Index Vakbarát Hírportál

A címvédő Ferencváros nem bírt a sereghajtó Vasassal

2023. január 28., szombat 21:46

Az OTP Bank Liga 17. fordulójának szombati zárómeccsén a listavezető FTC a sereghajtó Vasast látta vendégül. Bár az esélyek egyértelműen a hazaiak mellett szóltak, akik ennek megfelelően szinte az egész meccsen óriási fölényben futballoztak, nem tudták bevenni az angyalföldiek kapuját, akik így értékes ponttal gazdagodtak.

A Fradi már a meccs elején magához ragadta a kezdeményezést, és alaposan megnyomta az első negyedórát, az angyalföldiek gyakorlatilag át sem lépték a félpályát az első negyedórában, ám Sztanyiszlav Csercseszov alakulata a nyomasztó mezőnyfölényen kívül komoly lehetőséget nem tudott felmutatni.

Sőt, a 25. percben kis híján a semmiből a vendégek szereztek vezetést, ám az egymásra váró Dibusz Dénes, Samy Mmaee páros között kiugró Novothny Soma közelről fölélőtt. A szünet előtt nem sokkal Tokmac Nguen is pontatlanul célzott ígéretes helyzetben, így gól nélküli állásnál mehettek pihenőre a csapatok.

A második játékrészben sem változott a játék képe, továbbra is a bajnoknál volt a labda, az angyalföldiek erejét pedig szinte teljesen felemésztette a védekezés, ennek ellenére Muhamed Besic távoli löketénél csak a léc mentette meg a Vasast. Nem sokkal később S. Mmaee is eltalálta a felső kapufát, a hajrában pedig két ízben az NB I-ben ezen a mérkőzésen debütáló Uram János védett bravúrral, így Kondás Elemér együttese értékes ponttal térhetett haza a Groupama Arénából.

OTP Bank Liga, 17. forduló:

Ferencvárosi TC–Vasas FC 0–0

(Borítókép: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok