Index Vakbarát Hírportál

„Már nem éreztem a testemet” – mínuszokban félmeztelenül túrázott Schürrle

2023. január 21., szombat 18:53

Első és második nekifutásra is eszelős kalandba vágott a német labdarúgó-válogatott korábbi tagja, a 2014-ben világbajnoki címet nyert André Schürrle, aki mínusz 20 fokban félmeztelenül jutott fel a Sniezka csúcsára.

André Schürrle 2020-ban, mindössze 29 évesen hagyott fel a futballal folyamatos sérülései miatt, azóta pedig teljesen más irányba fordult az élete. Mint a büntető.com kiszúrta, nemrég a „jégemberként” ismert Wim Hoffal és csapatával vett részt egy hegyi túrán, amelynek során rövidnadrágban és félmeztelenül mínusz 19 fokban tették meg a 16 kilométeres útvonalat a Csehországban található Sniezka csúcsára.

Az utolsó percekben már nem éreztem a testemet, és nagyon mélyre kellett ásnom önmagamban, hogy tovább tudjak menni. Ezt az élményt sohasem fogom elfelejteni: mínusz 19 fok volt, és 100 kilométer/órás szél fújt az arcunkba, ráadásul erős havazás és eső is nehezítette a dolgunkat. De megtanultam, hogy a testem és én erősebbek vagyunk, mint gondoltam, és ha beleteszem az elmém és a lelkem, bármire képes vagyok...

– mondta a túra után Schürrle.

A ma már 32 esztendős sportember a Mainzban lett jegyzett futballista, legjobb éveiben pedig a Bayer Leverkusen húzóembere volt. 2013-ban a Chelsea több mint 20 millió eurót fizetett érte, Londonban azonban nem jöttek be a számításai. Másfél év után hazatért, és a Wolfsburg futballistája lett, majd Dortmundba vezetett az útja. Ekkor már egyre több sérülés gyötörte, elhúzódó rehabilitációja után pedig nem is tudta visszaszerezni korábbi formáját. 

A BVB-ban mindössze 33 tétmeccs jutott neki, kölcsönadták a Fulhamhez, majd a Szpartak Moszkvához, végül 2020 nyarán felbontották dortmundi szerződését, ő pedig bejelentette a visszavonulását. 

Saját elmondása szerint ekkor már depresszió is sújtotta, mint mesélte, a mélypontok egyre mélyültek számára, míg sikerélmény alig érte, így nem volt, ami a labdarúgópályán tartsa. 

 

Schürrle karrierjének legnagyobb sikere egyértelműen a 2014-es labdarúgó-világbajnokság. A brazíliai tornán csúcsra ért a nemzeti csapattal, hét meccsből haton kapott szerepet, két gólja mellett pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett az Argentína elleni finálé megnyerésében is, hiszen ő adta be a labdát Mario Götze győztes találata előtt. 

A válogatottban 57-szer lépett pályára, és 22 gólt szerzett. Utoljára 2017 tavaszán egy Azerbajdzsán elleni vb-selejtezőn öltötte magára a csapat szerelését, két góllal és egy gólpasszal „búcsúzott” – bár akkor még aligha sejtette bárki is, hogy a 4–1-re megnyert meccs számára a búcsú a nemzeti tizenegytől. 

(Borítókép: Franziska Krug/Getty Images for Montblanc International)

Rovatok