Index Vakbarát Hírportál

Bányászváros kis csapata írhatja az európai topfutball legújabb csodáját

2023. január 11., szerda 14:18

Sorra nyeri mérkőzéseit a francia labdarúgó-élvonal meglepetéscsapata, az RC Lens. A kisvárosi klub, közeledve a szezon feléhez, a tabella második helyét foglalja el, 17 mérkőzés alatt mindössze egyetlen vereséggel a számláján. Legutóbb éppen az éllovas Paris Saint-Germain gárdáját verte meg hazai környezetben tükörsimán, amire már a nemzetközi sportsajtó is felkapta a fejét. De mit keres a francia bajnokság második helyén egy harmincezer fős település csapata, amely három évvel ezelőtt még a második vonalban játszott?

Általános vélekedés a nemzetközi labdarúgás berkein belül, hogy a francia első osztályú bajnokságot azért korántsem lehet összehasonlítani a másik négy topbajnokság szintjével, így az ott elért eredményeket fenntartással kell kezelni. Az viszont vitathatatlan, hogy amit az RC Lens gárdája véghezvisz az idei szezonban, az mindenképpen megsüvegelendő és említésre méltó.

És itt nem csupán puszta szerencséről van szó, mert kizárólag a szerencse miatt egyik csapat sem játssza le 17 bajnoki mérkőzését egyetlen vereséggel és mindössze 11 kapott góllal. Márpedig a Lens nemzetközileg is elismert sztárfutballisták nélkül, csapatként érte el ezeket az impozáns eredményeket, sőt a legutóbbi fordulóban a világ egyik legjobb csapatát, a Paris Saint-Germaint is a földbe döngölte, elsőként az idei szezonban.

De hogyan kerültek a lensi hősök az európai topfutball kapujába úgy, hogy három éve még a második vonalban küzdöttek az első osztályú tagságért?

Ugorjunk egy kicsit vissza az időben, és nézzük meg, honnan indul a teljes nevén Le Racing Club de Lens története. A futball históriás könyve szerint a csapatot 1906-ban alapították Lensben helyi diákok, akik szívesen fociztak a város főterén. Azért választották a Racing Club de Lens nevet, mert akkoriban a legnépszerűbb együttesek közül kettő, a Racing Club de Roubaix és Racing Club de France is hasonló nevet viselt. A klub első igazgatótanácsát az előbb említett helyi diákok szülei alkották.

A szénbányászat már akkoriban is meghatározó szerepet játszott a kisváros területén és környékén, így ennek apropóján a fekete szín is hangsúlyosan megjelent a csapat szerelésein.

Az I. világháború miatt viszont a többi francia sportklubhoz hasonlóan a Lens működése is szünetelt, így csak 1919-ben folytatta szereplését, ekkor már égszínkékre változtatva színeit. A világháború hatalmas csapást mért Lens városára is, így a klubot a háború után nagyrészt lengyel bevándorlók alkották, akik bányákban dolgoztak.

A profivá válás és az első sikerek

A klub hivatalosan 1934-ben vált profi labdarúgócsapattá, majd 1937-ben első alkalommal szerepelhetett a francia élvonalban. Rövidesen aztán sor került a klub történelmének első kupadöntőjére is, 1948-ban a Francia kupa fináléjába jutott be a Lens még másodosztályú együttesként, ahol ugyan vereséget szenvedett a rivális Lille csapatától, de egy évvel később újra visszatért az élvonalba.

A bajnokságban is egyre jobb eredményeket ért el a Lens, olyannyira, hogy 1956-ban és 1957-ben is a második helyen végzett az első osztályban. Kupagyőzelmeket is ünnepelhettek ezekben az években, a ma már nem létező kupasorozatot, a Coupe Dragót három alkalommal hódították el. 

A sikerekkel teli évek után azonban váratlan hanyatlásnak indult a klub, aminek a legfőbb kiváltó oka a szénbányászati vállalat válsága volt.

Sok munkást kellett elbocsátani ezekben az években a lensi szénbányáktól, majd a vállalat meg is szakította a kapcsolatot a klubbal, így az érzékeny veszteségek után 1969-ben a Lens visszacsúszott az amatőrök közé. Nem tartott viszont sokáig a hanyatlása, négy évvel később már újra az első osztályban futballoztak, miután a város polgármesterének támogatásával és a klub egykori játékosa, Arnold Sowinski edző segítségével hamar talpra álltak.

Majd összejött az európai kupaindulás is, ahol sok időt azért nem élt meg a csapat, aztán 1985-ben a távozó Gérard Houiller edző utáni időszakban újra visszacsúszott a második vonalba.

Új befektető, az aranykorszak

1988-ban Gervais Martel, a helyi tehetős üzletember lett a klub elnöke, és közbenjárásával megkezdődött a csapat arany korszaka. A Lens stadionjában ugrásszerűen növekedett a nézőszám, tíz évvel később végre összejött a hőn áhított bajnoki cím, a francia kisváros csapata máig egyetlen bajnoki címét szerezte ebben az esztendőben az élvonalban.

Ekkor már a nemzetközi futballporondon is tényező volt a csapat, olyannyira, hogy a Bajnokok Ligájában az Arsene Wenger által irányított Arsenalt is legyőzte, majd pár évvel később a Bayern München és az AC Milan ellen ért el figyelemre méltó eredményeket. 

Később ismét nehezebb időszak következett a csapat életében, a 2007–08-as szezon végén elveszítették első osztályú tagságukat, és a következő 12 szezonból kilencet is a második vonalban voltak kénytelenek tölteni.

