Index Vakbarát Hírportál

Az al-Nasszr vezetőedzője kijelentette, Ronaldo visszatér Európába

2023. január 30., hétfő 09:57

Ugyan tétmeccsen még nem tudott gólt szerezni, Rudi García, az al-Nasszr vezetőedzője szerint Cristiano Ronaldo egyszerűen túl jó ahhoz, hogy Szaúd-Arábiában fejezze be a karrierjét. A szakvezető nyilatkozata újabb lavinát indított a világsajtóban, sok helyütt már azt találgatják, nyáron visszatér-e az öreg kontinensre, és ha igen, melyik klubban folytatja majd a portugál veterán.

Ugyan első két tétmeccsén nem tudott a kapuba találni, sőt a múlt héten elbukott Szuperkupa-elődöntő után még edzője is kritizálta Cristiano Ronaldót, most arról szólnak a hírek: a portugál csatár rövidesen visszatérhet Európába. Mindez ismét Rudi García egyik nyilatkozatának köszönhető...

Jól alakul Ronaldo beilleszkedése, nagy segítség számunkra megosztani az ellenfél védőinek figyelmét. Ő a világ egyik legjobbja. Nem az al-Nasszrnél fogja befejezni a pályafutását, vissza fog térni Európába

 – idézte a csapat vezetőedzőjét a katalán székhelyű Sport című lap.

Ronaldo december végén írta alá két és fél évre szóló szerződését a rijádi sztárcsapattal, amely jelenleg vezeti a szaúdi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot. Sajtóhírek szerint a portugál veterán idényenként 200 millió dollárt tehet zsebre az al-Nasszr játékosaként.

Az első információk arról szóltak, a szerződés egyik záradéka szerint a futballista nyáron visszatérhet Európába, ehhez „csak” annyi kell, hogy a szaúdi kézben lévő Newcastle United bejusson a Bajnokok Ligájába, azaz a jelenlegi idényt az angol élvonal (Premier League) első négy helyének valamelyikén zárja. Eddie Howe, a „szarkák” menedzsere ugyanakkor tagadta az értesülést és azt, hogy szüksége lehetne a 38. születésnapját február elején ünneplő játékosra.

A portugál klasszis első napjairól új klubjában, illetve a Szaúd-Arábiában vele szemben felállított elvárásokról a Sportcastben is beszélgettünk. Kollégánk, Ilku Miklós négy napot töltött a szaúdi fővárosban, és többek között a helyszínen tekintette meg CR első tétmeccsét az al-Nasszrben, míg Szabados Gábor sportközgazdásszal az átigazolás futballon túlmutató hatásairól beszélgettünk az epizódban.

Rudi García 2022-ben vette át az al-Nasszr szakmai irányítását, előtte olyan kluboknál dolgozott Európában, mint a Lille, a Marseille, a Lyon vagy épp az AS Roma.

Ronaldo visszatérését mindenesetre aligha könnyíti, hogy a minap Olaszországban bűnrészességgel gyanúsították meg, emiatt pedig hosszabb eltiltás fenyegeti az UEFA tagszövetségei által szervezett bajnokságokban.

Emlékezetes, múlt nyáron Ronaldo és menedzsmentje minden követ megmozgatott, hogy Bajnokok Ligája-induló csapathoz kerüljön Európában, ám versenyképes ajánlatot egyetlen csapattól sem kapott. Később a The Athletic írta meg, hogy egyetlen ajánlata volt augusztusban, azt pedig ugyanúgy az al-Nasszr tette elé, mint a télen. A különbség annyi, hogy a portugál csatár akkor még visszakézből elutasította a szaúdiak megkeresését, mondván, az szakmailag nagyon messze áll az elképzeléseitől.

Januárra alább adott ezekből az elképzelésekből – igaz, ezt hivatalos bemutatóján nem ismerte el, inkább örömét fejezte ki egy kellemetlen nyelvbotlás kíséretében, hogy Dél-Afrikába igazolhatott…

(Borítókép: Rudi García [balra] és Cristiano Ronaldo [középen] a portugál csatár szerződtetése után. Fotó: AL Nassr Club of Saudi Arabia/Anadolu Agency via Getty Images)

Rovatok