Index Vakbarát Hírportál

Katarban igazi sztárok lettek, értük versenyezhetnek a topcsapatok a vb után

2022. december 18., vasárnap 06:03

Ahogyan az a nagy tornák esetében lenni szokott, a katari világbajnokság sem szűkölködött felfedezettekben. A tornán rengeteg fiatal tehetség és eddig még kevésbé ismert futballista rukkolt elő klasszis teljesítménnyel, amely miatt a vb-t követően jó eséllyel a következő átigazolási időszakok is róluk szólhatnak majd. De kik ők?

Mintha még csak most kezdődött volna, vasárnap azonban már véget is ér a katari labdarúgó-világbajnokság. Ugyan a tornát megelőzően és a vb alatt időről időre kritikák érték Katart többek között az emberi jogok sérülése és a komplexumokon dolgozó vendégmunkások munkakörülményei miatt, a futball minőségére kétségkívül ezek ellenére sem lehetett panasz az arab országban. 

Ahogyan az négyévente lenni szokott, a tornákon meglepetést okozó csapatok és addig szinte ismeretlen játékosok tűnnek fel – elég csak a 2002-ben remeklő szenegáli El-Hadji Dioufra, a 2014-es világbajnokságon Brazíliának lőtt bombagóljával a Real Madridba magát értékesítő kolumbiai James Rodríguezre vagy az előzetesen lesajnált Costa Rica kapujában remeklő Keylor Navasra gondolni.

Hozzájuk hasonlóan Katarban is több fiatal vagy éppen eddig komolyabb reflektorfényt nem kapó játékos robbant be a focirajongók tudatába, és került fel egyben a legnagyobb klubok kívánságlistájára – közülük most a Mirror válogatott össze egy kezdőcsapatnyit. 

Dominik Livakovic 

A katari torna egyik legnagyobb felfedezettje kétségkívül a horvát válogatott kapusa, Dominik Livakovic. A 27 éves játékos eddigi pályafutását Horvátországban töltötte – zsinórban öt bajnoki címet nyert a Dinamo Zagrebbel –, mára azonban már több sztárcsapat sportigazgatójának telefonkönyvébe is bekerült a játékos menedzserének neve, miután négy büntetőt is hárított a Japán és Brazília elleni tizenegyespárbajok során.

Ezt követően nem is olyan meglepő, hogy az angol élvonalban szereplő Leeds Unitedet és a Leicestert is szóba hozták Livakoviccsal, akit azonban nem lesz egyszerű megszereznie senkinek sem, ugyanis 18 hónapja van hátra még a zágrábi szerződéséből.

Korábban a síbalesetet szenvedő Manuel Neuer miatt a Bayern Münchennel is szóba hozták a kapust, akinek az átigazolásokra specializálódott portál, a Transfermarkt szerint mindössze 8,5 millió euró az értéke, teljesítményét elnézve azonban vélhetően ennek többszöröséért fogja csak elengedni kötelékéből a Dinamo Zagreb.

Diogo Dalot 

A listán szereplőktől eltérően ugyan nem feltétlenül tűnt ki látványos teljesítménnyel a társak közül Cristiano Ronaldo jóbarátja és korábbi manchesteri csapattársa, Diogo Dalot, a 23 éves játékos jó eséllyel a vb-n mutatott stabil, magabiztos játékának köszönhetően hamarosan szintén klubot válthat. 

A játékosra a vb-t megelőzően és az első meccseken sem számítottak kezdőként a portugálok, de a Manchester City ászát, Joao Cancelót – Európa egyik legjobb jobbhátvédjét – sikerült kitúrnia a kezdőből a vb-szereplésük végére, a Dél-Koreától elszenvedett 2–1-es vereség alkalmával pedig még egy gólpasszt is kiosztott a hátvéd.

A Manchester United szeretné megtartani Dalotot, akinek azonban már csak hat hónap van hátra a szerződéséből, így amennyiben a United nem hosszabbít vele időben, könnyen Spanyolországban találhatja magát a futballista: a lehetséges úti cél Barcelona lehet a 32 millió euróra becsült portugál számára. 

