Index Vakbarát Hírportál

Így áll az NB I-es versenyfutás a „magyar percekért” járó négymilliárd forintért

2023. január 26., csütörtök 14:19

Folytatódik a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, azaz az NB I, ezzel együtt pedig folytatódik a pontgyűjtés a Magyar Labdarúgó Szövetség által az idényrajt előtt meghirdetett pluszfinanszírozási forrásért. A tét klubonként akár 325 millió forint, ezért cserébe pedig „csak” minél több játékidőt kellene biztosítani a magyar tehetségeknek. A témával legutóbb szeptember közepén foglalkoztunk, akkor a csapatok közül elsőként a Budapest Honvéd szinte már teljesített is minden kritériumot. Azóta más klubok is felzárkóztak a kispestiek mellé, a Ferencváros neve mellett viszont továbbra is nulla fiatalperc éktelenkedik…

„A nyártól induló bajnokságban a legizgalmasabb változás, hogy ösztönzési rendszerrel próbáljuk elősegíteni a megfontolt mértékű fiatalítást” – nyilatkozta  Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke júniusban a Nemzeti Sport hasábjain. A döntés nem volt előélettől mentes, a sportvezető az elmúlt években többször hangot adott azon véleményének, hogy a klubok többsége visszaél az utóbbi szezonokban elérhetővé vált gazdasági forrásokkal, és rendre „lejárt lemezeket”, olyan, viszonylag drága, 28-30 év körüli légiósokat szerződtet, akik nívósabb bajnokságokban már megbuktak, és csak elveszik a teret a magyar fiatalok elől.

A köznyelvben csak új fiatalszabályként ismert finanszírozási program el is indult a 2022–2023-as idényben. Ennek részleteit azonban az MLSZ a nagy nyilvánossággal nem osztotta meg, augusztusi érdeklődésünkkor erről a szövetségben csak annyit mondtak: mivel a klubokkal létrejött gazdasági jellegű szerződésről van szó, ezért üzleti titoknak számít, miért és pontosan mekkora összeg is jár. 

Sajtóhírekből, a labdarúgó-szövetség, valamint néhány NB I-es klub munkatársainak nyilatkozataiból azonban annyit ki lehetett mazsolázni, hogy

Sarkítva, ha egy NB I-es csapat 10 külföldivel áll fel, de a kapuban egy fiatal magyar játékos végigvédi a szezon 33 meccsét, akkor pont összejön neki a 29 700 pont

világította meg a szabályok mögött húzódó logikát Simek Péter, az M4 Sport állandó szakértője. 

Már szeptember közepén, a labdarúgó NB I 8. fordulója után – azaz negyedtávnál – úgy állt, hogy a Budapest Honvéd összegyűjtötte a szükséges 14 850 pontot, ám logikusan a 17 pályára lépést nem tudta garantálni. Mondanunk sem kell, az őszi idény után is remekül áll a kispesti klub – legalább ebben, ha már a bajnoki tabellában nem sok örömöt lelhettek drukkereik –, Kocsis Dominik 16 meccsel, Bocskay Bertalan 1174 játékperccel áll az adott toplista élén. Mindez azt is jelenti, hogy ha a tavaszi első fordulóban Kocsis pályára lép, a Honvéd az élvonalbeli mezőnyből elsőként teljesít minden kritériumot, amely a 325 milliós bónusz teljes összegének lehívásához kell. 

A pontverseny állása         
   Pontszám Fiatalarány Teljesítés Magyar játékpercek
Honvéd 35 064 88,89% 118,06% 7 011 (8.)
Puskás AFC 27 950 79,61% 94,11% 7 655 (7.)
Vasas 26 936 46,52% 90,69% 15 659 (1.)
DVSC 23 747 44,06% 79,96% 10 463 (5.)
Kecskemét 23 027 40,08% 77,53% 14 720 (3.)
ZTE 22 205 57,28% 74,76% 10 757 (4.)
Paks 22 008 36,12% 74,10% 14 853 (2.)
Mezőkövesd 16 431 68,77% 55,32% 6 261 (9.)
Kisvárda 15 504 80,30% 52,20% 4 299 (11.)
Újpest 13 132 59,85% 44,22% 6 058 (10.)
Fehérvár 9 022 11,86% 30,38% 8 059 (6.)
Ferencváros 3 393 0% 11,42% 3 663 (12.)

