Index Vakbarát Hírportál

Egy stábtag állhat a Liverpool hanyatlásának hátterében

2023. január 21., szombat 06:03

Egyre nagyobb káosz kezd eluralkodni a Liverpool háza táján, amire csak rátett még egy lapáttal a múlt hétvégén, 3–0-ra elveszített bajnoki mérkőzés a Brighton ellen. Ezer és egy sebből vérzik jelenleg a tavalyi ezüstérmes és BL-finalista Liverpool, vezetőedzőjük, Jürgen Klopp pedig karrierje legszörnyűbb vereségének nevezte a legutóbbi kudarcot. De mi áll a bajnoki tabellán jelenleg kilencedik sztárcsapat hanyatlása mögött, és – rövid időn belül – egyáltalán van kiút az egyre mélyebb gödörből?

Finoman szólva is látott már szebb napokat az Anfield közönsége. A liverpooli sztárcsapat azok után, hogy a tavalyi szezonban négy trófeáért is a végsőkig harcban volt, jelenleg egyik megalázó vereséget szenvedi el a másik után, és a jövő évi Bajnokok Ligája-indulás is egyre valószínűtlenebbé válik. Jürgen Klopp, a csapat vezetőedzője menedzseri karrierje talán legnehezebb időszakát éli, a legutóbbi, Brighton elleni megsemmisülést követően úgy fogalmazott: ennél borzasztóbb vereséget még nem élt át pályafutása során.

Tavaly nyáron kezdődött minden

De hogyan lett mindössze pár hónap alatt Európa egyik legerősebb együtteséből az angol bajnokság középcsapata? A problémák egyik legfőbb forrása még tavaly nyáron kezdődött.

Lassú, körülményes játékosok, kilátástalan, ötlettelen játék és instabil, könnyen sebezhető védelem. Leginkább ezekkel a jelzőkkel lehet illetni jelenleg a tavalyi bajnoki ezüstérmes Liverpool játékát. Jürgen Klopp csapata azok után, hogy még a 2021/22-es szezonban Európa egyik legrettegettebb együttese volt, most régóta nem látott gödörben vergődik, ahonnan nehezen látni a kiutat.

Az egyik legnagyobb probléma, ami a katasztrófát előidézte, a tavaly nyári átigazolási időszak. Történt ugyanis, hogy a Liverpool már hosszú évek óta nem igazolt minőségi középpályást, a jelenlegi keret tagjai pedig egyre idősebbek, folyamatosan veszítenek sebességükből, fizikai erejükből, így eljutottunk mostanra oda, hogy valósággal átjáróház lett a csapat középpályája. Hatalmas lyukak tátonganak a védelmükben is, így nemegyszer fordult már elő, hogy gyengébbnek titulált csapatok verték bucira Jürgen Klopp brigádját.

Szokták mondani, hogy a fejétől bűzlik a hal, ami ebben az esetben is kifejezetten igaz. Már a szezon kezdetén problémák voltak a Liverpoolnál, elég csak arra kitérni, hogy a klubvezetés nem látta szükségszerűnek pótolni távozó csapatorvosát, így elsőre akármennyire furán hangzik, a Liverpool csapatorvos nélkül vágott neki a szezonnak. Ennek a későbbiekben még nagy jelentősége lesz.

Sőt, nem ez volt az egyetlen olyan tényező a nyár folyamán, ami eredményezi napjainkban a Liverpool vesszőfutását.

A klub átigazolási politikája teljesen megváltozott az évek során. A tulajdonosváltás és a Fenway Sports Group színre lépése alapjaiban változtatta meg a Liverpool igazolásait. Miután az amerikai multinacionális sportholdingkonszern – amely többek között az amerikai profi baseball-ligában szereplő Boston Red Sox tulajdonosa is – átvette a Liverpool irányítását, első körben a Tottenhamtől érkező Damien Comolli lett a sportigazgató, majd az ő helyét vette át Michael Edwards, aki szintén a londoniaktól érkezett. Edwards személye azért érdekes a történetben, mert a vezetésével kiépítettek egy olyan részleget, ami nagy előnyt nyújtott a Liverpool számára az átigazolási piacon.

A modell lényege röviden annyi, hogy fejlett mutatók kidolgozásával képesek voltak megtalálni a pálya értékesebb részeit, pontosabban, hogy milyen mozgások és passzok növelik a legnagyobb mértékben a csapat gólszerzési esélyeit az adott támadásból. Ezen mutatók segítségével sikerült meggyőznie Edwardsnak Jürgen Kloppot például abban, hogy Mario Götze helyett Sadio Manét szerződtessék. 