Josko Gvardiol 

Az angol élvonal, a Premier League követői megdöbbentek, amikor a Chelsea állítólag körülbelül 90 millió eurót ajánlott fel Josko Gvardiol leigazolásáért még augusztusban az RB Leipzignek. A horvát válogatott játékos akkor még viszonylag ismeretlen volt az Egyesült Királyságban, így érthetően hatalmas pénzösszegnek tűnt az egy 20 éves védőért.

Végül az üzlet akkor nem is valósult meg, azonban a Chelsea érdeklődése állítólag töretlen a vb-n arcmaszkjával feltűnést keltő Gvardiol katari lenyűgöző teljesítményének köszönhetően. Nem egyedüli kérő azonban a londoni együttes, a rivális Manchester City, a Manchester United, a Real Madrid és a Paris Saint-Germain is lecsaphat a Transfermarkton 60 milliós árcímkével ellátott, ám sokkal inkább a 100 milliós összeget megközelítő futballistára – aki a szombati bronzmérkőzésen még feljebb tornázhatja a vételárat. 

Jurrien Timber 

Bár a vb-n remekül szereplő Hollandia számára végül a negyeddöntőben véget ért a katari álom, a tornán a hollandok közül több igazán ígéretes játékos is megmutatta, mire képes a világ legjobbjai ellen. Ilyen volt a hátvéd, Jurrien Timber is, akiért a hírek szerint a Manchester United már nyáron bejelentkezett, azonban a 21 éves védő végül maradt az Ajaxban. Nem lesz azonban könnyű a holland együttesnek a világbajnokságon mutatott teljesítménye után is megtartania Timbert, aki Katarban még a Bayern München tehetségét, Matthijs de Ligtet is a kispadra kényszerítette.

Ugyan az nem valószínű, hogy már most januárban megtörténhet az átigazolás, nyáron jó eséllyel klubot válthat a fiatal védő. Ezt jól mutatja az is, hogy szeptemberben karrierje legnehezebb döntésének titulálta azt, hogy nem igazolt el az Ajaxtól.

A karrierem legnehezebb döntése volt, hogy maradjak-e, vagy menjek. Még csak másfél éve játszom az első csapatban, 21 évesen nem könnyű egy ilyen döntést meghozni. Hogy megkötötték-e a megállapodásokat a jövő évi átigazolásról? Ez volt a szándék, de sosem tudhatjuk előre, hogyan fog alakulni

– nyilatkozta Timber, akinek az értékét 45 millió euróra becsülik.

Szofjan Amrabat

A szombaton Horvátország ellen bronzmeccset játszó marokkói válogatott egyik legnagyobb felfedezettje a világbajnokságon kétségkívül Szofjan Amrabat volt. 

A 26 éves játékos kulcsfontosságú szerepet játszott a marokkóiak meglepetésszerű elődöntőbe jutásban, így minden bizonnyal számos nagyobb klubcsapat is udvarol majd neki az átigazolási időszakban. Lehet, hogy mindezt azonban hiába teszik, hiszen annak ellenére, hogy már csak 18 hónapja van hátra meglévő szerződéséből, jelenlegi klubja, az olasz Fiorentina nem akarja elveszíteni középpályását már most januárban.

A The Athletic értesülései szerint a Fiorentina csak akkor engedélyezi majd Amrabatnak, hogy elhagyja a Serie A-s klubot, amikor belép a meglévő szerződése utolsó évébe, ekkor pedig legalább 20 millió eurót szeretnének majd kapni érte a firenzeiek – közel annyit, amennyiért a Club Brugge-től leigazolták őt, pedig Amrabat jelenlegi ára a Transfermarkt szerint mindössze 10 millió euró. A lap szerint az angol élvonal topcsapatai közül több is szívesen soraiban látná a futballistát nyártól. 