Ami a teljes NB I-es mezőnyt illeti – miként a fenti táblázat is tanúsítja –, a csapatok jelentős részének jó esélye lehet arra, hogy az idény végéig teljesítse az MLSZ által kitűzött célértékeket (Kisvárdán Hindrich Ottó novemberi kéztörése miatt cidrizhetnek). A többségnek még csak változtatnia sem kell az ősszel látott csapatstruktúrán, az Újpest számára rezeghet a léc, ám ott az ősz második felében már jóval több magyar – és fiatal – kapott szerepet, az idény előtt Nyíregyházáról igazolt Szabó Bálint kezdőbe kerülése nagyot dobott a lila-fehérek összpontszámán. A két kivételt jelentő együttes a Mol Fehérvár és a Ferencváros – utóbbiban, a bajnoki mezőnyben egyedüliként, még egyetlen, 2002. január 1-je után született magyar futballista sem kapott bizonyítási lehetőséget. 

Megnéztük csapatonkénti bontásban is, melyik együttes kiknek köszönheti a legtöbb pontját (az NB I-es tabella sorrendjében mutatjuk a klubokat). 

A pontrendszer velejárója, hogy a fiatalok beépítése mellett – vagy részben helyett –, már önmagában a magyar játékosok szerepeltetése is jobban megéri (megérheti) a kluboknak, mintha hasonló képességű légiósokat preferálnának, pusztán azért, mert utóbbiakkal esetleg könnyebb tárgyalni és így alacsonyabb a bérük. Az önmagát évek óta az NB I  magyar csapataként ” brandelő Paks, valamint a szponzorációs megállapodásai miatt – mintegy NB II-es örökségként – szintén csak magyar futballistákat szerepeltető Vasas élen is áll ebben. Az angyalföldiek pillanatnyilag azért előzik mintegy 900 ponttal a tolnaiakat, mert utóbbi csapat egy meccsel kevesebbet játszott az ősszel – a Ferencváros elleni bajnokit csak később pótolják. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy a Paks és az FTC játékosainak egy mérkőzéssel kevesebb (15) lehetőségük volt pontot, pontokat gyűjteniük, mint a másik tíz klubnál szereplőknek (16).  Az idény másik újonca, a teljes keretében mindössze négy légióst foglalkoztató KTE szintén kimagasló a  magyar percek ” tekintetében, mégha a fiatalok által összehozott játékidőben el is marad az 50 százalékos küszöbtől.

Fontos leszögeznünk: táblázatainkban kerekített és becsült értékekkel dolgozunk, mivel a klubok és az MLSZ hivatalos kimutatásához nem férhetünk hozzá. A számadatokat az MLSZ adatbankja mellett a Soccerway és a Transfermarkt adatbázisa biztosította. Az e forrásokban fel nem tüntetett és el nem érhető kettős állampolgárságokból szintén fakadhat különbség a hivatalos lista és az általunk kalkulált adatok között. 