Újra a legjobbak között

Legutóbb elég érdekes körülmények között jutottak vissza a legjobbak közé, mivel a 2019–20-as szezont a koronavírus-világjárvány félbeszakította, a francia szövetség pedig úgy döntött, hogy nem folytatja a bajnokságot, így a végeredményt az aktuális állásból állapították meg. A Lens akkoriban második helyen állt a Ligue 2-ben, így újra elnyerte élvonalbeli tagságát félszezonnyi játék után.

Azóta stabil élvonalbeli csapattá nőtték ki magukat, visszatérésük évében rendkívül meggyőző játékkal a hetedik helyen végeztek, ezt a teljesítményt pedig a rákövetkező évben is meg tudták ismételni. Sőt a tavalyi szezonban 18 forduló után a második helyen álltak, de onnan öt pozíciót rontva végül a hetedik helyen végeztek.

Ebben a szezonban olyan nem mindennapi bravúrokat hajtanak végre a francia pontvadászatban, mint a kilenc hazai mérkőzésen elért kilenc győzelem – amivel egyedüli csapatként hibátlanok hazai pályán a ligában –, vagy említhetjük sziklaszilárd védelmüket, amely 17 forduló alatt mindössze 11 alkalommal kapitulált. Szerdai, Strasbourg elleni mérkőzésük előtt a tabella második helyén állnak, miután az éllovas, a korábbiakban veretlen Paris Saint-Germaint is megverték hazai pályán. A Lens négy pont előnnyel várja a folytatást a harmadik helyezett Marseille előtt.

De kik alkotják ezt a csodacsapatot?

Csodacsapatnak nevezni az idei Lenst talán kissé túlzás, de ha azt nézzük, hogy milyen kerettel milyen eredményeket érnek el – rendkívül stabil teljesítmény mellett –, akkor lehet, hogy már nem is akkora elrugaszkodás a csoda szót használni velük kapcsolatban.

Ha csak azt nézzük, hogy a Lens keretének összértéke a mértékadó Transfermarkt szerint épphogy eléri a 150 millió eurót – miközben például a tabella jelenlegi tizenegyedik helyezettje, a Nice játékosainak értéke is túllépi a kétszázmillió eurót –, már rögtön ezért is megsüvegelendő a produktum. A Lens a francia bajnokság nyolcadik legértékesebb keretével bíró klubja. Viszonyításképpen: az ebben az értelemben is éllovas 

Paris Saint-Germain értéke majdnem eléri az egymilliárd eurót, közel tízszer annyit ér, mint a francia kisváros klubja.

A keret közel sem bővelkedik világsztárokban, a csapat legértékesebb játékosa a középpályás Seko Fofana, az elefántcsontparti labdarúgó piaci értékét harmincmillió euróra becsülik. A francia élvonalban legértékesebb játékosai listáján ezzel az értékkel mindössze a 16. helyre fért fel a Lens csapatkapitánya.

A támadó szekcióban Lois Openda és Wesley Said góljaira számíthatnak a csapatnál, a két csatár eddig összesen 13 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját. A legértékesebb védők közé tartozik a kezdőcsapat két oszlopos tagja, az argentin Facundo Medina és az osztrák Kevin Danso, míg a kaput a kongói Samba Brice védi.

Érdekesség, hogy viszonylag neves akadémiája is van a Lensnak, olyan sztárok pallérozódtak régebben a francia kisváros utánpótlásában, mint a világbajnok és többszörös Bajnokok Ligája-győztes Raphael Varane, vagy említhetjük Geoffrey Kondogbia, Serge Aurier és Thorgan Hazard nevét is.

És ki a sikerek kovácsa?

Edzőfronton is komoly jelentősége volt az újév napján aratott, Paris Saint-Germain elleni győzelemnek, mivel ez volt Franck Haise irányítása alatt a századik mérkőzése a klubnak. Az 51 éves menedzser korábban profi labdarúgó volt, majd aktív pályafutása után kezdett el edzősködni, 2020 februárjában ült le a Lens kispadjára.

Azóta történelmi eredményeket ér el a csapat élén, olyan impresszív mutatókat tud felmutatni, mint a 48 százalékos győzelmi mutató, az átlagban mérkőzésenkénti több mint másfél szerzett gól, vagy említhetjük az általa formált stabil védelmet, ami a 100 találkozóból 27 alkalommal egyszer sem kapitulált.

Szókimondó, balhés szurkolótábor

A megsüvegelendő statisztikákon és az eredményes játékon kívül több más szempontból is érdekes a harmincezer fős francia kisváros csapata. Lens híres szenvedélyes szurkolótáboráról is, ami miatt már nemegyszer került bajba a labdarúgó-szövetségnél. Főleg akkor ragadtatják el a kelleténél jobban magukat a Lens szimpatizánsai, amikor a Lille csapatával játszanak északkeleti rangadót. Hatalmas a rivalizálás az egymás szomszédságában fekvők két város csapatai között.

Említhetjük azt is, amikor még 2018-ban a Lens akkori két játékosát, Brice Dja Djérét és Nicolas Douchez-t vádolták meg nemi erőszakkal, amit a szurkolóik sem hagytak szó nélkül. Az egyik mérkőzésre transzparensekkel érkeztek, amelyekre például az volt írva: 

„Az ellenfeleiteket verjétek, ne a nőtöket!” vagy „Ti vagytok a francia labdarúgás szégyene!”

Mi tagadás, nehéz elégedettségre bírni a lensi fanatikusokat, de a szurkolóknak idén egy szavuk sem lehet a csapatra, magabiztos, stabil teljesítménnyel nyerik a mérkőzéseket, és immár abszolút reális lehet megcélozni a Bajnokok Ligája-szereplést is. A Lens tovább menetelhet a francia bajnokságban, következő ellenfelük a liga alsóházához tartozó Strasbourg lesz szerda este.

Könnyen lehet, hogy egy újabb európai futballmese bontakozik ki jelenleg a szemünk előtt.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok