Index Vakbarát Hírportál

Az Újpest fordított a derbin, kikapott a Puskás Akadémia

2023. január 29., vasárnap 19:22

A szünetben még hátrányban lévő Újpest fordított, és 2–1-re legyőzte a vendég Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának vasárnapi játéknapján, a Puskás Akadémia 1–0-ra kikapott Mezőkövesden, a Kecskemét pedig 2–1-re legyőzte a Fehérvárt.

LABDARÚGÓ NB I

17. FORDULÓ

Újpest–Honvéd 2–1 (Kastrati 61., Antonov 75. – 11-esből, illetve Lukics 30. – 11-esből)

Az MTI összefoglalójában azzal kezdi, hogy első félidőben a hazai csapat erőtlen és ötlettelen játékot mutatott be, egyedül a középpályás Katonában volt lendület, de ez kevésnek bizonyult még helyzetek kidolgozására is. A szervezett és taktikus Budapest Honvéd megbecsülte a labdákat és a széleken rendre riválisa mögé került. A kispestiek – ellentétben az újpestiekkel – a tizenhatosig is többször elvitték támadásaikat, bár a gólveszély az ő játékukból is hiányzott. A vezetést azonban a 30. percben így is megszerezték, akkor Hall kezére perdült a labda az újpesti tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Lukics magabiztosan váltotta gólra.

Bátrabb, lendületesebb és kezdeményezőbb Újpest érkezett a második félidőre, a támadójátéka hatékonyabbá vált. A 61. percben Kastrati remek átlövésével aztán az egyenlítés is összejött a hazaiaknak, akik a folytatásban is irányítottak, a 75. percben pedig már a vezetés is náluk volt. Akkor Antonov értékesítette azt a büntetőt, amelyet Csoboth harcolt ki. A hajrában a kispestiek nem túl nagy elánnal rohamra indultak, de egyenlíteniük nem sikerült és veszélyt sem jelentettek Nikolics kapujára. A fiatal újpesti cserejátékos, Varga Balázs közben szépségdíjas mozdulatot követően lőtt gólt a 92. percben, de miután a hazai akció során már korábban lesállás történt, az eredmény nem változott.

Mezőkövesd–Puskás Akadémia 1–0 (Drazics 80.)

kiállítva: Baluta (93., Puskás Akadémia)

Kuttor Attila együttese hazai környezetben a legutóbbi öt fellépésén egy döntetlen mellett a negyedik sikerét aratta, míg a felcsúti csapat ebben a bajnoki szezonban mindössze a második vereségét szenvedte el vendégként – még az idény nyitófordulójában a Ferencváros otthonában kapott ki, emlékeztet az MTI.

A Mészöly Kálmán, Mészáros Ferenc, valamint Pelé emléke előtti tisztelgést követően egy perccel a kezdés után előnybe kerülhetett volna a felcsúti együttes, de Spander közvetlen közelről hibázott egy szögletből.

A gól nélküli első félidő kemény, helyenként durva játékot hozott.

A fordulást követően szinte rögtön előnybe kerülhetett volna a Mezőkövesd, de Nagy Gergő bevetődve közelről hibázott. A 65. percben Tóth Balázs, a vendégek kapusa ajándékozott kis híján gólt az ellenfélnek, ezúttal azonban Drazics ügyetlenkedett a befejezésnél. Tíz perccel a rendes játékidő vége előtt végül előnybe került a Mezőkövesd, a csereként pályára lépő Babunski egy remek megoldás végén hozta kihagyhatatlan helyzetbe Drazicsot.

A hajrában a Mezőkövesd őrizte előnyét, de több veszélyes lehetősége is volt lezárni a találkozót, az eredmény azonban nem változott. Az utolsó pillanatokban még Baluta, a felcsútiak támadója hozott össze magának tíz másodpercen belül két sárgával egy piros lapot.

Kecskemét–Mol Fehérvár FC 2–1 (Nagy K. 33., Szuhodovszki 80., ill. Larsen 35.)

A forduló záró mérkőzésén a tabellán második házigazda kezdett jobban, de hiába szerzett vezetést Nagy Krisztián találatával, két percre rá Kasper Larsen révén egyenlítettek a vendégek.

Amikor már úgy festett, hogy pontosztozkodás lesz, jött Szuhodovszki Soma 80. percben szerzett gólja, így a Kecskemét kihasználta a Ferencváros tegnapi botlását.

Az állás: 1. Ferencváros 38 pont (36–13, 16 meccs), 2. Kecskemét 29 (25–17), 3. Kisvárda 26 (29–31), 4. Puskás Akadémia 25 (22–19), 5. Debrecen 23 (30–27), 6. Zalaegerszeg 22 (25–22), 7. Paks 22 (29–28, 16), 8. Fehérvár 19 (21–25), 9. Mezőkövesd 19 (19–26), 10. Újpest 19 (21–30), 11. Honvéd 16 (17–29), 12. Vasas (13–20)

(Borítókép: A Kecskemét nem hasalt el a Vidi ellen – MTI/Ujvári Sándor)

Rovatok