Enzo Fernández 

A 21 éves játékos Argentína egyik legjobb középpályásává nőtte ki magát Katarban, így érthetően a legnagyobb európai klubcsapatok figyelmét is felhívta magára Enzo Fernández. A portugál Benfica emiatt most örülhet igazán, ugyanis szerencséjükre hat hónappal ezelőtt egy viszonylag szerény, 18 millió eurós üzlettel hozták el a River Plate-től, így a vb-t követően már jóval komolyabb összegért adhatják tovább a fiatal játékost.

Ugyan télen vélhetően esetében sem történik meg még a klubváltás, neves kérői már így is akadtak. Állítólag a Liverpool meg is állapodott már a játékos képviselőivel, hogy nyáron szerződtetik Fernándezt, ez azonban biztosan nem lesz olcsó mulatság: a Benfica állítólag 120 millió eurós kivásárlási záradékot illesztett be a játékos szerződésébe.

Az ugyan nem világos, hogy a Liverpool hajlandó-e ekkora összeget kifizetni Fernandezért, egyelőre az angolok tekinthetők favoritnak a játékos szerződtetését illetően, de Real Madriddal és a PSG-vel is szóba hozták már a futballistát, így vélhetően komoly verseny lesz a kegyeiért nyáron. 

Jude Bellingham 

A Borussia Dortmund 19 éves középpályása a szakértők szerint az angol válogatott legjobbja volt a katari világbajnokságon, Anglia mind az öt meccsén kezdőként léphetett pályára, és vitathatatlanul Gareth Southgate legjobb választása volt – már ami a csapat összeállítását illeti.

Jude Bellingham korábban elismerte, hogy nem sürgeti az átigazolását, így a német Borussia Dortmund elhagyását sem, ennek ellenére számos topklub megpróbálhatja szerződtetni őt jövő nyáron. Feltételezések szerint a Liverpool és a Real Madrid vezeti a versenyt az aláírásáért, de a Manchester City és a Chelsea is versenybe szállna a játékjogáért.

Az egykori Birmingham City-játékosért új klubjának vélhetően több mint 100 millió eurót kell majd fizetnie, mivel jelenleg még két és fél év van hátra a futballista meglévő szerződéséből.

A Dortmund rengeteget tett értem, nagyon szívélyesen fogadtak, és rengeteg lehetőséget kaptam a klubtól, hogy fejlődjek. Tiszteletlenség lenne emiatt jelenleg átigazolásról beszélni

– nyilatkozta még szeptemberben Bellingham, akit ennek ellenére nyáron vélhetően így sem tud megtartani majd a német együttes.

Joao Félix

A portugál Joao Félixet az európai futball következő nagy sztárjaként tartották számon, amikor 2019 júliusában 113 millió fontért az Atlético Madridhoz igazolt. A korábbi Benfica-csillag azonban nem váltotta meg a világot a spanyol fővárosban, azóta mindössze 24 gólt szerzett, és 14 gólpasszt adott a La Ligában.

Ehhez mérten a katari világbajnokság volt a 23 éves játékos újabb nagy esélye, hogy mindenkit emlékeztessen képességére – ezzel a lehetőséggel pedig élt is. A portugál tehetség négy mérkőzésen egyszer volt eredményes, és két gólpasszt is kiosztott, ami miatt akár újra a topklubok látókörébe kerülhet.

Korábban ugyan az Aston Villához való költözésről is pletykáltak, de ez egyre valószínűtlenebbnek tűnik. A hírek szerint ugyanis az Arsenal már most januárban szeretné leigazolni Félixet, hogy pótolja a sérüléssel bajlódó Gabriel Jesust, de játékjogáért a PSG, a Chelsea és a Manchester United is harca szállna. Nem lesz azonban ez sem olcsó mulatság, Félix ugyanis a Transfermarkt szerint legalább 50 millió eurót ér jelenleg.

Mohammed Kudus

A 22 éves ghánai válogatott labdarúgó ugyan főként a Dél-Korea elleni, 3–2-es győzelem után került a címlapokra, ennek ellenére az Ajaxban is egész szezonban remek formában szerepel – 10 gólt szerzett, és két gólpasszt adott, így az sem meglepő, hogy több klub is figyelemmel kíséri a játékát.