Játékpercek és pontok      
FTC Perc Pont
        
Bogdán Ádám 180 180
Dibusz Dénes 1170 1170
Botka Endre 707 707
Pászka Lóránd 693 693
Sigér Dávid 195 195
Vécsei Bálint 718 718
Össz.:  3663 3663
        
Kecskemét      
        
Varga Ádám 270 270
Varga Bence 1170 1 170
Sági Milán 129 129
Grünvald Attila 322 322
Szalai Gábor 1394 1 394
Szabó Alex 1271 1 271
Belényesi Csaba 1297 1 297
Buna Gábor 1 10
Zeke Márió 1126 1 126
Katona Máté 281 281
Banó-Szabó Bence 1029 1 029
Vágó Levente 1368 1 368
Katona Bálint 922 9 220
Nagy Krisztián 1286 1 286
Szabó Levente 500 500
Tóth Barna 1165 1 165
Szuhodovszki Soma 1156 1 156
Gréczi Márton 33 33
Össz.: 14720 23 027
        
Kisvárda      
        
Hindrich Ottó 1170 11 700
Hej Viktor 1231 1 231
Széles Imre 375 375
Ötvös Bene 816 816
Vida Kristopher 272 272
Lucas 360 360
Bíró Roland 23 230
Czérna Erik 29 290
Heles Jaroslav 23 230
Össz.:  4299 15 504
        
Puskás Akadémia      
        
Tóth Balázs 1440 1 440
Batik Bence 1350 1 350
Spandler Csaba 745 745
Nagy Zsolt 511 511
Marius Corbu 1136 11 360
Bakti Balázs 42 420
Posztorbányi Bence 90 900
Major Marcell 16 160
Kiss Tamás 1072 1 072
Gruber Zsombor 311 3 110
Skribek Alen 282 282
Komáromi György 660 6 600
Össz.:  7655 27 950
        
ZTE      
        
Demjén Patrik 1 440 1 440
Kálnoki Kis Dávid 1 281 1 281
Kovács Barnabás 162 1 620
Huszti András 532 532
Csóka Dániel 452 452
Mocsi Attila 1 324 1 324
Gergényi Bence 1 236 1 236
Tajti Mátyás 1 035 1 035
Szendrei Norbert 601 601
Bedi Bence 1028 1 028
Mim Gergely 228 228
Májer Milán 328 328
Szalay Szabolcs 556 5 560
Klausz Milán 27 270
Németh Dániel 527 5 270
Össz.:  10 757 22 205
        
Paks      
        
Nagy Gergely 856 856
Rácz Gergő 494 494
Kinyik Ákos 477 477
Olivér Tamás 32 320
Osváth Attila 839 839
Kádár Tamás 1 322 1 322
Lenzsér Bence 707 707
Szabó János 913 913
Szekszárdi Milán 7 7
Szélpál Norbert 605 605
Debreceni Zalán 197 1 970
Balogh Balázs 1 064 1 064
Pesti Zoltán 3 30
Bőle Lukács 858 858
Vas Gábor 331 3 310
Gyukits Gergő 217 2 170 
Papp Kristóf 925 925
Windecker József 815 815
Volter Patrik 15 150
Szabó Bálint 847 847
Nagy Rihárd 159 159
Hahn János 568 568
Sajbán Máté 589 589
Haraszti Zsolt 653 653
Varga Barnabás 1 331 1 331
Böde Dániel  29 29
Össz.:  14 853 22 008
        
DVSC      
        
Megyeri Balázs 540 540
Hrabina Alex 360 360
Gróf Dávid 540 540
Ferenczi János 1 161 1 161
Baranyai Nimród 179 1 790
Kisnyír Erik 554 554
Bévárdi Zsombor 774 774
Dzsudzsák Balázs 1 362 1 362
Horváth Krisztofer 319 3 190
Sós Bence 524 524
Bódi Ádám 563 563
Varga József 845 845
Farkas Tamás 31 31
Major Sámuel 37 370
Baráth Péter 941 9 410
Bárány Donát 434 434
Szécsi Márk 1 299 1 299
Össz.:  10 463 23 747
        
Fehérvár      
        
Kovács Dániel 1350 1350
Emil Rockov 90 90
Fiola Attila 1350 1350
Nego Loic 1238 1238
Stopira 1154 1154
Bese Barnabás 328 328
Hangya Szilveszter 557 557
Dárdai Palkó 948 948
Kovács Bence 1 10
Schön Szabolcs 512 512
Funsho Bamgboye 425 425
Menyhárt Zsombor 66 660
Babos Bence 4 40
Szendrei Ákos 36 360
Össz.:  8059 9022
        
