Index Vakbarát Hírportál

Eldőlt a kérdés, Alex Nübel nem lesz Neuer-pótlék a Bayernnél

2023. január 16., hétfő 13:36

Továbbra sem tudni, kivel pótolhatja a decemberben megsérült Manuel Neuert a Bayern München. A kézenfekvő megoldásnak tűnt Alexander Nübel – akit 2021 nyarán két évre adtak kölcsön az AS Monacónak – kiesett a képletből, ugyanis nem akar idő előtt visszatérni anyaklubjához.

Eldőlt Alex Nübel sorsa. A Bayern München által az AS Monacónak kölcsönadott kapus a tavaszi idényre is marad a francia élvonalban szereplő klubnál – erősítette meg a futballista menedzsere a Sky Sportsnak adott interjúban.

Igaz a hír. Az átigazolás már nem opció. Alex az idény második felében is Monacóban futballozik majd

– idézik a szakembert.

Nübel visszarendelése azután lett téma, hogy Manuel Neuer decemberben síelés közben eltörte a lábát, emiatt az idényben már biztosan nem léphet pályára a bajoroknál.

A 26 éves kapus korábban arról beszélt, nem látja sok értelmét annak, hogy januárban visszatérjen anyaklubjához, ugyanis Neuer felépülése után valószínűleg ismét a kispadon találná magát, ő pedig inkább védeni szeretne. Az őszi nyilatkozataiból eleve arra lehetett következtetni, ő annak örülne, ha a júniusban lejáró kölcsönszerződését minél hamarabb meghosszabbítanák még egy évre a hercegségieknél.

Nübel visszarendelése mellett a Borussia Mönchengladbachnál védő Yann Sommer megszerzése, valamint a Dinamo Zagreb hálóőre, a világbajnokságon bravúrosan szereplő Dominik Livakovic szerződtetése is szóba került Münchenben, ám sajtóhírek szerint egyik projekt sem haladt túl jól.

(Borítókép: Matthias Hangst/Getty Images)

Rovatok