Kudus, aki tavaly nyáron közel állt ahhoz, hogy az Evertonhoz igazoljon, bízik benne, hogy a világ egyik legjobb játékosává válhat, amelyben a válogatott mestere, Otto Addo is támogatja őt.

Nagyszerű játékos, bár még nagyon fiatal, és sokat kell tanulnia. Gyors, és jó egyéni megoldásai vannak, de védekezésben még fejlődnie kell.

Posztján a topcsapatok számára az egyik legolcsóbb megoldás lehet Kudus, akinek értékét 15 millió euróra teszik, azonban az Ajax együttesével kötött szerződéséből még két és fél év van hátra, így legkorábban ő is jó eséllyel csak nyáron vált majd klubot.

Goncalo Ramos 

Talán nem is kell jobb ajánlólevél Goncalo Ramosénál, aki mesterhármast ért el Portugália Svájc elleni 6–1-es kiütése során – amellyel a 21 éves támadó egyben azt is elérte, hogy a posztján szereplő Cristiano Ronaldót a kispadra száműzzék.

Ez ugyan végül lehet, hogy egyben Portugália vb-búcsúját is eredményezte egyben, Ramos azonban ebben a szezonban elképesztő formában van – 11 bajnoki meccsen kilenc gólt szerzett, és három gólpasszt adott. Játékjogáért már a katari világbajnokság előtt több angol élvonalbeli csapat is bejelentkezett, a Wolverhampton, a Brighton és a Newcastle is szerződtette volna a Ronaldo utódjának tartott portugált, akiért a torna után azonban már jóval komolyabb klubok is bejelentkezhetnek.

Ramos kivásárlási záradéka állítólag 120 millió euróról szól, a Benficának egyelőre pedig nem érdeke, hogy januárban eladja őt – hacsak nem lép életbe ez a záradék.

Az egyetlen célunk, hogy győztes szezonunk legyen, egyetlen játékos sem távozik, aki jelenleg alapvető fontosságú a csapat számára

– mondta Rui Costa, a klub elnöke, aki azonban jobb, ha lassan elkezd megbarátkozni a csatár értékesítésének gondolatával...

Cody Gakpo

A 23 éves holland válogatott játékos már biztosan nem szenved hiányt potenciális kérőkből a katari tornát követően, ugyanis az eindhoveni támadó három gólt is szerzett a világbajnokságon. A csatár a PSV Eindhovenben is remekel, a torna előtt 14 gólt szerzett, és 16 gólpasszt osztott ki.

Nem marad vélhetően azonban sokáig a holland élvonalban Gakpo, akiért a legélénkebb érdeklődést az angol Manchester United mutatja, amely Cristiano Ronaldo pótlására igazolná le a fiatal futballistát.

Ehhez mérten a PSV sportigazgatója, Marcel Brands is tisztában van vele, hogy játékosa az egyik legnépszerűbb lehet az átigazolási piacon.

Ha Cody Gakpóról és az árcédulájáról beszélünk, hány klub képes ilyen kaliberű játékost vásárolni? Talán 10 vagy 12 európai klubról beszélünk. Van, akinek igazán szüksége van egy ilyen játékosra ezen a poszton, ezért pedig már most januárban hajlandó komolyabb összeget áldozni. Még nem tudjuk, hogy mi lesz Cody sorsa, de ha megfelelő ajánlat fog érte érkezni, és ő is menni szeretne, akkor nem állunk a sikerei útjába

– mondta a sportvezető, aki hozzátette, kivásárlási záradék sincs Gakpo szerződésében. A Transfermarkt szerint a csatár ára jelenleg ugyan csak 45 millió euró, azonban ennél vélhetően többért fog klubot váltani.

Ne maradjon le semmiről, böngéssze az Index világbajnoki mellékletét! Ide kattintva elérheti összes cikkünket, a menetrendet, a csoportállásokat, a kereteket, a helyszíneket és még sok minden mást.

(Borítókép: Diogo Dalot. Fotó: Juan Luis Diaz / Quality Sport Images / Getty Images)

Rovatok