Mezőkövesd      
        
Tordai Árpád 180 180
Horváth Milán 29 290
Vadnai Dániel 163 163
Kállai Kevin 994 9 940
Nagy Gergő 695 695
Cseri Tamás 981 981
Vajda Sándor 1361 1 361
Bobál Gergely 117 117
Molnár Gábor 880 880
Kállai Zalán 107 1 070
Bobál Dávid 754 754
Össz.:  6261 16 431
        
Újpest      
        
Banai Dávid 450 450
Szabó Bálint 762 7 620
Branko Pauljevics 910 910
Simon Krisztián 636 636
Csongvai Áron 1440 1 440
Varga Balázs 24 240
Katona Mátyás 1145 1 145
Csoboth Kevin 691 691
Össz.:  6058 13 132
        
Honvéd      
        
Szappanos Péter 1126 1 126
Tomás Tujvel 314 314
Tamás Krisztián 1016 1 016
Ivan Lovric 240 240
Szabó Alex 828 8 280
Zsótér Donát 1198 1 198
Bocskay Bertalan 1174 11 740
Kocsis Dominik 763 7 630
Kerezsi Zalán 286 2 860
Keresztes Noel 66 660
Össz.:  7011 35 064
        
Vasas      
        
Jova Levente 1 036 1 036
Dombó Dávid 404 404
Szivacski Donát 1 046 1 046
Litauszki Róbert 201 201
Ódor Máté 288 288
Otigba Kenneth 1 053 1 053
Baráth Botond 554 554
Iyinbor Patrick 990 9 900
Silye Erik 1 326 1 326
Deutsch László 155 155
Hidi Patrik 1 166 1 166
Berecz Zsombor 1 350 1 350
Márkvárt Dávid 603 603
Hidi Sándor 130 130
Hinora Kristóf 1 023 1 023
Pátkai Máté 349 349
Vida Máté 303 303
Szilágyi Szabolcs 237 2370
Géresi Krisztián 250 250
Ihrig-Farkas Sebestyén 142 142
Feczesin Róbert 76 76
Holender Filip 1 084 1 084
Cipf Dominik 269 269
Radó András 720 720
Novothny Soma 842 842
Zimonyi Dávid 36 36
Szalai József 26 260
Össz.:  15 659 26 936

Az idényben eddig 43, 2002-es vagy későbbi születésű futballista kapott lehetőséget, a legtöbb fiatalt a Puskás Akadémia és a Paks vetette be, hatot-hatot, igaz, a zöld-fehéreknél egyikük sem lett alapember, Vas Gábor 331 perccel vezet a tolnaiaknál. 

A Honvéd öt, a Debrecen, a Kisvárda, a Zalaegerszeg és a pontszáma alapján némi meglepetésre a Mol Fehérvár is négy játékosnak adott lehetőséget, a Vasasban, a Mezőkövesdben hárman, az Újpestben és a Kecskemétben ketten kaptak játékperceket. 

A legtöbbet – ahogy már említettük – a honvédos Bocskay töltötte pályán (1174), a második helyen a Kisvárda kettős állampolgárságú kapusa, Hindrich áll 1170 perccel. Kérdés Marius Corbu besorolása, a PAFC alapembere Magyarcsürgésen született, kettős állampolgársága is van, ám épp ősszel jelentette be, nem vár tovább Marco Rossi esetleges meghívójára, és román színekben képzeli el a jövőjét, ám a felnőttválogatottban egyelőre ott sem lépett pályára. Mi egyelőre emiatt számoltunk Corbu perceivel (1136) a felcsúti klubnál. Ez a harmadik legtöbb a fiatalok között, magabiztosan előzve a dobogóról így lecsúszott Iyinbor Patrickot, a Vasas (Ferencváros által kölcsönadott ) védőjét (990 perc). 