A jól sikerült igazolásoknak és a szemléletváltásnak köszönhetően elérte céljait a Liverpool, ezekben az években Bajnokok Ligája-győzelmet és bajnoki címet is ünnepelhettek. Aztán 2020 nyarán szerződtették az akkor 28 éves, rendkívül sérülékeny Thiago Alcantarát, majd négyéves szerződéshosszabbítást kapott 30 évesen Jordan Henderson. Minden bizonnyal ezekkel a döntésekkel nem értett egyet Edwards, aki végül 2021 őszén távozott a klubtól. 

Félresikerült igazolások, mélyrepülés

Helyét Julian Ward vette át, aki tető alá hozta Darwin Núnez vagy Cody Gakpo leigazolását is. A hírek szerint azonban ezek az igazolások nem a játékosmegfigyelői rendszer alapján kerültek a klubhoz, hanem Klopp segítője, Pepijn Linders nyomására. Nos, valahol itt kezdődtek a problémák. 

Ugyanis a klub vezetése nem látta szükségesnek egy minőségi, nem a harmincas éveiben járó középpályás szerződtetését. Ez a tényező pedig az idei szezon derekán csúcsosodott ki, a Liverpool középpályásai a tavalyi, rendkívül megterhelő és hosszú szezon után idén egyre rosszabb erőnléti állapotban vannak. Már az angol bajnokság középcsapatai ellen sem tudják felvenni a versenyt, így valósággal átjáróházzá vált a középpálya, aminek szemmel látható az eredménye. 

Például a bajnoki tabellán elfoglalt kilencedik helyezés. 

Fabinho, Jordan Henderson, James Milner és Naby Keita már közel sem jelent megoldást a középpályás gondokra, éppen ezért igyekezett tavaly nyáron a csapat magához csábítani a fiatal francia tehetséget, Aurélien Tchouaménit. Azonban a játékos kicsúszott a Liverpool kezei közül, mivel a Real Madrid zátonyra futott Kylian Mbappé szerződtetésével, így a spanyoloknak szintén Tchouaméni lett a célpontjuk, aki számára a madridiak hívószava sokkal kecsegtetőbben hangzott. 

Így hoppon maradt a Liverpool, Jürgen Klopp pedig egy interjújában elismerte: miatta nem vásárolt nyáron középpályást a klub, és tévedett. A francia középpályás kútba fulladt leigazolása után Klopp ragaszkodott Jude Bellingham megszerzéséhez, de egyelőre a fiatal játékos mozdíthatatlan Dortmundban. Az átigazolási időszak utolsó pillanataiban érkezett a csapathoz Arthur Melo, de a brazil labdarúgó mindeddig összesen két találkozón jutott szerephez, szóval közel sem váltotta meg a világot. 

És akkor jöjjön a másik égető probléma: a sérülések. Említettük írásunk elején, hogy a Liverpool csapatorvos nélkül vágott neki az idei szezonnak, ami több mint meglepő egy ekkora csapat tekintetében. A tavalyi megterhelő szezon és az idényközi világbajnokság okozta fáradalmak elég erőteljesen meglátszanak a korosodó középpályásokon, akik meccsről meccsre veszítenek erejükből, koncentrációjukból és teljesítményükből. 

Vagy megsérülnek. 

Mert a Liverpool rekordszámú sérülést jegyezhet fel az idény során: eddig összesen nyolc játékost kényszerült lecserélni Klopp 17 mérkőzés alatt különböző sérülések miatt. Ez a szám nagyságrendekkel magasabb, mint az előző három szezonban történt izomsérülések száma összesen. Itt pedig újra Lindersnél kötünk ki, mivel ő felelt elsősorban a csapat felkészüléséért, és komoly szerepe van az edzéseknél is. 

Az új igazolások közül Diogo Jota, Luis Díaz és Darwin Núnez is sérüléssel bajlódik, míg a védelemből a kulcsjátékos Virgil van Dijk dőlt ki újra hosszú hónapokra. A több sebből vérző védőfal egymás után szedi be a gólokat, a tavalyi rettenthetetlen védelem idén 18 bajnoki mérkőzésen már 25 alkalommal kapitulált.

A tavalyi bajnoki idényben 38 mérkőzésen kaptak 26 gólt. 

A problémák pedig tovább súlyosbodhatnak, mert nagyon nehéz időszak vár Klopp csapatára a közeljövőben is. Rögtön szombat kora délután érkezik az Anfieldre a Chelsea, igaz, Graham Potter csapata sincs kirobbanó formában, de így is komoly fejtörést jelenthet a legyőzése a romjaiban lévő Liverpoolnak. Márpedig a pontokra égető szükségük lenne Jürgen Kloppéknak, mert ha nem történik valami gyökeres változás rövid időn belül, akkor szinte biztosan megesik az a szégyen, hogy jövőre nem indulhatnak a Bajnokok Ligájában.

És akkor még nem is beszéltünk a rohamosan közeledő Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéről, ahol a címvédő Real Madrid ellen kéne kivívni a továbbjutást. 

ANGOL PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ
13.30: Liverpool–Chelsea (Tv: Spíler1)

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok