meg, ha Argentína megnyeri a világbajnokságot. Hogy pontosan mi lesz az, nem árulták el… 

  • Bár a nap alig bújt elő, már most kicsit kettős a szombat megítélése: egyrészt, a mai nap újra világbajnoki meccset nézhetünk, ráadásul a bronzmérkőzést, melyet Horvátország és Marokkó játszik magyar idő szerint 16.00-tól. Másrészt, ez a világbajnokság utolsó előtti viadala, szűk egy hónap után hamarosan vége a tornának! 

Rovatok