Toplista      
Bocskay Bertalan Honvéd 1174 perc
Hindrich Ottó Kisvárda 1170
Marius Corbu PAFC 1136
Iyinbor Patrick Vasas 990
Baráth Péter DVSC 941
Katona Bálint Kecskemét 922
Szabó Alex Honvéd 828
Kocsis Dominik Honvéd 763
Szabó Bálint  Újpest 762
Komáromi György PAFC 660

A legfiatalabb játékos, aki ősszel pályára lépett az élvonalban, a 2005 áprilisában született Pesti Zoltán volt. Ő a Paksban kapott néhány percet csereként.

Összességében kijelenthetjük, hogy az első és a nyolcadik fordulóban látott csapattrendek a következő nyolc fordulóban is kitartottak, sőt sok helyütt még több lehetőséget is kaptak a fiatalok az október–novemberi időszakban. A legékesebb példa erre az Újpest. A lila-fehérek reakciójából is látszik, akár egy 2002 után született tehetség beépítése is busás haszonnal kecsegtetheti az élvonalbeli csapatokat. Ez nem is meglepő annak fényében, hogy szeptemberben Barczi Róbert, a szövetség sportigazgatója az M4 Sport Góóól! 2 című műsorában kifejtette: a feldobott jutalom a klubok költségvetésének negyedét-ötödét is kiteheti. 

Tavasszal a rendszerrel szembeni legfőbb kritika az volt, hogy túlzottan nagy versenyelőnyt biztosít azon klubok számára, amelyekhez kiemelt akadémia is tartozik. Hiszen az MLSZ és közvetve-közvetlenül az állam egyszer már pluszforrást fizetett azért a csapatoknak, hogy a lehető legnívósabb körülmények között a lehető legszínvonalasabb képzésben részesítsék a magyar fiatalokat. Ezután a bónuszrendszeren keresztül ismét csak azon klubok jár(hat)nak jól, amelyek az egyszer már kifizetett játékosokat bedobják a mély vízbe.

A kritika továbbra is jogosnak tűnik abból a szempontból, hogy az első négy helyen csupa kiemelt akadémiával bíró klubcsapat áll (Honvéd, PAFC, Vasas, DVSC), a Kecskemét és a Zalaegerszeg számai azonban azt bizonyítják, átgondolt átigazolási politikával fel lehetett készülni a versenyre, és az MLSZ által meghatározott küszöbértékek teljesíthetők. 

Fiatalpercek         
   Percek Legtöbbet játszó futballista
Honvéd 3117 Bocskay Bertalan 1174
PAFC 2255 Marius Corbu  1136
DVSC 1476 Baráth Péter  941
ZTE 1272 Szalay Szabolcs 556
Vasas 1253 Iyinbor Patrick 990
Kisvárda 1245 Hindrich Ottó 1170
Mezőkövesd 1130 Kállai Kevin 994
Kecskemét 923 Katona Bálint 922
Paks 795 Vas Gábor 331
Újpest 786 Szabó Bálint  762
Fehérvár 107 Menyhárt Zsombor 66
Ferencváros 0 - -

Más kérdés, hogy a rendszeresen bevetett játékosok jó része már az új „fiatalszabály” bevezetése előtt is bizonyította rátermettségét az NB I-es mezőnyben. Róluk, valamint az ösztönzőrendszer nagy veszteseiről itt írtunk korábban. 

Miként azt is érdemes hozzátenni, hogy az ősszel játszott 43 fiatal közül húszan is rendkívül csekély mértékű játéklehetőséget kaptak, 16 forduló alatt még az egy meccset jelentő 90 percet sem érték el. 

Legalább a tűzkeresztségen átestek. 

(Borítókép: Bocskay Bertalan, Eppel Márton, Balogh Norbert és Tamás Krisztián a Budapest Honvéd–MTK Budapest-mérkőzésen 2020. december 6-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok